Levél Neked - Béke (nyárfasor)

egyszerű lélek szeretnék lenni
kinek szívében béke honol
ki nem vágyakozik
kinek ajka imát hittel morzsol
ki ahol van otthon van
teremt nyugalmat
szívében nem feszülnek
kimondhatatlan ívek
miket sosem be nem járhat
ki csak úgy egyszerűen
lépked az út porában
mint egykoron önfeledt gyermekként
s bár az nyárfákkal szegélyezett
poros út végtelennek tűnt
mégis-mégis vitt
valahova vitt
hol várták
hol szerették
hontalanság nem gyötörte
szíve picsiny szíve
örömmel dobbant
és a szeretet mindennapi kenyér volt
béke áldott béke
szívben-lélekben
csak téged várlak
anyám fekete haja
minden álmom takarja
kék szeme a végtelen óceán
elvesznék bele
oly lágyan ringat
élet vize
szeretet vize
békétlenségem sodord messze
senki rá ne leljen
anyám
hadd legyek újra gyermek

Siersthal, 2017. december 15.

ne sírj

homokszínű álom pereg
ne sírj gyermek
ne sírj
felszakadó emlékek
úgy fonódnak össze
ahogy sosem voltam
a múló időt
csak képzelem
ne sírj gyermek
ne sírj
olyan világban tengődsz
mit hittünk
örökre temettünk
éhes vagy
és fázol
anyád az utca sarkon
bánatom kendőzetlen
könnyem fekete
olcsó festék csurog
mázolt arcon
bohóc
az élet halott bohóca
ne sírj gyermek
ne sírj

Siersthal, 2017. november 24.

levél Neked * hiányodra hangolódva

 kezicsókolom.
 Kiskegyed hiányát
fájlalom nagyon...


és itt kirohantam
mert a Napnak olyan
fájdalmasan szép
ragyogása borította
szemben a fákat,
hogy muszáj volt fényképezni
de az adott pillanat elszaladt
oly gyorsan ahogy felvillant
s kint már csak sápadt
kisöccse nézett reám
a fénylő ragyogásnak...


ma már nem is tudom
mikor keltem
nem kell kapkodni
nincs idő valóban
csak valami terpeszkedő
félelme az elmúlásnak


nem sokat tettem
csak egy kis serpenyős
krumpledlit sütöttem
az eltett vargányához
ami a jeges szekrény mélyében
mirelit álmot álmodott
s hogy érezte-e a domb melegét
mi nővesztette - bizony nem tudom


amúgyis minden olyan hallgatag
mert mi szól s megszólal
már rég nem az
mi odabenn él és ég


minden szó átváltozik
s nem is azt akartam
és nem is úgy akartam
mondani
mondani


ölellek

Siersthal, 2017. november 13.

reggeli levél Neked * egyetlen perc

bíborba fordult a reggel
hajnal tüze még lángol
de már nem pislákolnak felettünk a csillagok
szent iván éjre gondolok
életre kelt meselényekre
és a repkedő csodákra
miket feledni tán lehet
de nem érdemes
nem érdemes
micsoda buta kifejezés
érdem
hát mi az
mindent csak önmagáért...
szentjános bogarak repte szívembe írt
kinyújtom kezem
hátha hátha
ujjam begyén megpihennek
hív nászra hív
e pár csodás éjszaka
kérészeknek csak egyetlen adatott
de ki látta már
áhítattal csodálja a nagy alkotót
s én neked mesélni akartam
reggeli képeim
de úgy elkalandoztam
bejártam időt s tán teret
hisz innen lorraineből utaztam
tiszához hazám kanyargó folyamához
egyetlen éjszaka
egyetlen perc
örök hiány
mennyien kérték
azt az egyetlen percet...

Siersthal,  november 13.

sárga nárciszok

el sem hiszed
(mert én sem)
mi minden fordult meg fejemben
miközben írunk
miközben beszélünk
miközben szeretkezünk
csak magunk vagyunk
a többi mind mellékes
de elhitetjük
érted
értük
mindenkiért
vagyunk
hogy párosan párban élünk
hogy a hétköznapok forgatában
az üvöltő zajokban
hordárok vagyunk
cipeljük a másik magányát
szétfröccsenő percek
illatos nyoszolyán hálnak
tenger könnye cirógatja
sebesre mart arcodat
fázol
kinyújtod karod
ölelj - mondod
magadra húzod magad
látod
szeretlek

mennyi sárga nárcisz nyílik
csillagok fércelve
sötét hajad lombját
hegyekbe hordták
füst kering
vonat zakatol
sikolyok
kilógó csontváz karok
bakancsok jaja
szétdúlt koponyákon

örökkön tartó félelem
írta be magát
keserű szívekbe
szűztiszta szerelem
vérbíborba hullt

sárga nárciszok
sárga nárciszok

Siersthal, 2017. november 12.

...

fáj a fejem
bánatos vagyok
nekem nem nyílnak illatok
elszáguldott a vonat
miközben cammogott
odakünn szürke
s valami szemetel
őrt álló fák
alig lombja
napszítta levelekkel
még büszkén kérkedik
vagy csak képzelem
s mindent
mindennel felruházok
s ha tudnám
zsákb kötném bánatom
de nem megy
így hát fáj
nagyon fáj
ez a csodálatos csúf élet

Siersthal, 2017. november 02.

volodia

és megint november
és itt az év vége
nem rég volt szilveszter
mennyi szomorú ember
volodia
volodia
bús orosz
nagy frankhonban
énekli a végtelen hómezőt
a belefagyott örök fájdalmat
láttam gleccsert fent a Mont-Blancon
kék volt csodakék
mégsem volt hideg
a szívem nyitott volt
oh volodia volodia
sír a magyar is
kesereg
tárogató
ezer éves fájdalom
oh magyar
szegény magyar

Siersthal, 2017. november 02.

nagyapa

oh, nagyapa
én úgy szeretlek, mint senki mást
mégis, de jó, hogy  nem élsz már
szemed kékjében kihúnyt az örök derű
igaz hited megcsúfolták
oh, nagyapa én úgy szeretlek, mint senki mást
mégis, mégis, de jó, hogy már nem élsz...

Siersthal, 2017. október 27.

libikóka libidóka

én nem értem,
hogy te miért nem érted
mikor világos, mint a sötét
én nem értem,
hogy te miért nem érted
libikóka libidóka
oly egyszerű
nem kell képlet
szabadon csapong a képzelet
bár próbálják bezárni
kordában tartani
de
amikor hallgat is dolgozik...
persze
én sem értem
de érzem
és nem félem
legalábbis itt és most
más kérdés lenn a metróban
mikor elfogott a rettegés
bőrcsizmák és kopasz fejek láttán
mert ez a kopaszság egészen más
(a fák is elengedik leveleiket
tudom vannak örökzöldek
nemcsak slágerekből
mi a levél és mi nem
abba nem mennék bele
áldott Piroska néni
oly unalmasan beszélt,
pedig amit mondott!
emlékeztek lányok?!)
én már régen nem értek semmit sem
amúgy is minek
minek
sötét középkor
az ám a világ
visszatért
vagy el sem ment
boszorkány üldözés
új régi formában
józan ész jól elbújt
patkányok
vajh miért is bántják
eme okos állatokat
és én még mindig nem értem,
hogy te és te miért nem érted

Siersthal, 2017. október 27.

levél Neked * sötétben

az este csak úgy egyszerűen besétált
mit besétált!
berontott
hirtelen váratlanul
az előbb még
rám nevettek
a rozsdás levelek
integettek az ágak
kései virágok áhítattal néztek
ahogy én is rájuk
vagy tán a tekintetem tükröződött vissza
virágszemükből
lépteim falták az erdei utat
tócsák csillantak
négy és fél km
három negyed óra
ott volt valaha a csodás útelágazás
teli fehér törzsű nyírrel
bolond emberek kivágták
három tán ha maradt
szívem szakadt
hátraarc
irány vissza
a másik út
így esőszünetben járhatatlan
észre se vettem a kilométereket
de azt igen, hogy kéretlen
de törvényszerűen
berobbant az estve
setét
és bár nem volt még nyolc
de nekem fülemben csengett
ég a világ a boltban
este van már nyolc óra
melyik bolt volt nyitva este nyolckor valaha?
ahol még piros színű pántlikát is mértek
én nem tudom
ezt sem
és mást sem
csak azt hogy az erdőben este is csodás
bár illetlenség
sőt mi több tilos
zavarni az erdő nyugalmát
hisz a sötét óra már a vadaké
ja, hogy az ember nagyobb vad
hát igen
de én szelíd vagyok - azt mondják mások
most mennem kell
már nagyon éhesek a kosztosaim
készítek nekik vacsorát
langyos tejecskét is
és viszem fel a dombra
a sötétben mit sem látok
tán jobb is

Siersthal, 2017. október 22.

üres

üres már
minden üres már
a tálalón megszegett kenyér
morzsák szerteszét
tán hangyák is masíroznak
de azt nem látom
könnytől vak szemem
üres már
minden üres már
ma az eső is unottan kopog
pedig máskor, hogy szeretem
ki veti meg ágyad kedvesem
sorokba bújt fájdalom
nem serceg a toll
papír is csak az esőn mállik
ott feledett újság
gyászkeretes hírrel
üres
üres minden
ujjaim elengedem
tekintetem odakinn pihen
a koszos ablaküvegen át
még sejtelmesebb
ez az ázó
elázó világ
üres
oly üres
tegnap csak dideregtem
több pulcsi sem melegített fel
hisz elhagyott a lelkem
nélküle üres lettem
mint nélküled is
minden minden üres

Siersthal, 2017. október 22.

levél Neked * a halál csak egy ajtó

viselős az ősz
méhében megférnek az évszakok
késői virágok fittyet hánynak
a hideg hajnalokra
Nap csókjában fürödve
az égre mosolyognak
elnézem színes teraszom
szívemben hála
magam is kitárulkoznék
színeimet mutatnám
nézzétek ez is
ez is
és ez is
én vagyok
de csak fájón hallgatok
nincstelen vagyok
szegényes a gúnyám
kopott a kedvem
nem kellek senkinek
csak a pénz
a pénz
nélküle halhatsz
senki nem fogja meg a kezed
senki nem simítja ki a lázad
forrón lüktető fájó homlokodról
betegen elhagyottan árván
adod át magad a túlvilágnak
azt mondta egy kínai bölcs:
Az élet a folyosó
a halál csak egy ajtó...

Siersthal, 2017. október 18.

levél Neked * szeret, nem szeret

"je reviens te chercher"
fut az idő
én meg állok
a halállal kalkulálok
szeret
nem szeret
szeret
tépkedem
az időleveleket
az eredmény holt biztos
de én mégis
mint egykoron
játszadozva számolom
szeret
szeret
szeret
nem szeret
lebiggyedt ajkam
ha csalok ha nem
egyre megy
ígéretek földjén
sok-sok virág ny<lik
sosem is hervadnak
de tudod kedves
mindez csak ígéret
hamis
talmi
akár a gazdagság fénye
odaátra hogy viszed
igaz most kapsz érte sok mindent
miközben én csak nyelek...

Siersthal, október 12.

balzsam

hevenyészett valóságok
rozsdamarta tévhitek
jégtorlaszok reccsenése
zsigeri félelmek
fogod a kezem
mégis megbotlom
fájdalmak kaszálnak
megérett bánatokat
kazal
halom
kéve
szavak
irdalt szerelmek
nyárson sütve
kihámozott szerelem
gesztenyeburok
ősz
erdők
kései virágok lágyan ringatóznak
széltépte délután
vaddisznók csörtetnek
kik félnek jobban
lagúna
összetett idők
és felnyalábolt messzeségek
kezem töröm
diótörő
zene szárnyán ereszkedem
hogy hirtelen valami forgatag felkapjon
és elnyeljen a beszűkült tér
akár a süttői duna ágon az örvény
vas pistát
szederjes ajkam
nem mormol imát
valami hangfélét présel ki
törött gégém
vége
vége
magával ragad a megváltó halál

Siersthal, 2017, október 11.

halál

annyira vártalak
nem jöttél
szívembe mérget csepegtettél
feketébe váltott szívem
elszállok a végtelenbe

Siersthal, 2017. október 08.

vásárnap * Joe Hill balladája

ma
újra egy októberi vasárnap
vásárnap
szürke egyhangúsága
szívekre méla bút ont
Adys hangulat
méreggel telt szervezetek
Vazulok
süket fülek
némaság sikolt
lángol a messzeség
szent gyújtogatók
remények lángját gyújtsátok szívekbe-lelkekbe
ti ne hallgassatok
bár jönnek a fekete autók
bár kerékbe törnek
oh ti szent Joe Hillek
hol vagytok
titeket vár e fásult közöny
e rettegő félelem
nektek még bíborló szívetek
szóljatok
remegjen e pici ország
meneküljenek a gazok
győzzön
mi sosem
az igazság
ne legyen több szenvedés
testvérgyilkosság
magyar magyart ne gyűlölje
és mást se...
elhintett magok
gazt nevelnek
félelem bére
kínszenvedés

Siersthal, 2017, október 08.

látszat(ok)

oly keveset szólsz
de csak a szó mi ily messzeségbe utat talál
hajdani érintések
bolondos nevetések
csupán csak emlékek
csak a szó
csak a szó
mi hídként ívelhetne
de nincs szó
nincs híd
fásult közöny
éteri csend
mérgek pokla
gyűlölet
félelem uralja
szegény szíveket
bíboruk halovány
szürkébe zárt
vajúdó magány
látszat jókedvek
látszat házasságok
minden csak látszat
csak a szegény megtévesztett emberek szenvedése nem

Siersthal, 2017. október 08.

levél Neked * rácsozottan

megrendült zöldek
ingáznak zsalugátereken
zárt intézet
mi rég nem sárga ház
amúgy is mit akarok
szóval miért foltozok
mit mondanék
ha lenne hangom
merre szállnék
ha lenne szárnyam
de én is csak
egy vagyok
a sokból
bégető hadból
így a hideg őszben
kopaszra nyírva
testük mily furcsa
nem óvja
nem védi semmi
és senki
oh hol vagy hazám
árva lényem
hol temessem

Siesrsthal, 2017. október 07.

levél Neked * fáradt fagottok

ma anyagtalan lényem
mégis oly nehéz a testem
lehúz
nem hagyja lelkem szárnyalni
bolygó fény
imbolygó remény
sziklaszilárd hit
minden csak félreértett pillanat
ma nem kerestelek szavakkal
csak lélekben simogattalak
hajadat szél kócolta
miközben arannyá satírozta
a bágyadt őszi Nap
hirtelen vadul felragyogó fénye
kezed lágyan érint
igen az a nyírfaág
és a katonák...
kedvenceim egyike
akár a végtelen hómezők
és a Poljuska
látod drága
megint olyan kevert vagyok
mint valami büdös kisüsti
inkább kristálytiszta
szeder pálinka
mit egykoron főztek Egerágon
minden visszahúz
odahúz
ott a boldog gyerekkori nyarak
csalán illatú létébe
és a hűs tejcsarnok
izgalmas mélyibe
néném a soha nem nevető
özvegyasszony
keverte a frissen fejt tejet
köcsögök fejek gyanánt
karókra húzva
feszítettek a kerítésléceken
és a verem amit valódi
hatalmas jégtáblák hűtöttek volt
a frizsider
a ház parányi
szoba konyha
semmi több
egy egész élet
halt bele
háború elvitte sosem látott
nagybátyámat
tán azért volt néném szeme mosolytalan
fájt és féltem valahol
bezzeg mellette a vadász
milyen más volt
árva őzét nevelt az udvaron
és a fehér zománcos vödörbe
mártottuk az óriás karéj házi kenyerünket
vastagon cukorral szórtuk
micsoda fejedelmi lakoma
volt
mint minden
csak
volt
látod drága már megint csak kalandozok
utam követhetetlen
de tudom nem bánod
és gondolatban velem járod
majd egy nagy kanyarral
a te utadra térsz
és arról mesélsz
hallgatlak
miközben
a temetőben az utolsó fény is aludni tér
indulunk haza
hozzád
az otthon melege
tárt karokkal vár
itt az ősz
melankólia
fáradt fagottok
bús dallamot eregetnek
pókhálószálon kottafejek
üzennek

ölellek

Siersthal, 2017. október 07.

levél Neked * széllel bélelt

Mily kék az ég
valami gyerekdal cseng fülemben
és igen
hihetetlen kék!
patakparton a kosárfonó füzek ágait
vadul táncoltatja a szél úrfi
fitogtatja erejét
és a ruhák fényesen suhogva
szállnak a magosba
valahogy így...
József Attila a költők fejedelme
röpke élete alatt nagyobbat szólt
mint van ki egész hosszú élte alatt...
vajon merre jársz
alszol-e még
vagy éppen kint dédelgeted a virágokat
és velük álmodsz a nyárról
a fű smaragd
és nem túlzás
a sárga ház teraszán röpülnek a száradó ruhák
minden mozog
kezem most is hideg
szipogok is
bár nem ildomos
köszönöm jól vagyok
de mégis valami hiány
mi átjár
de ma nem tölt el depresszióval
csakúgy tudomásul veszem
azt is csak szélfútta pillanatra
engem is beadtak a Nagymosásba :)
vidáman szaladgálok erdőszélen
Tamarával és Belocskával
még kócos is vagyok
copfom zilált
akárcsak én
most búcsúzom drága
integetek feléd
bordó berkenyeként
oly szép
és azok a bogyók!
lesz nagy öröm rigó famíliában

ölellek

persze az borbolya lett volna
innen a berkenyéket nem látni


Siersthal, 2017. október 5.

levél Neked * ősz burkában

jó reggelt ott messze

az éjszaka hideget hozott
hallgatva a telő Hold szavára
az ablaküvegek vízbarázdákkal fényesítve
én meg csak köhécselek, köhécselek
köszvény kínoz
érdekes szó
a szavak nem forrnak
nincs nagymama
nincs ribizlibor
mily csoda volt
mennyi mindent tudtak
ma már csak derengő emlék
minden bolti
minden ócska
emlékezet átrajzol
megfájdult a fejem
most csak maradok csendben

 

ölellek
 

Siersthal, 2017. október 4.

levél Neked * eső és csend

szervusz én egyetlen drága barátném

hiányollak
de ezt úgyis tudod
ne burkolózz hallgatásba
az nem dédelget...
mi a baj?
rossz kedvű vagy?
vagy dolgozol ezerrel a kertben...
hát igen
itt bizony az ígért nyárból semmi sincsen
és a virágok még kint áznak-fáznak
napfény csókra vágynak
szelídre, kedvesre
nem égetőre
akár a szerelem
nem mindegy mi és hogyan táplálja
ma gombákat rántottam
többes
mert bolti és erdő széli
bolti barna champignon
nagyon szeretem!
párizsi gomba :)
és szépséges őzláb gombák
ennyi őzláb gombát életemben nem láttam
kaszálni lehetett volna
hihetetlen
és az is, hogy nem szedték le!
oh és a nyírfák meg a szelíd gesztenyék tövében
szeplősen pironkodott a sok mesegomba!
mindig a tündéri  mese jut róluk eszembe
Pantyelejev - Nagymosás (Belocska és Tamara)

szóval drága ne pironkodj :)
írj nékem mert nagyon hiányzik
levelet váltani oly jó!
betűket terelgetni
gondolatokat útjukra eregetni...

ölellek mártusod

Siersthal, 2017. október 2.

levél Neked * ma sem

és én ma sem megyek hozzád
ahogy te sem jössz hozzám
kockás köntösömben dideregve
ülök egy fűtetlen lyukban
talpam nem bizsereg
nem hívja az út melege
érdekes
sötét van
odakünn tejszürke
a talpalatnyi ég
alatta a zöld lombok feketék
tán gyászolnak
siratják magukat
nem fejszenyelek csapdossák őket
hatalmas undok gépek
zajos büdös fűrészek
sír az erdő
remegve bújnak az állatok
szajkók rikácsolnak
roppannak hatalmas fák
egymást tarolják
ügyetlen kezek gyakorlatoznak
pusztítás művészete
a mindennapi téma
oh erdő te csodaszép
mivé lettél
szívem sajdul
lelkem zokog
bánatomra ősz könnye hull

kávém már rég megittam
üres csészém mellettem
lila sárga virágfejek
de kedves
kanál is sárga
abból is tán az okker
tányérka és bögre alap fehér
most oly sápatag
akár valami halovány menyasszony
ki nászát nem akarja

képzeletem bezárom
nem más ma mint bábban lepke
majd egyszer
ha megmaradok
ki is bontakozom
burokból kibújva
lassan nyílnak szárnyaim
és a langymeleg napsütésben
tovalibbenek
szállok hozzád
hát úgy vigyázz
ártó lények ne bántsanak

látod drága
gondolataim tengerében
ott fürdőzöl
s bár már ezer éve nem láttalak
mégis mégis bennem élsz
látom mozdulataid
hallom hangodat
csak éppen nem érinthetlek
s ennek hiánya kínoz
mert bár meleg otthonod van szívemben
de a lágy simogató mozdulat
félúton elakadt...

Siersthal, 2017. október 02.

levél Neked * hasznavehetetlen (zsibvásár)

látod drága ma csak hallgatok
miközben Serge Lamat hallgatok
tout plus tout
mesélnék én
oh hogyne
torlódva félig leírt szavak
vajon miket rejtenek
odakünn az ég oly kék
semmi folt
Ágnes asszony nagyon mos
az erdő úgy tűnik haragos
és hogy enyhítsen zordon szigorán
aranyló tincsekkel kacérkodik
belles belles
és hogy mégis semmit sem mondok
tán a kialvatlan éjszaka
mi ludas
és nem a kása
se a Matyi
bár jobban bele gondolva
egy olyan Matyi
mit egy
sok
elkelne
perzsavásár
zsibvásár
a szavak új értelmet nyernek
szeretném követni
de követ fosztott is lett egy pici szép ország
pedig osztálytárs
és hogy az nem is mindig előny
kell a bűnbak is
lehet kapitális
lőheti francia
ja, hogy ez már más tészta
na igen
értem én
nem vagyok konok
csak makacs
bódult
mákony
hova lett a kis kabátom
lyukas zsákom
erényem mind kicsurgott
bocsáss meg ma drága
levelem tarka-barka
sok a boci
hát még a birka
de a legelőn jól megvannak
közös grund
néha bégetve bőgnek
de amúgy békén élnek

megyek is
hasznavehetetlen vagyok
nézd el nékem

ölellek

Siersthal, 2017. október 1.

levél Neked * reggelente

szűk a terem
egy kis ablaknyi
régi ház
öreg ház
"napóleoni"
ahogy mondják erre
szépséges lorraine-ben
a parányi ablakot
még virágok és picinyítik
sárga karácsonyi kaktusz
dagadt bimbókkal
(persze duzzadt, de így édibb)
miközben már három virág
csodálkozva a fényre tárulkozott
még Mikulás sincs
sietnek
mint minden
már karácsonyi édességek tolonganak
az üzletek polcain
minek
de tényleg
aztán egy szegény pálmafácska
kit már behoztam kintről
a pár rossz napnak engedelmeskedve
pedig azóta hét ágra süt a Nap
főleg szemben
mert mindig a szomszéd kertje ...
és egy kép
nem nagy épp az üveg aljáig ér
egy tanya hófedte mámorban
imádom
nem hiába születtem jeges januárban
és tekintetem tova engedve
eme szürkésfehér monitorról
látom a csodát
szemben vidáman sétálnak a napsugarak
ölelnek lombokat földet füvet
az ősz keze már fodrászkodott
de igen ügyetlen
úgy fest hogy közben tép is
aranylombok és csupasz ágak
szépséges a vidék
a falu
bár már nem tejszagú
széljárástól függően
lehet elég szúrós
midőn fentről a dombról
alázúdul a tehenes silóillata
na de most a kertben járok
máséban
nekem nincs
ott maradt jarlesban
mára már csupaszon
és most a Nap is elbújt
tán a szomorú gondolat mi befedte
a borbolyák véres könnyeket sírnak bogyók gyanánt
levelük is csodás
vérsötéten keretezik az üde zöldet
dolgozik a vakond
friss mini dombok szerteszét
mily szorgos
a kis patakot benőtte a gaz
nincs gazda
messze
elszállt felettük az idő
otthonba kerültek
bezárva a magas emeletre
milyen is lehet
kerttől fosztottan élni
mindent hátrahagyva kiszolgáltatottan
és lám a Nap mintha vidítani akarna
újra beragyogja a kertet
aranyló fényével füröszti a lelkem

ölellek


Siersthal, 2017. szeptember 30.

levél Neked * előbb

még aranylott a reggeli Napfény
mostanra fázós szürke az ég
jégcsapok az ujjaim
kint jártam
gondoskodtam a madarakról
rengeteg cinke csúszka keresi
a könnyen jött eleséget
a vörös pofátlanok tán már odébb álltak
háztetőkön recsegnek a rozsdásfarkúak
élénk rugózások közepette
világi
aztán meglátogatom a konyhámat
ami igaziból nem konyha
csak kineveztük
mint a sok tárca nélküli minisztert....
amúgy köszönöm megfagyok
csak egy v betű differencia
és mennyire más
de ez is az is még fennáll
ezek a bizonyos tényezők
mik többek között az élet jelei
s mert nem vagyok veled
hát elmondom neked
a pillanatnyi kacskaringóimat
most éppen nem őrzik a nyár illatát
szipogok
közelít a tél
pedig az ősz ki itt téblábol
az előbb konstatáltam is
felettünk a dombon
mily szépségesek a fák
a fenyők zöldje még jobban kiemeli
a lombos fák rőtülését
rőt ülés - hümm
játék
most megyek
melengetem a kezem
munka
kassák
érettségi
dolgozat
minden más
másság mindene

ölellek

Siersthal, 2017. szeptember 28.

levél Neked * írni és nem beszélni

jean ferrat énekel
que serais-je  sans toi
és igen
hogyan is
de már másik dala szól
deux enfants au soleil
gyönyörű

nagyon szeretem őt
de már elutazott
átutazott a holtak birodalmába

ma France...

és én a csodák ellenére
is
lelombolództam
hisz Neked még az árnyékod sem vetül ide

várom
várlak
reggelente
mikor itt gőzölög a forró
illatos feketém
de most is mikor már
engedve valami vágynak
egy kis csésze forró kakaót iszogatok
közben járnak az ujjaim
és a gondolataim
persze befogni nem tudom
szabadok
akár a le nem igázott vadlovak

én mindig írnék
mert írnék
a szó csak leírva barátom
kimondani már nehéz
nem szégyen
mert hallotam már olyanról is
ez valami más
nem is tudom
vannak hallgatag emberek
de ha tollat ragadnak
ömlik a szó

hát valahogy így vagyok én is

és ferrat megint:


"Enfin enfin je te retrouve
Toi qui n'avais jamais été
Qu'absente comme jeune louve
Ou l'eau dormante au fond des douves
S'échappant au soleil d'été

Tu peux m'ouvrir cent fois les bras
C'est toujours la première fois

Absente comme souveraine
Qu'on voit entre deux haies passer
O toi si proche et si lointaine
Dès que l'amour file sa laine
Entre nos doigts désaccordés"

Siersthal, 2017. szeptember 27.

csak még egyszer

eső áztatta föld
mézelő illatok
nehéz földszag
édesebb mindennél
csalán
patakpart
baranya
egerág-kisherend
feltörő emlékek
nyarak
végtelen kukoricaföldek
apa nyakában utat törünk
kicsi házba megérkezünk
semmihez sem hasonlítható ízek
olyan tejeskávé nincsen
és az a kolbász
Istenem
ha még egyszer gyerek lehetnék
és apám nyakába ülhetnék...

Siersthal, 2017. szeptember 22.

modernizált bárányok

áldozati bárányként
nem Húsvét szigetén
vadbaromságokkal etetnek
felpuffad hasam
pedig csak a mérgét nyelem...
mi lesz velem
bégetek
hosszú a sor
már be sem férek
más tészta hogy nem is szeretnék
ha ez ilyen egyszerű lenne
élni vagy halni
koncért gyilkolni
jaj Istenem
mit tettem magammal
miért is hallgattam
csak bégettem bégettem
birkamód ijedtem
egymást taposva
gázoltunk sorokba
hómezők
temetetlen katonák
minden ismétli önmagát
modernizálva

Siersthal, 2017. szeptember 22.

Vérszomjasak

a tegnap átszakadt gátja
ma korlátot szab
meghurcolt gondolatok
zsákba varrtan vergődnek
szabadulnának, de nem lehet
kínszenvednek hamarosan
furkósbotokkal verik
a volt könyvégetők
barbár rombolók hada
lincselésre vágyik
legyen ember
legyen gondolat
csak legyen áldozat

Siersthal, 2017. szeptember 20.

felhőben

morcona ősz
mérgesen pipál
bodor felhőket ereget
dunnába süppedt a völgy
vízcseppek remegnek
fénylő szemükkel
vágyakozva néznek a dombon túlra
ott tán még süt a Nap
nem kell dideregni
vacogva megbújni
megfáradt levelek
halk zizzenéssel
alá hullnak
temetve a nyarat

Siersthal, 2017. szeptember 20.

emlékezés-paletta

emlékezés-palettán
csupa rozsdás folt
minden féltve őrzött pillanat
már ennyi sincs
folyóparton libák kacsák
és egy kis kocsma
de csak a bazárban
szólt a harmonikaszó
megbabonázott
nem vágyom a Szajna után
ahogy Párizs sem az otthonom
falu a minden
de már a harangok is másként szólnak
félek (de nem)
elavultam
végleg
más világban éltem
és most csak élnék
de nincs terem
elherdált életem
már csak utolsókat rúgja
egye fene
pedig...
mikor az erdő átölel
úgy érzem
megállhatna a pillanat
lehet ez is egy örök emberi vágy
az emlékezés-palettáján
már rozsdás foltok sincsenek
emlékezés-palettán
csupa rozsdás folt
minden féltve őrzött pillanat
de már ennyi sincs
folyóparton libák kacsák
és egy kis kocsma
de csak a bazárban
szólt a harmonikaszó
megbabonázott
nem vágyom a Szajna után
ahogy Párizs sem az otthonom
a falu volt minden
de mára a harangok is másként szólnak
félek (de nem)
elavultam
végleg
más világban éltem
és most csak élnék
de nincs terem
elherdált életem
már csak utolsókat rúgja
egye fene
pedig...
mikor az erdő átölel
úgy érzem
megállhatna a pillanat
lehet ez is egy örök emberi vágy
az emlékezés-palettán
már rozsdás foltok sincsenek


Siersthal, 2017. szeptember 19.

Levél Neked * Reggeli hideg

csakúgy hirtelen
szárba szökkent a tél
leng a táj felett
eme hideg varázs
dermesztve virág szíveket
fűszálakon könnycseppek
a didergők siráma
ma sem jutott kenyér vacsorára
éhes sok-sok ember
dőzsölnek a férgek
lakomát ülnek
a rongyos had felett
nem is értem
se szívük se szemük
csak pöffeszkednek
jól lakottan böffennek
zsírtól fénylik álluk
pénztárcájuk tele
nem is tudom divat-e
vagy csak a bankban hízik szálmájuk
és arany csörren itt is - ott is
de lehet az sem sikk
bevallom nem tudom
mert csak egy rongyos vagyok
dalolnék szépen
de parancsra nem megy
járom az erdőt
míg lehet
szívemben virágok nyílnak
szeretet-inda ölel
nyújtózom feléd
tán el is érlek
virág szívem
inda kezem
tied

Siersthal, 2017. szeptember 16.

Reggeli levél Neked * Ablak előtt

karcsú lábán beszökkent a reggel
eső mosdatta kert
zöld szőnyeget borít lába alá
még nem rakodott rá ősz sara
borbolya magasba szökő szára
vidáman integet
most senki sem regulázta
lesz rigóknak finom lakoma
hercig bogyók narancssárgán
szemezgetnek az ablakon túl
velem s a végtelennel
az erdő is még zöld
súlyos teherként zárja
a láthatárt
szemem felette
csak a szürke égre lát
nincs tovább
mellettem vidám tarka csíkos
csészémben kávém vár
nem is látom feketeségét
oly hatalmas a habja
apró reggeli öröm
mely mégis megszépíti a napot
párom gondoskodó szeretete
érződik minden kortyban
és én Rád gondolok ott messze
Neked írom reggeli levelemet
csapongok kedvemre
nem irodalmi dolgozat

Siersthal, 2017. szeptember 14.

őszi csapongás

úgy elképzeltem
az ősz nem más
mint egy loncsos
lompos medve
morog
málnát keres
mi nem más
mint a fénylő napsugár
széles medrű
elterülő
tiszta vizű
vágtató folyamban
fürdött
majd partra érve
megrázta bundáját
és menten eleredt
az őszi eső
a gondolat
és a képzelet
csapongó
utazik szerte
nincs vízum
nincs fegyver
csupán önmagunk
a korlát
mi akár égbe is vihet
igaz-e Weöres

***

 úgy elképzelem
az ősz nem más
mint egy loncsos
lompos medve
morog
málnát keres
mi nem más
mint a fénylő napsugár
széles medrű
elterülő
tiszta vizű
vágtató folyamban
fürdik
majd partra érve
megrázza bundáját
és menten elered
az őszi eső
a gondolat
és a képzelet
csapongó
utazik szerte
nincs vízum
nincs fegyver
csupán önmagunk
a korlát
mi akár égbe is vihet
igaz-e Weöres


Siersthal, 2017. szeptember 13.

köszönöm

a közöny csendje avagy a csend közönye

mint már annyiszor
vagy tán mindig
ha csak egy szűk életet veszünk
írtam volna Neked
a reggeli leveleket
de te nem szóltál
nem hívtál
elnémítottál
és persze hogy
nem adok-kapok
nem üzlet ez
de mégis
de mégis
a csended nem táplál
a csended megfojt
jól tudom midőn erdőt járom
ott bizony beszél a csend
de az mily más csend
maga a lélegző természet
rezdüléseivel beszédesebb
minden cserfesnél
én írtam volna neked
hisz grafomán voltam
és még úgy lennék
de a közöny
nemcsak a tied
magamba temet
hosszan hallgattam
milyen hosszan
voltak
mert voltak
kik felém fordultak
rám kérdeztek
öröm
nagy
köszönöm nektek
kik a csendemre rákérdeztetek


Siersthal, 2017. szeptember 09.

szememben könnycseppek

lázasan köhécsel a múló nyár
ősz karjában otthonra nem talál
bíborló virágokat ültetett szívébe
legalább ott sose hervadjanak...

ősz hírnöke a kaján szél
lombokat cibál
leveleket ereget
mintha volnának
repkedő helikopterek

színesedik a határ
kéklő vöröslő bogyók
kínálják magukat
terített asztal

őzek rókák rőten villannak
már tudják szomorú sorsukat
hamarosan hangosan dörrennek
alattomos fegyverek
vérszomjas szemek elégedettek...

nem vadászok ezek
orrgyilkosok
kiknek senki és semmi
sem szent

vércseppek csillannak
a szomjas homok beissza
zöld füveket barnít...
szememben könnycseppek

Siersthal, 2017. szeptember 06.

szökés

éppen most
egyengetem
még lázadni vágyó gondolataimat
hova is törnének
hova is szöknének
maradjanak csak
megváltani a világot
ifjan és bohón hittük
mára elszelelt
csak a csúz maradt
meg az isász
vagy mifene ász...
de nagy
ja, az az ágyú
áh, áh
úgy sem értesz
úgy sem érted
de nem szabad a gazda
ahogy én sem
ne nevess
te sem
lehet persze
hogy azt képzeled
meg papolsz
a fenenagy szabadságról
lyukas zászló...
ötvenhat
és azóta mennnyi mennyi év
mindhiába
mind mind
állíthatunk bármit
hitegethetünk bárkit
de ott benn
bizony hogy tudjuk
mert ha nem
nagy baj van

Siersthal, 2017. június 17.

kék

kék kék
minden kék
ajtó ablak
tenger zúg
kék kék
minden kék
Bretange te szép
vad haragú szél söpör
vizet korbácsol
hullámok vágtatnak
hullámok csapódnak
kék kék
itt az ég
remény szép zöld tenger
bele bukik a vöröslő Nap
zöld és sárga
itt a kék
kék kék

Siersthal, 2017. június 17.

parcellák

parcellák
szó
többes
mit takar
fáj
fájdalom
más is
elszalad a gondolat
akár a gyáva ember
de a parcella
marad
marad
gondolatban
hisz az idő
átszab
elszab
szétvág
mindent
mi volt
és mi lehetne
parcellák
parcellák
Szulikó rég meghalt
sötétség
hit remény szeretet
szívekbe költözött
a jégverem
végtelen hómezők

szeretlek

Siersthal, 2017. június 17.

lélek

homlokodra lázrószát csókolt a vágy
eleven magányod pokol tüzeként emészt
göbös ujjaid szorosan kulcsolod
fájdalmad elfelhősíti szemed
ülsz
vársz
ott van küszöb
itt nincs
ülsz
vársz
hajad megőszült tüske
szemedben szent láng az őrület
mit te már nem érzel
bennem ficánkol
fáj
nekem
nagyon
másként
pokoli kín ez a gyötrő el nem múló
lelkiismereti fájdalom
feloldozás nincs
senki e világon nem adhatja meg
fáj
ki nem mondom sosem
így odabent éget
pokol tüze
a mardosó lelkiismeret

Siersthal, 2017, június 01.

igaz ember

leszegett fejjel
konok makacson
ismételgeted
kifakult igazad
lázrózsás alkonyon
fenn a dombtetőn
papírsárkányt ereget
az elvetélt múlt
csipkerózsika-álmok
szőttek rád
levetethetetlen
tüskeruhát
vársz
kővé meredve
élettelen gondolatokkal
hogy újra hangosan
csobogjon a véred
a felhők mögül
kiömlő alkonyból
varázsszóra
felelevenedik
minden vágyad
minden álmod
derékba tört életed
kiegyenesedik
szétnyílnak az
összefonódott ágak
nyíló virágkelyhekkel
az égre tárulkozik
megújuló életed
végre felébredt
benned
a Csipkerózsika
patakok futnak
vidáman locsogva
a zöld völgyben
csapások vezetnek
az éltető vízhez
mindenfele
bejárod a vadak útját
így szelídülsz
hozzájuk
újra gyermeke leszel
a Földnek
a természettel élő
virágszívű
igaz ember

Siersthal, 2017. május 13.

kukoricás

éretlen kukoricaszemek
tejnedvet eresztenek
hosszú barangolás után
kint a határban
a lemenő Nap
vöröslő fénye alatt
mint éhes vad
majszoltam a szemeket
szomjasan ittam
az édes nedvet
kedvesem velem
milyen szép is így
a fáradt nap
persze lehet mindezt
csak képzelem
időrabló évek
pergő forgatában

Siersthal, 2017. május 03.

reggeli levél Tündinek

vagyunk kis magoncok
törékeny életek
a törődés maga a napfény és a víz
ha egyik is hiányzik
felborul az egyensúly
és a kis magonc megsérül
akár bele is halhat
mert mindengyik magonc másként kívánja
az éltető elemeket
akár a növények
vannak kik a forróságtól örökre elszenderegnek
vannak kik az árnyékben büszkén nővekednek
vannak kik vidáman lebegnek a vízen s vízben
vannak kiknek ez a haláluk
az ember is ilyen...
milyen nehéz is jól adni!
jól szeretni....ölellek!

Siersthal, 2017. április 29.

mintha

vannak emberek
kikhez úgy bújnék
mintha volnék gyermek
végtelen rajongásom féktelen
érzelmeim túl csordulnak
frissen fejt meleg tej
csorba köcsög vígaszra lel
néném keze alatt minden életre kel
vannak emberek
kikhez úgy bújnék
mintha volnék gyermek

Siersthal, 2017. április 28.

befejezetlenül

mikor a szavak golyóvá lesznek
a szív fájdalmában szorít

Siersthal, 2017. április 27.

foszló

nem is tudom
vártalak?
vagy nem
csak valami nagy üresség
mi maradt
próbálkoztam?
nem, ez nem az volt
belső késztetés
a múlt becézése
de mint minden
ez is elszaladt
és mi maradt
nem melenget
ridegen
hidegen
nyelvet ölt a távol
szétfoszlik alakod
de hiányod változatlan

Siersthal, 2017. április 24.

ünnep

       Markovics Anitának
 
belőled úgy szaladnak a szavak
mint a vidáman trappoló téli fogat
lovai patái alatt a hófedte út
szavak fogságában
szavak varázsában
telik életed
lázadó lényed
csupa lángolás
megrészegülve olvaslak
és csak hápogok
mint valami pelyhes kiskacsa
mert teret nyer bennem
az elképesztő képzeted
hát bennem is lángolva lüktetnek
azok a szavak
leírt hihetetlen gondolataid
váratlan szófordulataid
most itt ülök és mondanám
de megbabonáztál verseiddel
és az áhítat némává tesz...

Siersthal, 2017. április 22.

vén trotty

keljünk fel
öltözködjünk fel
álmosak a fázós gondolatok
hideg van
kihűlt a kőház
nem pattog vidáman a tűz
kiszárad az élet
elfolyik a kedv
megszakad a lendület
évek garmada
ma már a sutban
messzi a tavasz
messzi a nyár
elszökött az ifjúság
s minden szép ígérete
te sem vagy már
bár még létezel
kórság nyavalya
csúz isiász
és ki tudja
mi gyötör még
nem csilingel
a napra kész
vidám kedv
öregnek lenni
állapot
szépségét nem látom át
se be
van pénzed
tőrödnek veled
nincs pénzed
halj
vén trotty
már csak nyűgök a napok
minek az ébredés
hideg szoba
hideg kéz
hideg szív
a vér még lassan kering
ócska szivattyú
nehéz teher
mindent a szemétbe
ez kérem fogyasztói társadalom
mehetsz a kukába...

Siersthal, 2017. április 21.

Ápriliska

tavasz, tavasz
te bolondos
hogy szeretlek!
szeszélyes
édes Április
hógörgető
vidám fruska
szirompergető
virágeső
mézérlelő
csoda
tavasz, tavasz
csupa igézet
játékos
pajkos
lenge lány
vadvizek futtatója
boldogan adakozik
minden hónapból egy picit
szépséges mese
vöröshajú
szeplős kedves
Ápriliskája
Esztendő apó legkedvesebbje

mélabú

mélabú
ünnep magánya
eső esik áztatón-biztatón
csend
nyugalom honol
ki teheti otthon melegében búvik
s ki nem a híd alatt
ha el nem zavarják
nézem az ünnepi-
és nem ünnepi fotókat
roskadozó asztalok
visszáság
gyomor már nem is korog
ócska lőrébe fojtott nyomor
engem mindig valami fájdalom ölel
örömömben bú honol
fáj az éhség
fáj a szegénység
és leginkább a közöny
és az a furcsa valami
mi szerint rendjén van ez így
és egyesek büszkén adakoznak
elakadtam
írnám mit érzek
de béna lettem
vagyok marha a vágóhídon
borzalom
rettegő félelem
agyontaposás
sír bennem az örök igazságtalanság

Siersthal, 2017. április 17.

álom és valóság

álmomban
Vérvörösen hasad a pünkösdi rózsa szirma
sárga bibék zümmögő lényeket hívogattak
ébren
vadcseresznyék fehér foltja
színezi a félig alvó erdőt
áttetsző gyantás könnyeket sírnak a kivágott fenyők
bennem fájdalmak sokasodnak
miközben szomjasan kortyolom a megannyi szépet
erdő alja fehér szőnyeg
kúsznak a lágyan rezgő szellőrózsák
madársóskák kék ibolyákkal házasodnak
szívemnek legkedvesebb zsenge vörösfenyők
alig zöldjei hírdetik a jövő reményét
oh, erdő, te csodaszép
fenséges magányod ember pusztítja
felelőtlen butasággal
búvó patakok futnak a mélyben
vadcsapások árulkadnak
szépséges erdők értetek kiáltok

Siersthal, 2017. április 12.

tövis és szirom

és én csak nézem
tövis és szirom
vadul hajt a rózsa
közötte tulipánok
lenge virágszirma
félek
most ne pajkoskodj
te szél
ne hajlítsd azokat
a gyenge szárakat
tüske ne sebezze
a viruló tulipánokat

Siersthal, 2017. április 09.

igézet

szavak, sorok, dallamok
mind-mind bennem dobbannak
miközben odakint
szárnyat bontott a tavasz
virágzó fák álmaiban
boldogság dalol
a pajkos szél
csak nem bírja ki
hogy a lágy szirmokat
markába ne kapja
fogja megszorongatja
majd pajkos kacagással
a meleg levegőre ülteti
szállnak-szállnak
majd aláhullnak
hóesés
szívemre ül
a nem volt tél
tavaszban érkezik

Siersthal, 2017. április 09.

bokréta

csak olvaslak, olvaslak
és közben csokrosodnak bennem a szavak
bokréta - csodaszép szó
tavasz üde virágait
a képzeletem csokorba kötötte
nem szedem le

az idén nem volt tél
hiánya bennem ég
ég - tél
ékes nyelv

lapozgatom az időt
a múltból
hótenger emelkedik elő
gyere hát
hadd üljek a hátad mögé
siklik a szán
apa integet
szeme reám nevet
oh, Peczki domb
hol vagy
s a boldog gyermekkor

elfagyott vágyak
nem lüktetnek
csak a seb
az mi még véresen fáj

lehajtom fejem
becsukom szemem
bár felesleges
s ott vagy TE
mindened nevet
ritka pillanat
máskor oly szomorkás vagy
kérlek most is takarj be
simítsd rám
meleg szavaidat
és mesélj, mesélj

bánatok libegnek
színesek
milyen érdekes
lufit eregetnek
maszatos gyermekek

csillagszemek
fonják a múltam
szeretés fénye
ragyog, ragyog

álomként távozom

Markovics Anitának ajánlom

Siersthal, 2017. április 08.

reggeli levél Neked végre, végre...

8:15
mai reggeli mérleg
mínusszal telt kosár!
fehérre csípkedte a fű zöld orcáját a hideg
az égen kuncsorog a telő Hold
odefenn feledte magát
bár az esti csodafényű amazon csillagok most láthatatlanok
dideregve lüktet a tavasz
kökénybokrok hófehér ruhás leányzók
vagy éppen vénséges vén anyók ideig-óráig megszépülve
lám csodákra képes a természet
szívemben ver szíve
újra és újra csak elámulok
útban hazafelé megpillantva a lankás dombok között búvó völgyeket
a szelíd hajlatok lágyan ölelő karjaiban rejtekezve

Siersthal, 2017. április  07.

szívolvadás

s míg álmosan téblábolok
tolakodó gondolataim között
te már felkeltél
befűtöttél a kis vaskányhában
pattog a fa
s képzelem árad a meleg
de az még várat magára
csak a reggeli hideg
mi kúszik a szobában
zúg a kávéfőző
hozod nekem az illatos
forró feketét
te sosem iszol...
így múlnak a hideg napok
rohannak az évek
már nem gyalogolunk
haza télvíz idején
a színházból
fekete kis lakkcipőm nem sokat ért
de valahogy mégsem fáztam
hisz te mellettem lépkedtél
miközben karod ölelt
a hó fehérsége
szívembe olvadt
azóta is imádom a telet

Siersthal, 2017. március 30.

aludj

nem takarlak be
félek felébredsz
legyen bármilyen
lágy is az érintés
oly csendben alszol
most nem zihálsz
nem fuldokolsz
hát aludj csak
aludj
levegő cirkulál
tárva a ház
szeretném ha besétálna
a Nap minden melegsége
de még erősebb
a hideg didergető hatalma
és én mégse takarlak be
aludj
aludj csak

Siersthal, 2017. március 30.

lengedezve

azt mondják
van szent őrület
hát ez nem az
így ne
csak így ne
akkor inkább
mint akasztott ruhák
lengjünk kötélen
mint egykoron
a gyönyörű orosz néni
ki oly boldogtalan volt
hogy kioltotta
önön életét

Siersthal, 2017. március 30.

lágyan

egykoron
a vágy lázásra csókolta a szám
de nem adtam tovább
őriztem titokként
boldog belső mosolyként
a szerelem lágyan ringó ölében
veled pihentem én
nem kért
nem követelt
csak egyszerűen szeretett
maga mögött hagyva
a perzselő emésztő
mindent megölő érzést...

Siersthal, 2017. március 29.

akkor

ha majd rám borul az alkony
és jótékony homályával befed
szívembe költözik az áldott nyugalom
véget érnek a szenvedésekkel telt örömök
akkor vajon hol leszek

ha már nem érzem kezed melegét
s nem hallom kedves hangodat
nem érzem simogató tekinteted
és szememből kiszökik a fény
akkor vajon hol leszek

*

odakünn verőfény
smaragd a fű
végtelen kék az égt
avasz zeng hangos trillát
ébred a vén esztendő király


Siersthal, 2017, március 30.

érted

a fájdalom
mint köldökzsínór
tekeredik nyakamra
tehetetlenség
gyávaság
szégyen
a fájdalom
belém fojtja a szót
pedig kikiáltanám
mama
mit tettek veled

Siersthal, 2017. március 23.

méreg

kora reggel
sírva megy
iskolába
a gyermek
apja hajánál fogva
tartotta
konok kis fejét
és ordíbált az arcába
minden szó méreg
minden szó korbács

és a gyermek sírva, morogva
mindenkit átkozva ment az iskolába

Siersthal, 2017. március 24.

gyöngyök

olvasgatok
szemelgetek
és elképzelem
igen, elképzelem
mert a képzelet nagy úr
és hogy bezárható-e
igaziból nem is tudom
kordában tartani
kordában tartanak
nem nevelnek
átnevelnek
kisiklott a gondolat
mint annyiszor
terelgetném?
nem is tudom
minek
nekem nem szükségszerű
egyikből kilépek
másikba belépek
gyöngysor
különféle gyöngyökkel
kinek mi
mert nincs egyenszem
ahogy egyenember sem
bár próbálkoztak
és próbálkoznak
hatnak is a megfélemlítések
sunyivá alattomássa tesznek
hova lesz az ember
és hogy ez mindig így volt
keresem a kereshetetlent
na de
annyi mindent összehordunk mi emberek
tudós nem tudós
és akkor?
miért is kéne másnak cipőjében járnom
még nem vagyok annyira szegény
de lehetek...
ja, hogy ez megint más tészta
na igen

elhagytam a gyöngysorom
akár a nylon harisnyán
szaladnak a szemek
körömlakk...
szemfelszedő
NDK-s kis okos tű
ügyes kéz
fáradt szem
görnyedt hát
kell a pénz

a pénz...
és ezt nem értem
mindenki utakat keres
akinek nem hull az ölébe
hogy pénzt keressen
bölcs dolognak tartja
érte mindent feladni
és én változatlan nem értem
miért nem a pénztelen út
járhatóságát tapossuk
legyen az az út...


Siersthal, március 27.

Temető felé

Máriám
(tévedés ne essék
nem hívlak így)
drága barátném
te ott messze
még mindig pattogsz
még mindig dirigálsz
de csak azért
mert már te tudod
mit hogyan
s miért
adnád át
de hidd el
mindenkinek magának kell járnia
a taposatlan utat
hiába ékesítesz egy másikat
és hogy szeretlek
ehhez kétség nem fér
te vagy az egyetlen
kivel minden megosztható
mert ömlik a szó
s mert a hallgatásokban
is együtt bújkálunk
hát ne légy már morc
add fel büszkeséged
(sosem jó!)
és fordulj felém
mint egykoron
szaladjunk
tán kifulladva
együtt a temető felé
arra a legszebb az út
bármily hihetetlen

Siersthal, 2017. március 29.

A szemét néztem

testének illatát felém sodorja  a szél
nem drága parfüm
de édesebb minden édesnél
teste már nem karcsú
lehet csak képzeletemben volt az
lehet mindig gömbölyded volt
de mit tudom én
a szemét néztem
azt a büvölőt
elvesztem benne
óceányi mélység
hol még sosem jártam
barnából zölddé festette
valami mérhetetlen belső mélység
csak a szemét néztem
s csendben elvesztem én

Siersthal, 2017. március 29.

A fák imája

térdhajlatba fészkelt daganat
nehezít minden lépést
és mégis a hívó út szava
mindennél erősebb
már nem koppannak
daliásan a léptek
ímmel-ámmal csoszognak
de még visz a láb
hív a messzeség
hív az erdő
fák zúgnak
értünk imát

Siersthal, 2017. március 29.

Veled

s amikor kalászba fordul a nyár
én már szinte érzem a tél borzongató leheletét
mondd miért
a tavasz ugyan zöldet érlel
sárgákkal lilákkal kékekkel tarkítva
mégis-mégis
valami fájó bánat, homály fedi
öregedő szememet
kedvesem hajába őszt szántott
a nehezülő idő
kesergő-tangó életünk vége
hegy-völgyön baktatva
szorítjuk egymás kezét
mi volt messze szállt
s mi lesz
titok

Siersthal, 2017. március 29.

Deux-Sèvres

partok ölelésében
lassúdad folyik az élet
csendesen tekergő Argenton
mennyire szerettem
nézni szelíd folyamod
telnek-múlnak a napok
nélküled
s te rendületlen
öleled köveidet
fényesre mosva

birkák oltják szomjúkat
a sok odavetett
sárgadinnyékből
majd részegen elterülnek

álmomban de ébren is
még ott vagyok
szépséges Deux-Sèvres...


Siersthal, 2017. március 21.

bongás

esik
napok óta
csak esik

rossz vagyok
fáj

temetném emlékeimet
de csak velem lehet

lázadó gondolataimat
az idő ki- és lehűtötte
nem zsákoltam be
de meglehet
akkoris hiába
mert az egér rég
kirágta
nehéz a málha

áldott szavak
terheket hordanak
viseld el
hisz tudod
kimondva minden más
nem is azt akartam
fogalmam sincs miért
úgy lett

kongó-bongó
üres és telt

zenél
zenél
minden emlék
más-más hangszeren
szólal meg
az öröm és a bánat

viseld el kérlek
sok buta
és kedves szavam

magam sem tudom
mit miért

amúgy meg
már rég
kiléptem magamból

hiába is voltak partok
gátak...
minden szakadt

és csak hallom
odabenn
"várj reám"

Siersthal, március 21.

a keze

a keze
az öreg keze
elevenen él emlékeimben
mindig csodáltam
barna pettyes
pergamen bőrét
minden más
leginkább elveszett
de a keze
az öreg keze
mintha még mindig
itt volna
velem volna

Siersthal, 2017. március 22.

vakság

(jó cím nélkül olvasatlanul)

szürke állomások
színtévesztő magányában
egyre csak téged grafitollak

szigetelt házak
rikító vakolatai
trópusi virágokként
bomlanak eltévedt megtévesztett falvakban

mára mi maradt
az édes gyermekkorból
bár akkor néha
tánkeserű is volt
(és itt bölcselkedem
mert ha nem lett volna
ez is az is
akkor mi lett volna
egyhangúság
vagy
szóval azt mondják
kellenek az ellentétpárok...
szakszerütlenül)

előbújt a Nap
bundás felhők
lassan tovaúsznak
tegnapi sok eső
duzzadó patakokban
csurog alá
ereszkedő dallam
füstős állomás
most nem a gőzőstől
az már igaz

reggeli leveleimet
már nem tudom írni
hiányzik nagyon
ahogy a kedves szavú Virág is
minden múlt
el
csókanya

részeg záporok
gőzőlgő álma
tejszín fátylat
von az amúgyis
fakó világra

de a színek
mégis fortyognak
izzó katlan
és a lehetetlenek
mind életre keltek
a való világ
pokollá lett
bértollnokok
magasröptű eszmefuttatása
vadul szapul
avagy köpül
kicsapódik a baj...
recseg-ropog a szó
imádkozzunk
hogy minden csak nekünk jusson
hulljon a férgese
drága a vegyszer
bár a fene bánja
attól még több hull

hull
hull
a hó
meg az elsárgult levél
hegyekben áll az ige
de temetésre nem futja

becsukom-kinyitom
vak szemem
mit látok egyáltalán nem zavar
...

Siersthal,  márius 02.

hozzád

fordítsd meg a szelet
pergesd vissza az időt
újra legyen a nem létező
azon kapom magam
hozzád szólok
bennem-nekem létezel
átsétálsz a nem létből hozzám
és én most is balga vagyok
és nem pótolom a kihagyott perceket
az el nem mondott mondatokat
de mégis hozzád beszélek
hogy mit
fogalmam sincs már
nem is lényeg
csak az hogy hozzád beszélek

Siersthal, 2017, március 02.

illanó

libbenve illanó
szellő, szellő
kocoló szél
téltemető
sárga fényruhácskája
fényes
véget hírdet
vagy kezdetet

illatokat kacag a határ
agyagos föld csuszamlós
lóláb siklik korcsolyátlan

erdő alján
avar szőnyeg
alóla már
üde zöld levelek kandikálnak
szóródott magok életre keltek
melegségre vágynak
akár a téli álmukból éledő emberek

illanó
illanó
tél ruhája tova száll
egykettőre tavasz szalad

Siersthal, 2017. március 04.

gyönyörű mosolya

két rács
egy ágy
egy test
elveszett mosoly
bamba tekintet
ez mi maradt
elszálltak az évek
egy ér megpattant
s vele mi ember
csak fekszik
két napja még
némi értelem
csillant szemében
s ha hívtam jött velem
kezem fogva
nagy nehezen
nem emelte már a lábát
csak éppen csosszant
de mégis mentünk
hova kellett
nehéz ezt látni
az én tehetetlenségem
jobban fáj
mint az övé
elveszett gyönyörű mosolya

és az eső esik
napok óta
égi könnyek
nem oltanak fájdalmat

hóvirágok fehérsége
parányi folt a nagy szürkeségben

tavaszt várok
gyönyörűt
reményt vele
hogy az ő mosolya visszatér

Siersthal, 2017. március 09.

mama

nézem az üres házat
várom, hogy az emeleti ablakon
lebbenjen a függöny
és mosolyogva integetsz felém
eddig mindennapos szertartásunk volt
mint az is, hogy bevittem a friss baguette-t
és az újságot
s ha még aludtál csak az asztalodra helyeztem
miközben hangosan zúgott az olajkazán
(sosem tudtam megszokni)
s te nem vagy
hetek teltek
mosolytól fosztott lettem
és most már igazán árva
nem nevetek rád mama

Siersthal, 2017. március 09.

bújócska

elbújtam árnyékodban
kérlek ne találj meg 
mereng a távol
horpaszt a sötét
biborló alkony 
hajnaltéveszető 
réveteg homályban
eltévedt fények cikáznak
vágydalt fakaszt
egy belső sóhaj 
ingatag szerelem
bánatfakasztó 
látomások mezején 
terített asztalon
táncoló kísértet
a heveny enyészet
zöld lepedéka 
tetovált múlt
hamis falán 
ugorj félre 
mielőtt ledöntenek 
a hazug remények

Siersthal, 2017. március 10.

kék rapszódia

rapszódia bleu
elfelejtem a szavakat
összekeverem a betűket
kihagyok
és mégis újra csak vágyom
keretbe foglalni magam
magam ki nem is vagyok
rám ragadt az évek folyamán
annyi minden
formált alakított
képlékeny agyag
de nem mindegy
milyen a mester keze
az ember is nem más
mint egy formázásra váró anyag
nem mindegy honnan hova
kivel mivel
bekötött szemű Fortuna
eltemetett vágyak fojtogatnak
hantok domborulnak
régi temetőket felszámolnak
könyörtelen az ember
önmagát fosztja kifosztja
alvadt vér feketéllik
temetetlen holtak
hosszú a sor
mit sem tanul az ember
himnusz az élet
törékeny
szeretni óvni kéne

Siersthal, 2017. március 11. 

más láz

lázas éjszakákon
szívünkben csodák fakadtak
őzléptű ...
mikor még minden egyszerű volt
mikor még hit lobogott
merészek voltunk
nem féltünk semmitől
morajló messzeség
fekete felhők 
izzó villámok
de ahogy
teltek az évek
rakódtak ránk idegen szavak
úgy hulltunk a semmibe
merészségünk gyávaságba torkollt
úgy éreztük már van mit s kit félteni
hallgatásunk a jövönk ára
elveszett a lázadó ifjúság

  
 Siersthal, 2017. március 12.

hívlak

árnyék borult a kertre
elhervadt álmok
lekonyult virágok
hűs szél álomból rezzent
tovafut a távol
fénylábak kévéket kötnek
árnyak incselkednek
vágyaim zaját csendesítem
hevesen verő szivemet
csendre intem
messze még a tavasz
nem múlt el a tél
ordas foga vicsorog
bár kék ibolyára vágyom
mégis fehér hóra áhítozom
téli képek vonulnak
révedő szemem előtt
lángolnak a csipkebogyók
csontfagyasztó hidegben
parányi madárlábnyomok
ékírásos üzenetei
hírdetik a szűzi tiszta
ismeretlen világot

téged hívlak
minden el nem énekelt dalomban
téged ölellek
minden el nem álmodott álmomban
karmám szent sorsom
helyetted
más kezét fogni
és kísérni a sírba
miközben gondolatban
folyton visszatérek a múltba
s te csak fekszel az ágyban 
mozdulatlan