csak áll, álldogál
az ablaknál
befele látó szeme
fürkészi a kertet
még hideg a föld
alig élednek a növények
talán az elmúlt évek
szép emlékei
mik fejében virágoznak
összekeveredik minden
néha megmoccan benne
a tenni akarás
de mint valami
lomha fekete madár
tova száll
léptei elnehezültek
alig mozdul már
s ha néha-néha
nyílik az ajtó
csak botorkálva
szédül a lépcsőkön
lefele
lefele
haja ezüstje
fényesen csillan
a lágyan simogató
tavaszi nap
éltető sugara alatt
talán még újra
erőre kap
talán még
ültet virágot
s újra élettel teli
hangosan zsongó
lesz
az egykoron
oly szépséges Kert...
2014. március 17., 12:00
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése