még vagyok
s látom
ahogy bomlik a reggel
akár a kora tavaszi virág
párában fürdik a táj
s a gyenge nap felcsókolja
még vagyok
szomorúan
mindent tudóan
s mégis
végtelen tudatlan
szirmait hullatja az értelem
még vagyok
kezem jéghideg
anyám tekintete fáj
üresek a hajnalok
pedig már
trilláznak a madarak
még vagyok
ébred a természet
miközben örök álomra
hajtanám le fejem
bánatom oly erős
szétfeszíti szívem
még vagyok
nyugtalan
hontalan
örök vágyakozó
mégis mindent temető
halni vágyó
de még vagyok
2014. március 8., 9:57
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése