Észkerék

míg én üdezöld réteken bolyongtam
te kivesézted a semmit
hazug szavakat porcukorként hintetted
mindent befedett
mint valami puha meleg hótakaró

"A kis nyúl didereg
Megbújik a földön
Nem baj az ha hull a hó
Csak vadász ne jöjjön"

szavak keringnek
valcer
Bécs
nagy magyar
ja, hogy az földrajzilag másutt van...

"Hull a hó hull a hó
Mesebeli álom
Télapó zúzmarát
Fújdogál az ágon"

mekkora puttony!
tele mindenféle
földi jóval

A kis gyufaárus lány

előjelek, ékezetek
rideg szemek
süket fülek

nézd!
csodaszánkó ereszkedik alá
rajta vajon ki ül?
s mit osztogat?

télvíz idején
mondanám
de hol a tél?
hol a tél?

kipp-kopp
harkály kopog
bejöhetek?
hülye kérdés!
hisz bent van már...

szeldeltek a levelek
fázósak a lombok
le is hulltak
a jövő ígéreteként

kormánykerék
észkerék
hogy is van?
"Stik-stik, nulla-négy, nem forog az észkerék…"

Siersthal, 2018. december 18.

Köszönet

Véredényeimben még csordogálnak éltető elemek. Hívnak a reggelek, az új napok.
Kezemet a fény felé fordítva csodálom a röntgensugarakat, mik majd' átvilágítank.
Ébredő gondolatok hamuszín bölcsöből kelve parázsként izzanak. Nem seprem el a
múltamat, nem kérkedek a sok semmiséggel. Mégis melegség csurran vissza-vissza térő
gondolataimba, mik egykoron megestek. Mesélhetnék. Tán jó is lenne.
Tudom miket tettem s miket nem. Szerettek s szerettem. Ember voltam. Adtam-kaptam.
Mégis az adás a legnagyobb kincs mi szívbe visszatérve zubogó mély zenével kering:
öröm óda.

Siersthal,  2018. december 18.

A Dream Within a Dream

 Kivert eb módjára szenvedek, irányíthatatlan gondolatimtól. Szeretném terelni
nyájterelő, jó puli módjára... de nem lehet! Nem tudom. A mélyben mardosó fájdalom
 szétmar. Zuhanok s nincs ki s mi  megtartana. Jön a sötét, úri betegség: depresszió.
Mindent még kihegyezettebben hallok, érzek. Hiába csukom be a szemem. Látok és hallok
belül. Vaklátás, süket-hallás. Erős, nagyon erős.


  Robertora gondolok, a meg nem valósult álmaira. Ülünk a könyvtárszobában
verseskötetek szoros ölelésében. Asztalon kristálypohár a soha nem kóstolt és vágyott
konyakja valódi muránói üvegben kínálja magát. Skóciában járunk sárga nárciszok között.
Skót duda hangja veri fel a lélegző csendet. Egy villanásnyi idő. A képzelet elragad,
magával ragad s az álom maga a valóság, hisz a valóság csak álom.


Kis kocsmák
vastag gerendák
kormos falak
avítt félve bújó múlt
elpuskázott esélyek
mily rövid egy emberöltő

Elmentek a barátok. Vajon hol jövünk majd össze? Mert ennyi, csak nem lehet...




 Edgar Allan Poe  - Álombéli álom  (A Dream within a Dream)


 Rossner Roberto műfordítása


Fogadd el homlokcsókomat!
Ez búcsúm, itt a pillanat,
Akármi volt is - elmaradt.
Jól látod, nem tévedsz nagyon;
Én mindig, mindig álmodom.
S reményem, most hogy odalőn,
Túl napvilágon, éjidőn,
Túl vízión, s nem-lét fokán,
S épp eltűnése jó okán -
Úgy tűnik, most úgy találom:
Hogy ez is csak álombéli álom.

Morajló ár a partra von
Hullámtörést?l kínzatom,
Arany homokként málva szét;
Kezemben éltem - omladék,
Csuszamlik, tűnik, elcsorog,
Hiába összezárt marok,
Felsír a szívem, hogy' zokog:
Oh Isten! Meg nem tarthatom?
A semmit kell szorítanom?
Oh Isten! Meg nem védhetem?
Egy szemcsét hagyj megmentenem!
Vajh minden, amint találom;
Csupán csak álombéli álom?



Siersthal, 2018. november 19.

vissza

 karácsony táján, szívemnek árnyán fájdalom bóklász. északi szél vad hidege karistolja arcom. szememből könnyeket fakaszt ez a zord hideg. vágyom a szépet, vágyom a múltam, hol gyermekként boldog is voltam. anyám hangja puha lágy meleg. finomabb mint minden kalács. apám hangja édes dallam. énekel reggel, énekel este. szól a mattinata meg a paloma. visszavágyom oda hol gyermek voltam...

Siersthal, 2018. november 17.

még őrizlek

 Már hűlő szívem minden melegével még őrizlek
még őrizlek édes gyermekem
az évek gyorsan elszaladtak
hajamba ezüstöt mart a sok-sok perc
szemem fénye hályogos
rosszul lát
megőriztem kedvenc zoknidat
úgy, de úgy megfoltoznám,
mint régen...
hever az almárium mélyén
a titkok mégsem ott lapulnak
a titkok mélyen hallgatnak
odabenn marnak
én édes gyermekem
hiányodat messzeség patkolja
szívemet szorító vasabroncs
az a zokni, az a lyukas zokni
mi halk hangon szól bennem
foltozz meg, foltozz meg!
nem baj, ha csúnyán
nem baj ha gurbán
szívszálak azok
puha melegek
én édes gyermekem
odakünn az ősz  
ezer színben tobzódik
oly csodás
oly csodás
mégis halni télen fogok
mikor a hó
a puha fehér betakar
 
Siersthal, 2018. november 09.

szív nélkül feketén

azt hittem
én tettem
égnek a hídak
akár a kazlak
gyújtogató
gyújtogató
jár közöttünk
él közöttünk
lángol a világ
pernye száll
betakar
eltakar
hamu sem marad
gyújtogató
bújtogató
darabokban minden
mi volt
elégtünk
de van ki mégis él
szív nélkül
feketén

Siersthal, 2018. november 09.

enciánka nyoszolya

úgy fekszem, olyan csendesen,
mint senki más
almárium mélyén hófogú álmok
és az örök kép: lepréselt virág
és én úgy fekszem kiterítve,
mint senki más
hófedte csúcs felett
mégis lebegek
az imádott enciánkák
kék fényt szórnak
halott fehér ajakomra
piros vérem hóra nem hullt
Gyulai Pál itt élsz bennem
 “Megy a honvéd, áll a hadnagy, “
és már Várnai Zseni
Örömök kertjének zengő-bongó gyümölcsei
muzsikálnak bús szívemen
én meg csak lebegek, lebegek
a hófedte csúcsok felett
enciánka nyoszolyán
míg egy fagyott mosolyba olvadok...
szép szívű kedvesem halott ajakán

Siersthal, 2018. november 03.

úttalan

tegnapok árnyából
újra fércelnélek
de nincs fonal
nincs út
mi vezetne
kuszaságom vadrózsa erdő
csak éppen a királyfi nem jő...
hófehér húsú álom
harsog fogatlan számban
hova lett mi nem is volt
mondd hova lett
odakünn szél zizeg
múlékony lombokat
kócosra fésül
fel-fel kacagva cibálja-tépi
a tegnapi dúsat...
szegény mezei egér világgá ment
vakond pajtás kitúrta, megfúrta
vastagodnak a dombok
szegény gyep
szegény én
süllyed
elsüllyedek
léptem alatt a föld magába fordul
ahogy sok-sok ember
ágak-bogok
életek-sorsok
pillanat heve
gyilkol
megyek
most már valóban elmegyek

Siersthal, 2018. október 26.

szirmok peregnek

 s Te nem jössz felém
hát én megyek
leszakítottam az utolsó rózsát
oly gyengéd rózsaszín
hogy szívem összeszorul
e mérhetetlen szépség láttán
s Te nem jössz felém
mégsem jössz
kereslek
kereslek
virágköntösbe bújtatlak
szirmaidban napsugár fürdik
szirmaidban fagy keze kutakodik
jéggé dermeszti piciny virágszíved
elmúlt a nyár kedvesem
elmúlt
itt a végtelen jeges hideg
örök hideg
föld takar
óvna védene
de nem lehet
már nem lehet
többé nem nyújtod felém kezed
szirmok peregnek fagyosan csendülve 

Siersthal, október 21.

vártalak

ma hervadt reggelre keltünk
pártában maradt a napsugár
szürkék uralma tört a Föld birodalomra
vártuk a fényeket
vártuk epedve
sötétben csak botorkál az ember
szegény ember...

sülő palacsinta illat tör az égre
konyhában sertepertelsz
tányéron palacsinták göngyölve
földi jóval töltve
csábít
csábító
lám
diktál a gyomor
gyáva nép
hamis hang

őszi úton csatangoltunk
levelek lehulló lágy neszét
sokan megénekelték
hisz az is
maga a csoda
az élet dicsérete
a szép múlása
más testbe öntve
lépések-öltések
hulló falevél
avar szőnyeg
eltakar
betakar
fanyar füst száll az égre
képzeletem puha szőnyege
egész világot takar, betakar
szívem lüktető melege
téged óv
hosszú úton
sok kalanddal
kéz a kézben
vénségesen
mihez viszonyítva
viszonyítás
bizonyítás
halmaz elmélet
kedvesem voltál
őszi köd szitál
tejfátyol a föld felett
a vén völgy nekünk üzen
milyen szép
milyen szép
ég veled

bennem megannyi szó kavarog
bodorog
égre száll
messze száll
vége már

Siersthal, 2018. október 09.

tik-tak ti

bádog szívem,
ócska pléh lemez.
tik-tak óra pontatlan dobolással
tik-tak, táncra perdül a szívem.
vadul ver
rézmozsár megzöldült,
hamis arany, hamis világ.
tik-tak lassan ver a szívem.
bozótosban fennakadt...
tik-tak egyre halkul, egyre fogy
elapad a lélegzet...
tik-ta, tik-t, tik-, ti
mind fogjátok a kezem,
marasztalnátok lelkemet,
de már nincs tik-tak,
csak ti...

Siersthal, 2018. október 09.

Gurulás

Önmaga korlátján átzuhan a messzeség,
felemészt az idő,
feneketlen bendőjében kérődzünk valamennyien.
Elnéztem tegnap a fekvő borjakat mily szépek, kedvesek
(Már gyerekkoromban is imádtam őket.
Drága Ágnes néni kinek már csak a nevére emlékszem
és az istállóra hol bent nevelkedett az édes kis boci.
Hatalmas szeme, nedves orrocskája szívembe írta magát örökre.)
Szép fekvésű domboldalban őszi napsütésben legelésztek a nagyok.
A keskeny út másik felén kanyarog a patak.
Most éppen kevés víz mosta a partot,
de nagy esők után ez a szelíd kis folyam majd' óceánná lesz.
Piros homokot visz a sodra ki is rakja, töltődik a part.
Mily nagy a rend.
Odébb a régi malom kereke nem forog,
csak jeles napokon mozdul a sok lapát
és locsogva hajtja a vizet.
Az épület már vendégcsalogató fogadó
kedélyes szobákkal,
hol megpihenhet a környék vándora,
ha éppen úgy hozza dolga.
És hipp-hopp már itt is a következő malom,
ami rég nem malom
tehenes gazda otthona, de halad a korral és lovakra váltott,
A rumliból jócskán maradt.
Közvetlen mellette egy régi ház átvedlett kék ablaktáblássá
s a kertben sincs veteményes.
Medence mi dívik...
Aztán a határ álldogál bátran.
Egyik fele francia, másik német.
Vajon hol a rend?
Mosolygok.
A válasz egyszerű, bár mára már az is torzult.
Most rövidke utam megszakítom.
Hív a konyha.
Éhes gyomor mordul, tán jó falatokra vár. 

Siersthal, 2018. szeptember 30.

Adnám

Ki jött, ki ment,
ki mind velem volt
egy-egy pillanatra.
Eltévedtek rég emlékeimben.
Keresném.
Talán.
Lépdelnék az Argenton partján,
mint egykoron.
Ámulnék a sziklákon.
Ott fehérek - itt vörösek.
Vöröslő fájdalom.
Esztendők fogságában múlik az élet.
Szaladnék belőle, szaladnék.
Lennék ki sosem.
Lennék kit gyáva lényem nem engedett.
Adnám, magamat adnám.
Szétosztanám létem - szivárvány híd az égen.
Merre visz az út a vége után?

Siersthal, 2018. szeptember 25.

Egy szerelem margójára

Fátyolkának és Lacinak

Nélküled úgy vagyok, hogy velem vagy.
Percekben hallgatom a lépted neszét.
Szél suhogásban vegyülve hallom hangodat.
Fehér törzsű nyírfák repedéseiben érzem simogató kezed melegét.
Bármerre megyek merre egykoron Veled, Te is jössz és átölelsz.
Mosolyog szemem és halk sóhajra nyílik a szám.
Évek telnek s minden  hiányodról szól miközben mindig velem vagy.

Siersthal, 2018. szeptember 24.

hangafüvek könnye

az idő végtelen ölében
lágyan ringnak a napok
szomorú percek
sisere hada
útilaput köt

susogó lombok között
kóricál a szél
őzek gyülekeznek tölgyes szélén
vaddisznók lustán röffennek
érzik közelít a tél
s vele puskás kezek ijesztő serege
ha kell ha nem
hangosan dörrennek a fegyverek
fejvesztve fut az erdő népe
szajkók rikácsolnak
útjelzőknek állnának
de még ők is inkább messze szállnak
őszi ködök nyomják a felvert erdő vállát
elméláznék, mint máskor,
de szívemben riadalom
nem mehetek szép szelíd erdőkbe
piroslik a homok
és hangafüvek ékítik
a mostanra holtak birodalmát

Siersthal, 2018. szeptember 19.

reggeli levél * szabadon futó gondolatok

 Jó reggelt,

esett-esik. Szürke, mint hályog, mint szamár, mint ember...
Szürkék gyűlekezete. Veszélyes. Veszélyes minden gyülekezet.
A gyáva erősnek képzeli magát. Olyant tesz falkában mit máskor sosem tenne.
Visszafordíthatatlant, mint egykoron a barnák ... nem tudom miért ezeket írtam,
de így mentek az ujjaim.
Álmos vagyok.
Hamarosan boltozás. Mindig autóba ülni. Rémes. Mi lesz ha már nem...Nem is gondolok rá.
Kiszolgáltattak...
Valami melengetőt is kéne írni. Maximum a kályhából áradhat,
ha... ha van tüzelő, ha van ki befűt és ha nem lenne ha.
bocsánat
pedig most is szép zöld a fű és kukucskál a halovány rózsaszín futórózsa
a többi virágot innen nem is látom ülve legalábbis.
ölellek
közben felbukkant egy szó: cafrangos.
Jó szó! vajon mi társul hozzá?
Nekem most a tulipán, a cafrangos szélű tulipán
ahhoz meg a láda ahhoz meg a nagykendő
ajh tudnám folytatni a társulásokat :)
“Várj reám és megjövök”
Valóban?
inkább már csak el
elmegyek
akár Máthé Péter 
Szimonov - zord tél - Szibéria
most is ott élek
csak a Kis-Szibériában
ahogy felénk hívják a völgy eme részét
hasíték
“még zöldell a nyárfa”
nem zöldell akna érte
óriási kráter a helyén
56 vonulnak
tankok és szegény kiskatonák
elestek
kanyarog a Don
szívemen mi ül
felröppenő kismadár
szomorú képek élednek
inkább nem folytatom
de tudd így is-úgy is szeretlek
rosszul...

Siersthal, 2018. szeptember 14.

mondd ha lennék

mondd ha lennék, igaziból lennék?
nem csak írt szó...
nem csak elképzelt alak
szeretnél-e?
mondd ülnénk-e a kertben
hintán lengedezve?
egymás szavát kergetve...
mondd, ha lennék, igaziból lennék
tudnál-e szeretni,
velem nevetni
sírva kacagni....
mondd ha igaziból lennék
elviselnéd-e másságom?
minden butaságom?
és csak úgy ha olyanunk lenne
együtt múlatnánk-e
a sok-sok percet.
mik esztendőkké lesznek?

Siersthal, 2018. szeptember 12.

Versek

Szívemben orosz sztyeppék végtelenje
házasodik borókás alfölddel
imát zeng odabenn
Jeszenyin és Attila
Attila, csak így
valahogy már a köztudat
imigyen vette nyelvére
bocsásd meg nekem
költők fejedelme
orosz dal
orosz sirám
magyar jaj
magyar szó
versek
milyen jól megférnek
nincs háború
s ha megszólalnak
odabenn
távoli halk balalajka hangon
rögtön felsír a tárogató is
versek
versek
ti édes mostohák
vagytok szívem gyermekei
bárhol is születtetek
bárhol is születettek
megfértek egyetlen könyvben
az élet könyvében
szívekhez beszéltek
versek
ti csodák

Siersthal, 2018 szeptember 04.

vígasztaló

ölellek búdban 
ölellek jajodban...
ölellek kedvedben,
szívem feléd húz...
vagyok fehér nyírfa,
törzsemhez hívlak,
halkan sóhajtó leveleimmel
Neked mesélek
elmondom a  világ szépét,
hogy bánatos szíved enyhet leljen

Siersthal, 2018. szeptember 04.

ima verseskönyvben

bájoló hangú szirének csábítgatnak engemet, 
kiülök a dombtetőre messze-messze 
ne halljam ígéző éneküket
kiülök a dombtetőre így ősz táján kezemben könyvvel 
habzsolom a sorokat 
versek bódulatában káprázik a szemhatár 
elveszett Petőfi 
tán régesrégen egy értelmetlen csatában
minek is csata, minek is háború 
annélkül is csak vesz az élet, 
ami nem más, mint halál
látod kedves újra és újra azok a versek! 
mit nekem más...
mit nekem holmi hangos beszéd, 
ha verses könyveket tarhat kezem imakönyvként 

Siersthal, 2018. szeptember 02.

hétfői vonat

nem tudom miért,
de nekem hétfő van
hétfő hét fő
hétfői hangulat
álmos vagyok
törékeny,
törékeny rózsaszál
János vitéz
extrém
jégkrém
hétfő
csapjunk a lovak közé
s vágtassunk
mert ha nem akarunk is
visz a vonat
nincs leszállás
csak ki
ki
végleg ki

Siersthal, 2018. augusztus 29.

kérlelhetetlen

 

 bennem összezsugorodott az idő,
gyermekeim gyermekévé lettem,
aranyló képkeretekben feszít a múltam,
ócska retusált fényképek, hivalkodó rámákban,
ráma - dráma
mit sütsz kis szűcs,
kitörik a nyelvem,
ügyelten, ügyetlen
koptatott szavak,
minden előre koptatott
 már megint a szavak
nincs sorrend
nincs semmi
csak aranyozott képkeretek
füstszínű szerelem
oszlik-bomlik
köd felhő álom
csendesülő viharok
változnak az évszakok
még!
még észlelem
s most hogy a forróságot
esős hideg váltja
úgy fázom
elromlott a háztartásom
semmi de semmi sem jó
odavan az ifjúságom

Siersthal, 2018. augusztus 25.

Mit is akartam?

Bennem elvadult az idő.
Összekuszálódtak a gondolatok.
Megfosztattam a mindennapok rutinjától.
Vagyok, mert még vagyok, de ez már csak a lézengő lét.
Megszökött az értelem, a tudat.
Kihagy a rendszer.
Hibás.
Megdöbbenek.
Mi történik.
Mi nem történik.
Feledékenység kóros.
Lassan már káros.
A gondolatok szanaszét szökkennek.
Feledve egyiket kiütik a másikat.
Mit is akartam?
Hányszor teszem fel a kérdést magamnak.
Némi töprengés után következik a feladás.
Nem megy.
Még járok ("Járkálj csak halálraítélt"), még vagyok.
Vajon ez már a halál küszöbe?
Persze az.
Hisz minden pillanat az.
Ahogy kiharap belőlem az idő minden józan falatot,
úgy közeledem egyre jobban a vég felé.
Vajon szenvednem kell érte?
Vagy leszek "fa melyen villám fut keresztül"?
Bárhogy is míg tudatomnál vagyok
- legyen ez kihagyó, legyen ez még időnként észlelő -
mindennapos kérdés, gondolat bennem: halál.
"Halálnak halálával halsz".
Mit jelent??
Többszörös halál?!
Ha meghalna a halál, maradna-e csak az élet?


Siersthal, 2018. augusztus 16.

hív

nálam elmúlt a lekvár főzés ideje
újra veled vagyok
s ömlik a szó
kanyarognak a gondolatok
szorosan egymásba kapaszkodnak
úgy csapongnak
lám a rend rendje valami fura
látszatra szétszóródott káosz
káosz - valamiért szeretem ezt a szót
annyi mindent rejt
nézzünk hát bele
és lássunk
és érezzünk
és hagyjuk, hogy átjárjon
a másik értelem
a mások szépséges mássága
pillangók röpte
Móricz Zsigmond
három pillangója
veled vagyok
ott messze
színesen szállok
hogy fakón haljak
álomba ringatok
minden fájdalmat
csend hulljon a világra
soha ne ébredjen fel
kicsiny világom
olyan nagy
bánatom ege mily színes
kedvenc kaleidoszkópom
nézz bele!
nézd milyen szép
mennyi sok bánatvirág nyílik
látod mindenben van mégis valami jó
pedig hogy fáj mikor a földet túrva
ölök...
hogy másnak meg életet adjak
libikóka
anyám vágylak
apám téged hívlak
nyarak
Baranya  -  tengeri erdő
juj szúr
azon vitt át az út
a kedves kicsi házhoz
ólban disznók
zsuzsi, a kedves
messze szálltam
visszatérek a jelenbe
zene szól
eső esik
és én csak itt ülök
miközben hívnak távlatok
hív a mindenen áthatoló gondolat
hív hív
tán nem vírus

Siersthal, 2018. augusztus 13.

szótánc

esik, bár nem "mocskosul", de esik.
szelíd esőkönnyek mossák a Föld sebeit és a földet.
kopácsolnak az ácsok, gyarapszik a fűrészüzem.
sebzettek az erdők...
hangosak az emberek, félnek a csendtől.
félnek a széptől,
vakon nem látnak.
nyitott szemük szorosan zárt.
elveszett az értelem.
a beszéd valami zagyva semmi.
elszöktek a szép szavak.
se leírni se kiejteni nem sikk.
csak hangosan rágódik a semmi.
és az ég szürke,
mintha Passuth is életre kelne.
Mexikó... lám ott is sírnak az emberek.
kik lennének istenek...
kábítószeres nyomor.
ropogó fegyverek.
kaktuszok földje.
kukorica anyja, és még sincs mit enni,
kell az üzemanyag.
és a gének is módosítottak.
esik.
szürke langymeleg.
olajtó(l) szennyezett patakban szegény kacsák úszkálnak.
még élnek.
óceánpart és Erica is.
tragédiák sora.
bár ez csak egy kis szutykos árok, nem is patak.
hisz a patak az egy vidáman csorgó csoda
és ha az égiek kedve olyan megárad és "valamit visz a víz"
én meg lépdelek összevissza.
táncolok a szavakkal,
táncolok a gondolatokkal.
lehet van kinek látszatra egy káosz,
pedig nem.
benne lüktetek.
az én zeném szól s arra táncolok...

Siersthal, 2018. augusztus 13.

hevenyészett fájdalom

mondanám téblábol az idő
de egy nagy fenét
harap és rúgkapál
rosszabb, mint egy konok gyermek
semmi távlat
hacsak nem a halál
ülni-állni
nem mozdulni
várni-várni
közelít az örök alkony
mert az éjszaka már nem éjszaka
lennék nem civilizált
hol minden olyan amilyennek teremtődött
de hol van olyan
hol ember él nem
s hol nem él sem
nagy felfedezések
na ja
tömegmészárlás
gyilkos szerzet az ember
semmi általánosítás
mielőtt egyesek még felhördülnének
de akinek van szeme
netán szíve
az valamit már sejdít
a vészfék is elromlott
így marad a hentes szakma
oh ember

volt nekem egy barátném
kit igencsak szerettem
jól-rosszul
de szerettem
most is szeretném
de nem hagyja
ja hogy a szeretet még ezen is túl lép
nos akkor mégsem szeretek
vagyok inkább makacs öszvér
abban egy pár vagyunk
az biztos

odakünn szürke
de esőt nem ád az Isten
szárazan haldokol a táj
csobogó patakok
hova lettek
sivár árkok ültek helyükbe
szomjaznak emberek-állatok
növények nedve visszaszállt a földbe
onnan meg a Nap felszippantotta

ég a vidék
gyújtogatnak
de nem a jóra
tűz tűz
korom és pernye
bőgő állatok
sikongó emberek
és vannak kik ezen nevetnek
örülnek
újabb haszon...

elment a kedvem

Siersthal, 2018. augusztus 01.

anyám könnye

anyám könnye
szivárvány mosolya
felszaladt az égre
híd a végtelenbe
anyám szeme
kék akár a végtelen ég
kedve hullámzó óceán
karcsú alakja
ringó nádszál
szemem kutatja
keresi fent és lent
mézcsurgató nyár
fényeket érlel
kévék nyújtóznak
sárgállva magasba
szívek szomjaznak
vággyal telve árván
anyám könnye
szivárvány mosolya
felszaladt az égre
nyári eső
zengő vihar
zivatar
csak mossa-mossa
bánat-tengerem
árva szívem
odavágyik
ahol ő van...

Siesthal, 2018. július 26.

folyandár

mit nekem álom
mit nekem mákony
ha te leszel a nagykabátom
ki visel kit
ki cipel kit
mit nekem vágy
hol van már Tennessee
és az a sárga villamos
no meg Illés
és a legendák is csak hallgatnak
befagyott a szó
kószál a lélek
de nem lel senki kaszálót
pedig milyen üde zöld
zöld zöld zöld
ez maga a remény
hej Csokonai
belőled értem
tán ezért maradtam ilyen éretlen
hello Vilmos ki Tell
add nekem almád
pedig nem vagyok Éva
én is kiűzettem
mit nekem bármi
gőgöm óriási
vagyok ki vagyok
a fű bizony kipusztul
a sok folyandár alatt
folyandár lélek
szerteágazik
fut-fut
fel az égbe
mint az égig érő paszuly
az igaz mesében
kergetem farkam
nem vagyok macska
kergetem magam
nem vagyok magam
libben
kilibben
ki libben
játék
holdfény
szonáta
és regény
kapcsolódások
összefonódások
egy síron nő
két halvány liliom
halovány arca a Holdnak
fényt hint a rétre
fényt mosolyog sok ember arca
hívnak
és én nem megyek
pedig mennék
de mennék
derű
széles járomcsont
népek tánca
népek szíve
dobban
keveredik
elegyedik
összefonódik
szép Szuliko
szomorú a szívem

Siersthal, 2018. július 12.

vágta

 rég írtam reggeli levelet
tán most sem fogok
de olyan szép odakint
beborult
a zöld lombsátor felett
az ég titokzatos kupola
fényét eregetné a Nap
de bezárják felettünk
az élni vágyó fellegek
a szél sejtelmesen sustorog
lebbenti titok-fátylát önmagának
igen, önmagának
minden önmaga körül forog
bezárva szabadnak hitt börtönébe
kitörni hogyan is lehet
volt egy film:
Kitörés
és volt sok más film
az emberi elme alkot
alkot, mert a képzelet
állítólag szabadon szárnyal
de attól is foszthatóak vagyunk
kinn csendes esti zsoltár helyett
reggeli zsolozsma száll az égből alá
s hogy ezt nem lehet
o hogyne
hisz tótágast áll a világ
mi szegény bábuk
megkopottan ugrálunk
zsinórunk szükreszabott pályáján
bár látszólagosan
"miénk itt a tér"
mi is az a tér?
hány értelmű szó?
"mert a szó kimondva veszélyes fegyver"
én meg kisiklott vonat lettem
csak a vonat siklik ki?
hát nem
az élet
sok-sok szegény ember élete
szegény, na tessék
ez is mit takar?
szavak
szavak varázsa
lenge könnyű pajkos
nehéz veretes
rabság-szabadság
egy bölcsőben ringanak
ne félj hát
s engedd el a kezem
még ha nyújtom is
még ha kérem is
hogy fogd szorosan
engedd el bátran
hidd el azzal teszel jót
nem kell a gyeplő
nézd mily szép a vágtázó ló...


Siersthal, 2018. július 11.

áradás

áradó folyó
áradó lélek
“valamit visz a víz”
hangok betűk
börtönbe zárt létezés
kaloda
lőcsei fehér asszony
araszoló hernyó
heveny mérgezés
játék
örök gyermek
játék a szavakkal
nem ügyelek semmire
feltör
szól
cseng-bong
Várnai Zseni
óra
milyen óra
élet óra
hol vagytok régi barátok
már már az érzések kifakultak
új színek
új festékek
veszélyesek
kavarog
bennem
odakünn
hóesés
fehér fehér
angyalok ülnek drótokon
bábuk
zsinór
marionett
hallgatok
most hallgatok
mert el nem mondhatom
mert nem tudom
mert csak érzés
hallgatás verem mélyén
kisherend
jégverem
csend
érted-e

Siersthal, 2018. június 09.

emlékvirágzás

mert ma
mert fény
mert szeret
mert
mit mert
szavak
mert bátor lenni
de nem esztelen
mert elbújtatni
pedig tudta, hogy halál vár rá
mert bár szereti a nárciszt
de a sárga csillagot úgy nem
az égbolton igen
onnan is lehullik
de az milyen más halál
és én ma már félek
nem úgy, mint egykoron
ma már kegyetlenebb az ember
nem kell ahhoz marhavagon
van atom
és sok más gyilkos fegyver
hirosima
szerelmem hirosima
japán
amerika
álom
elveszett kultúrák
elveszett emberek
vérgőz száll a hófehér hó felett
anya, én is olyan csillagot akarok
varrj nekem a ruhámra
hallgass gyermek hallgass
holtak
temetetlen halottak
már mész sem kell rájuk

szívemben virág nyílik
bánatvirág
kezem áttetsző üveg
törékeny
mint a lélek
mégis mily erős
mikor megtart téged

utazom térben és időben
gondolat átszeli a valóságot
emlékvirágok összeborulnak
emlékvirágok kinyílnak

szívem melegével megtartanálak
de nem lehet
nem lehet

emlékvirágok hullanak
hullanak

az idő mindent betemet
eltemet

de az emlékek virágba borulnak


Siersthal, 2018. május 17.

Magányos cédrus

mikor még a szavak is menekülnek
mondd mit érzel
mikor senki nem nyújtja feléd kezed
mondd mit érzel
oly magányos vagy mint Csontváry cédrusa
mondd hogy viseled
eszedbe jut száz halál
mellyel halnod kell
halnod kell
mert nincs helyed
nincs helyed e kies földön
mit gyilkolnak emberek
a szépséget felülírja a sok ármány
ármány és szerelem
emlékszel
volt valaha nagy betűs irodalom
volt schiller
volt goethe
a szavak zenéltek
a szavak szívekbe tértek
most mi van
örök kérdés
örök bánat
hogyan kell lépést tartani a világgal
hogyan kell részese lenne a kornak
s nem kivágott fának...
fa
fák
elnézem őket
szívem beleremeg
halnak sorra
pusztítja az ember
pedig a vihar is birokra kel velük
tépi-szaggatja
tövestül
vagy derékba
elnézem az erdőt
látni merre rohant a szél
sorra tarolta a fákat
csonkok meredeznek az égre
mint megannyi élettől fosztott ember
kik - ha van - kuckójukba bújva
próbálják átvészelni az ember-viharokat
szívem szakad
és  a kérdés mindig marad:
Miért hagytuk, hogy így legyen?

Siersthal, 2018. május 11.

érintés * reggeli levél magamnak

Maurene


és a reggel felkelt
talán úgy mint máskor
talán másként
nem tudhatom
nem voltam ott
bár felébredtem
de ez az én reggelem
ha van olyan
ha van olyan, hogy enyém
tiéd
övé
és így tovább
de én azt hiszem nincs
nincs olyan, hogy birtok
bár sokan birtokolnak
e rövidke földi lét
nem más mint egy
nagy-nagy álom
van ki jót
van ki rosszat
álmodik
ébren senki sincs
egyáltalán mi az hogy ébren
szavak
szavakon lovagolunk
szavakkal lovagolunk
és mégis milyen döbbenetes
ha meghalljuk
valaki
valaki, akit szerettünk
felébredt az álomból
mert mégis van ébredés
igen
szóval valaki felébredt
és átsétált egy másik dimenzióba
sétálni jó
én legalábbis szeretek
bár a lányom szerint
a sétám nem séta
túl gyors a tempó
talán félek, hogy utolérem magam
nem is tudom
szóval az a másik dimenzió
legyen bármilyen is
én aki itt maradtam ebben a létben
többé nem tudlak megérinteni
és ez fáj a legjobban
mert a hang a beszéd is tán hiányzik
de voltaképp a szavak
minden nyomatékosságuk ellenére
is hanyagolhatóak
nekem az érintés,
az áradás varázsa az igazi hiány
hiszen most is látlak
a hangod is hallom
csak éppen hiába nyújtom kezem...
nincs ki megfogja
nincs kihez érjen
és akkor leesik
lehull
mint fáradt virágszirom
ki átszenderül a túlvilágra
ott lehet szép
itt csak egy halott
halott
bánatom oly mély
bánatom oly szelíd
lassan hömpölygő folyam
ünnepélyes zene
mi rám ül rám tapad
mint egykoron a nylon ruha
micsoda hülyeség
hogy természetes anyagokat
kiszorította  a műanyag
műanyag világban élünk
ahol minden de minden műanyag
de erre most nem tekergek
ebbe nem férnek érzések
nekem meg csak az van
még van
mennyire fáj
és ezt csak az érti
az értheti
aki szintén tud fájni a széptől
aki egyik pillanatban
... magaslatokban létezik
hogy hirtelen mélységbe zuhanjon
eszembe jutottak szegény zergék
(a pontok azért vannak, mert
nem jutott eszembe az odaillő szó
illetlent meg nem írtam)

száll száll az őszi levél
felkapja a szél
pajkosan megforgatja
majd egy unott mozdulattal
elhajítja
szegény levél
halk zizzenéssel
átszenderül a másvilágra
hiába nyújtja ágkezét az édesanyja

úgy kornyadozom én
mint vízért kiáltó szomjas virág
és mégis megadóan várva a halált

bánat erdőben járok
nincsen nekem párom
pacsirta száll fel az égre
sírva-zokogva bukik
a mélységbe piciny teste
rubin cseppek
életvize
kiapadt
elapadt
vége
vége

kitörés

kör körös körben
téged rajzollak
kör körös körbe
téged befontalak
de hiába a kör körös kör
hiába minden akarás
mégis-mégis
oly elérhetetlen vagy
kívül esel minden körön
kör körös körön
szaladok szakadatlan
vágyam pókhálószál
velem együtt messze száll
a végtelenben valahol otthonra talál
és ott egyszer majd valamikor
találkozunk
kitörve kör körös köreinkből

Siersthal, 2018. május 03.

Ne hagyj el

Kifakult hangom
nem fényesítik szelek
szelek sem fújnak
csak fáradt emberek lapulnak

Lapulnak mint rettegő vadak
mikor hangosan szólnak a fegyverek

Hangosan szólnak a fegyverek
minden ismétlő önmagát
testvér testvért gyilkol
lázadó múlt vércsókot fest
sápadó homlokokra

Sápadt emberek támolyognak
lyukakból feltör a gyalázat
fekete fekete fekete
itt most a gyász színe

szeretem Kínát
szeretem
ott fehérben jár a halál
fehérben mint a hulló almafa-virágszirmok
szirmok és katonák
vöröslő csillagok
vér csillan
vér csurran
nézz reám kedvesem
nézz reám oh uram
ne hagyj el
ne hagyj el engemet

fáj
fáj minden
nézd ellened fordultak
kik eddig szerettek
szerettek
szeretni
mi az
jaj mi az
hogy lehet
oh hogy lehet
miért is hagynak el
miért is hagyják el egymást az emberek
hogy lehet eladni mindent de mindent
egy falatka koncért
mit odavetnek az urak
a felkent urak
kik lábbal tipornak jogot s hazát
vérben fetreng a zsibbadó világ

ne hagyj el
ne hagyj el

Siersthal, 2018. április 30.

Tavaszi áradás * reggeli levél

harmatfényben fürdik lelkem
ma versekben életre keltem
ádáz napok keménysége
most nem szorítja
bús szívemet

a vers, mint napfény
végigömlik lelkem falán
fényességgel tölti el
oly nagyon szomjas szívem

öröm - micsoda szó
tán a boldogság megannyi köve
öröm - ódát zengene
ha engednék

ha engednék
nem lenne
annyi üres ember
mind értelemre nyerne

tavaszi szél kacagva szalad
virágillatot söpör végig a tájon
idill
szívem kitárulkozik

magamhoz engedném a hétköznapokat
de akkor újra csak fekete fellegek
gyűlnének szívem falán
és elveszteném a boldogság fonalát

szerettem
mily nagyon szerettem
volt nekem barátném
s tán barátom

mondd hova lett
minden hova lett

az idő a vén kerítő
vihogva mint valami
fogatlan bába
fuldokolva elnyelte

"engedd magadhoz a gyermeket"
légy gyermekké tenmagad
nincs tekintély buta felnőtt lét
gyermek gyermek kacagó ár
fény ömlik szét a tájon
édes mosolyok ontják
gyermek gyermek
titeket szeretni kell
feltétel nélkül
magáért a létért


Siersthal, 2018. április 16. -  9:17

Por és hamu

Az öregember a ház előtt ült.
Hátát a falnak támasztotta.
Arcát a bimbódzó tavaszi Nap felé fordította.
Hályogos, alig látó szemét lehunyta.
Már nem hívta az édesanyaföld.
Zavaros elméje összevissza kószált a múltban
mikor még fiatal volt és a rizs földön dolgozott napot s éjt.
Gondolatban illatos teát szürcsölt.
Fogatlan szájából kilátszott fonnyadt ínye.
Nyammogott, cuppogott.
Nagy szegénységben éltek mindig.
Felnyögött, fájdalom járta át szikár vén testét.
Hirtelen kinyújtotta göcsörtös  ujjait
majd szorosan megmarkolta a semmit.
Felhördült és visszatért oda ahonnan vétetett.

Siersthal, 2018. április 11.

hagyjatok el * délutáni levél magamnak

és ha ezért úgy érzed
el kell hagynod engem
hát tedd
jól tudom a félelem erős bilincs
jól tudom félted családod
jobban, mint tenmagad
ezért mondom
hagyj el engem,
mert én nem hallgathatok
álmunktól fosztottak lettünk
hívott hazám
eljött az idő
mentünk volna
de hova
én is félek
féltem otthon
lapultam, mint gyáva nyúl
valamiért így mondják
pedig nem is gyáva a nyúl
milyen szép is az ének
oh, én óvodám
énekeltünk
aztán én lettem óvónéni
és lett egy másik óvodám
boldog voltam
mennyire szeretem a gyermekeket
de ezzel nincs vége
hisz sorra jönnek az emberek
és az utolsó állomás:
öregek
eres, foltos kezek
rebbenések
kulcsolódás
merengés
múltba nézés
fájdalmak
zsúfolt otthonok
sokan egy szobában
verések
lopások
éhezések
titkos felvételek
senki nem hinné
mit szem nem lát
mit fül nem hall
de ha nézed
a fekete doboz filmjeit
talán elhiszed
talán elhiszed,
hogy ez a valóság
nem palota
nem lazac
se nem ikra
kaviár
és vodka
oh, ti szegény megvert
kitett öregek
ti nem vagytok a menetben
én jól ismerlek benneteket
titeket gondoztalak
tiértetek szóltam
de ott is gyáva voltam
meghátráltam,
hogy legyen mit bánnom
míg élek
de most megyek
az utcára megyek
s bánom, hogy csak szóval
ezért hát hagyjatok el engemet
ti kedves emberek
ha féltek...

Siersthal, 2018. április 11.

ébredő völgy * levél magamnak

milyen kár, hogy Neked nem írhatok többé
hiányoznak a reggeli levelek
ma is csak ámulok ennyi szép láttán
a völgy hajnali tisztasága párába veszett
gőzölögnek a tetők
s fenn a piciny dombon csillámló fénnyel
morzézik a hatalmas vén fenyő
csak álltam, álltam
szívembe írt a csillagfény üzenet
kitárni magam a szépnek
feledvén bút-bajt
érezni az örök megújulás csodáját

a nagy kedvenc vörösfenyő még oly tar
szinte halottként meredezik hosszú törzse
a pompás zöld fenyők között
lám, mily későn ébred
és mily korán tér aludni
rövid az élte
de addig ontja a szépet
selyemlevele vetekszik
mindenféle selyemmel-bársonnyal

a mogyoróbokrok már régóta virágoznak
mókusok nagy örömére
kik feledik téli álmuk
és keresik az eldugott eleséget
itt is-ott is elrejtették
szaporodnak a mogyoróbokrok
sűrű erdő mélyén
nem rettennek a sötéttől

s már a békák és szalamandrák is
meneteltek a patakhoz
szegények sokan odavesztek
ember sorra elveszi területeket
akár a vadaknak...

s bár a szépről áradozok
de csak bevillan a pusztítás képe
hatalmas sebek erdők-völgyek mélyén
hol ember betonkolosszusokat emel...

de íme már a kert felett kéken mosolyog az ég
megszöktek a csodás sejtelmes párafoltok
a fű úgy ragyog mint smaragd
miért annyian halnak...
Föld méhét kifosztva
holmi gazdagságot képzel az ember

a cinkék még örülnek az eleségnek
sok kis gömb függ a rózsalugason
de már éled a rózsa
hosszú hajtásai vadul tekeregnek
kötözni kéne

eltévednek gondolataim
kihajtanak ezer fele
ágacskák vagy csak vesszőcskék
valami termés reményében
levél bimbó virág
van miből ínycsiklandó gyümölcs lesz...

az élet megannyi csodája
hirdeti az örök szépet
a reményt a hitet
égi béke költözzön szívekbe-lelkekbe

ember ne hagyd, hogy félre vigyen
az indulat heve...


Siersthal, 2018. április 11.

Hazám

én nem tudom,
hogy lehet így élni
leszegett fejjel
senkire sem nézni
szavakat magunkba fojtani
s mi elhagyja ajkunk
nem mi vagyunk
félelem szül
minden hazug mondatot
odabenn őrlődik a való
keserű fájó szívvel
sikoltom
Hazám hova lettél
Hazám mivé lettél
hogy lehet a koncért
mindent odadobni
anyát apát
gyermeket
barátot
tanítót
egy egész Hazát

Siersthal, 2018. április 09.

Jancsi

zárt terek
zárt emberek
bezárt
zárkózott
szavak
logika
képzelet
tragédia
kavarog
gyomor
rontás
ártás
képletek
képzelem
reszketek
kezem hideg
fejem üres
Jancsi vagyk
de nem bohóc
csak egy
szegény legény
kalpagom nincsen
cipőm lyukas
de még van
anyám jeltelen sírban
mint valaha
temetőn kívül az öngyilkosok
nem az lett
csak éhenhalt
miért nem adtam?
enni nem adtam?
adtam
volna
ha lett volna
s hogy én még vagyok
abban mi a titok
elmondjam
ne  mondjam
egyszerű
lopok
józsefattilát olvasok
anyámnak
csak jó szót adtam
kevés volt
kevés
éhezett
nekem adta
milye csak volt
volt
ringatom
üres szívem
elmentem anyámmal
de még vagyok
vagyok
tolvaj vagyok
kukákból
eleséget markolok
kevés
kevés
evés
szegény
szegény
vagyok
anyámnak is adtam volna
de ő csak mosolygott
miközben
mindenét nekem adta
tolvaj vagyok
tolvaj
megloptam anyámat
engem ki temet el
mellé a jeltelen sírba
csakúgy elhantolva
minden nélkül
lelketlenül
ázva-fázva
szegény lelkek

Siersthal, 2018. április 07.

Error 404 Not Found

Félelem szaga zúdul át
utcákon, tereken
félelem íze omlik szét
imát mormoló ajkakon
ima hangtalan
ima félve búvó vágy
haza haza
vágyom haza
bátran szabadon élni
nem félve falhoz lapulni
osonni rettegve
bőrcsizmák hangos koppanását hallva
kopasz fejek
halálfejek
horogkeresztek tetoválva
tar kobakokon
lábbal tiport szabadság
félelem motoz
félelem ordít
ember kussad
vége
vége

Siersthal,  2018. április 07.

hát

hát nem
(háttal nem kezdünk mondatot! mondta Jutka néni
valóban ne is kezdjünk! forduljunk egymásfelé!
mert manapság ez valahol elveszett és a tekintet
nem kapaszkodik egymásba...!!)
amúgy persze a hosszas kitérő miatt
elszaladt amit írtam volna
levelet már nem
nincs kinek
elhagytak
nem először
de majd hamarosan én hagyok el mindenkit
végre megtérek
nem leszek többé ádáz gyermek
felnőni nem sikerült
jobb is
a folytatás most elmarad
fő a marha
vár a sok csetresz
és nem utolsó sorban
nokedli avagy galuska készítés
a kígyóuborka már nem tekereg
régen ecetes lében pihen
mondják nem egészséges
de annyi mindent mondanak
mondunk
és az a baj, hogy írunk
az elektromos oldalakon
terjeng a butaság
bedőlünk
mint motor a kanyarban...
Celine Dion énekel
bár szép ez a dal
de nem szeretem
őt nem szeretem
nem bántott
és mégsem
remélem akadnak kik tudják a miértet
esik csak esik

Siersthal, 2018. április 05.

torzó

engedd meg idegen
hogy betérjek hozzád
és neked meséljek
bár most csak elakadnak a szavak
nem visz senki és semmi sem
pedig már itt a március
és most éppen
Nap cirkál a réten
a fű zöldje oly harsogó
mégis annyira árva vagyok


szálakat keresnék
szálakat szőnék
vigyenek hozzád
de minden szakad
csak magamat gubancolom


levest főznék
sok zöldséggel
némi hússal
harsogjanak az ízek
nyelven omoljon
akár szívekben a szeretet


üres fazék
üres lélek
harang kondul
és mondd miért is kell fizetni
ha lelkekért imát mond a pap
ha lelkekért kondul a harang
az Isten is üzlet
mint minden
üres a fazék
üres a lélek
sír zokog az árva szeretet
a didergő lélek


gyere hát tavasz
gyere hát napsugár
oldozz fel minden bezárt szívet


Siersthal, 2018. március 24.

1/2lm

súrlódnak zizegnek a szavak
oh te tavasz
te ravasz
összehányom vasvillás gondolataimat
csak úgy lövöm csípőből
derékhad
derékalj
alj
alja
tüzelj
vérszínrózsa
hószíncsók
oh egek
mire megyek
volt egyszer holnemvolt
talán igaz sem volt
és mégis volt
nemcsak volt
de van
nyomor a hegyen
és köbön
lámpaláz
sárga láz
vasvilla
újra
kifent bajusz
hegyes
akár az ár
milyen ár
zúg a tömeg
milyen tömeg
lefizetett emberek
hé ember
egy szaros alsógatyáért
eladod magad
s nemzeted
sírok
sír - ok
sírok süppednek
de legalább vannak
mi lesz most
jaj mi lesz
sírok sem lesznek
lőnek
tömegre
gyerekre
anyákra
egy nemzetre
oh magyar
te szegény magyar
kifeszített zászlód
véres lyukas
átfúj a szél
söpör elsöpör
üres haza
néptelen
csak az urak
csak az urak
dőzsölnek újra
nem mondom
hogy féljenek
minek

Siersthal, 2018. március 18.

Púderillat

az emlékezet melyik bugyrából és mélységéből
csapott meg hirtelen anyám púder illata
ezüst kis tükrös púder tartója  régen elveszett
és Ő már régen csak a szívemben él
de valami furcsa és ismeretlen okból
feltörnek képek, illatok, arcok, ruhák, hangok és sok más
mind megannyi megbúvó érzés
mit ki tudja hányszor és hogyan festett át a csalfa emlékezet
anyám pöttyös ruhád és  hosszú kék gyöngysorod
látom, tapinthatom ez ádáz jelenben
de ez mind semmi
ezek csak tárgyak
az illat a hang sokkal másabb
illatok keringenek a szoba mélyén
oly frissen élőn,
mint most odakünn a csalfa tavasz hideg lehelete
voltaképp nem is akartam írni
de az a púderillat
valami különös varázs
orromban szétárad
szívemben meleget fakaszt
a múlt kavarodik
száll
mint az illatos finom por a pamacsból...

kérlek ne engedj el
önfejű makacs gyermek
folyton esőben kószál
kakukkfű és Szilas patak
mond imát az elveszett évekért

kakukkfű rozmaring levendula - megannyi aroma
virágszívem megremeg
alvó érzések ébredeznek

de jaj jön még fagy
korai a tavasz

szememben ül az emlékezet színes virága
szirmot bont majd elhervad

kezemből kihullik az élet
elcsépelt szavakkal sem festem már a múltam


egyszer csak valahova én is megtérek


Siersthal, 2018. március 17.

idővel mind elmegyünk (reggeli levél Neked)

amikor az érzések nem súgnak
amikor nem hallgatunk a szívünkre
de gőgünk és makacsságunk az útmutatónk
amikor mindent fölülírunk  mi addig éltetett

mondd mi lesz velünk

idővel mind elmegyünk
az idő mindenkinek véges

mondd miért nem hallgatunk a szívünkre
mondd miért nem halljuk már az érzéseinket
mondd ki vezet minket

hol van az út
az eddigi út

hova lett a szeretet

hisz tudod az idővel mind elmegyünk

minden véges

hát mondd miért fordulsz makacsul el

miért nem kerekedsz fenn önmagad ostobaságán
miért nem hallgatsz  mélyen a szívedre

hisz idővel mind elmegyünk

és senki nem tudja mikor is
véges az ő ideje

idővel mind elmegyünk
hát míg lehet addig szeress
hisz idővel mind elmegyünk...

Siersthal, 2018. március 17.

Rejtelem * szabad-e

szabad-e szeretni
zöld fűben énekelni
mámorosan ropogós friss
hószín havat taposni
kemence sutján elpihenni
bádog bögréből
mohón kortyolni
életvizében megfürödni
latyakos sárban temetve lenni
szabad-e hozzád fordulni
kezed fogva szállni véled
a végtelenbe
újra fiatalnak lenni
az idővel mit sem törődni
fájdalmakat észre se venni
szabad-e
bármit fél vállról venni
mikor még könnyed a léptünk
minden egészen más
pedig magunkba hordjuk
az elkerülhetetlen végzetet
de akkor még nincs súlya
akkor akár a zerge
csak könnyen veszünk mindent
és persze lehet mindez nem is igaz
de akkor mégis minden
sokkal könnyebb
főleg így utólag

odakint végre valami fehérlik
valamit rejt a hideg porcukor
szeder indák alatt
rigók élelmet keresgélnek
tegnap tettem oda
mert a szarkák elvisznek mindent
persze nekik is kell
de mégis
de mégis
annyi a védtelen
annyi a gyenge
óvni és szeretni kell

de a rigók csak perlekednek
egymással veszekednek
közben jól jár a nevető okos
ki a butákat kihasználja
és libben könnyedén
az ingyen zsákmánnyal
a világ igen csak furcsa
örök harc
örök rangsor
bármi áron
halálnak halálával

látod drága
messze a tábor
messze a múlt
de így a havas vidéken
újra és újra feltör
a végtelen orosz síkság
hol voltál rab
hol voltál fogoly

és igen sírnak a lányok
Poljuska Polja

én nem tudunk szabadulni
önön rabságomból
én nem tudok csak
vidáman szárnyalni
megfagyott szárnyaimon
rubin cseppek csillannak
mielőtt végleg megdermednek
mielőtt végleg megdermedek

magam sem értem
mi ez az örült kavargás
miféle folyam árad bennem
hömpölyögnek a gondolatok
kanyarognak összevissza
tán ezért szeretem
a szeszélyesen kanyargó patakokat
oly szép szememnek
fájó szívemnek
vagyok én a természet lánya
erdő-mező az otthonom
városban meghalok
ijesztenek az emberek
ijeszt a forgalom
erdő zúgó csendjében
lelkem oly szabad
ágról ágra száll mint a madár
de a madárnak hamar vége
parányi teste
akár a pacsirták
nyílegyenesen zuhannak a mélybe
a mély a halál
mennyi ismeretlent rejt
apám ma reggel minden
gondolatom hozzád szállt
fáj hogy rossz lányod voltam
rosszul szerettelek
és azóta is csak rosszul tudok szeretni
ha még tudok

Siersthal, 2018. március 03.

Julien Dupre

távlatok
sziszegő nyár
zizzenő ősz
lebbenő tavasz
csillogó tél
évszakok varázsa
lüktet megfáradt szívemben
szemem előtt képek vonulnak
utaznom sem kell
s bejárom e kies földet
parányi szűk teremben
egyszerű az ember
csak tesz mindent bonyolultá
hiszi hogy lehet nagy
midőn parányi törpe
az élet lágy folyam
elringat
örök álomba
anyám sírját sosem láttam
nem is sír az
(sír -sír!)
csak egy urna
rideg-hideg
pedig tűzben égett...
kergetőznek a képek
mennyi festmény
mennyi élet
bárhogy nézem
mindig a régmúlt tör fel
mikor még az ember
nem szégyellte a munkát
bár van ki nem ismerte...
amikor még voltak
igazi rétek
igazi kaszálók
igazi betakarítások
amikor csak emberláb
és a dolgos lovak
tapodták a földet
nem több mázsás nehezékek
amikor nem szemétbe
de haszonba kerültek a dolgok
bár akkor is voltak kik éhen vesztek
egy festmény
folyton egy festmény
lebeg szemem előtt
oly szép
oly magasztos
ringó búzatáblák
kaszáló legények
marokszedő lányok
hol vagy Julien Dupre
...


Siesthal, 2018. február 26.

reggelek fázós melege

álmomban vissza-vissza térek
ébren már feledtem
álmomban még kék az ég
és ragyognak a csillagok
ébren csak szürkét lát hályogos szemem
pince, odú
hideg mélységek
szeretet lángja hova lett
szemed tükrében
(milyen elcsépelt)
láttam egykoron a jövőt
mit közben átfestett az idő
bogarászom a lehetetlent
csokorba rendezek
minden elveszett múlt-képet
ugyanazok mik feltörtnek
buzgár...
emlékek
Süttő
Egerág
Kisherend
kimerült a sor
de épp elég
oly színes
oly szép
hív a Duna
hív a sziget
hív a csalános kanyargó kispatak
veremben a jég
Kisherend
és tejcsarnok
reggelek fázós melege
tehenek
szemükben lágy oltalom
kezem nyugszik melegségükön
Ágnes néni
szerelmek akkor még nem érintettek
bár ki tudja
hisz ez is az
a szó oly bolondos
mindig mást takar
értelmezni csak az tudja
ki nyugszik benne...
vagy sem

Siersthal, 2018. február 26.

lázfolyam

...és ha Hozzád érkezem
nem lázong többé a szívem

*

forró homlokom
verejtékgyöngyöket sír
Te ott állsz ágyam felett
hűs kezed simítja
gyötrő rémeimet
lehunyt szemem alatt
rónák vágtatnak
örök hómezőkön
sírok a süvöltő széllel
te ott vagy
csontsovány ember
falod az elfagyott káposztát
még volt egy kevés
aztán hazatértél
sok-sok év múlva
s ő nem ismert meg
te azóta nem eszel káposztát
ő azóta még árvább
de én megszülettem
rácsos ágyamat
hatalmas horgolt terítő borítja
Édes óv ...
ő horgolta a HÉV-en
munkába jövet-menet
dupla ágyat takarta
s még mennyi mindent
én bizony imádkoztam
minden este
és vártam hű szeretettel
térjenek haza
ők
kik voltak alkotóim
tarsolyukban friss meleg
nem más mint a
szeretet
hiányzik
így is
úgy is
és árva lettem
fordulok a múltba
emlékek szivárognak
megülnek
kicsiny gödrökben
a képzeletben
érdekes
halovány ér
lázasan iparkodik
a nagy folyamba
a közösbe együtt utaznak


Siersthal, 2018. február 23.

már régen

Már régen nem írok levelet Neked (se)
már régen nem kötök
se barátságot
se ruhát
se szerelmeket
kerestem valamit
vagy sem
de az biztos semmire se leltem
veled sem futok
lázas éjjelen
lobogó szerelemért
érintés lángjáért
halott szívem
olyan fekete
mint apám tüdeje
ott fenn a dombon
kedvenc kórházában
valami löttyben
rémkép
elfüstölt áldozat
cigaretta marta
vérfekete lyukak
én nem írok levelet
nincsen kinek
mindenkiben csalódtam
szól a dal
bennem
hiányt sem patkolok
jó az úgy is
foszlik a bánat
felhőn ülve lógatom lábam
utaztam messzire
nem hívott senkisem
- bár ez nem igaz -
hívtál
hívsz
de nem megyek
olyan más vagy
nem tupírozom magam
sem a hajam
már alig van
üresen kattog
a lét
elmegyek
elmegyek
el me gyek
el me
el

Siersthal, 2018. február 20.

álomba ringató

ma keserű virágok kornyadoznak
bús szívemben
ajkamon kifakult remények
szavaimból bánat hullik
de holnap
napsugár-fésű fényesíti
méz csurran
dal fakad
melegség járja át
halódó lényem
még egy utolsót lobban
a remény
s engem felemel
magasba emel
tündér fátyla
széppel borít
e csodás létnek
hol a természet
mindenek anyja
karjára vesz
útján ringat
átjár
mégegyszer friss meleggel
tavaszt lobbant
kifakult vén szívembe
szeretés szikrája lobot vet
mosollyal ajkamon
halk sóhajjal

megtértem...

Siersthal, 2018. február 16.

Hozzád megtérek

én csak Hozzád térnék
ezerszer és szelíden
mégis mindörökkön
én Hozzád térnék
s bár már csak
gondolataimban leledzel
mégis-mégis
szorítom kicsiny kezed
nézem édes mosolyod
örök szomor szemedben
szerettél
de sosem is beteljesültél
elvették Tőled
kihez húzott szíved
erőszak, kényszer
kötötte frigy
mi sírodig kísért
hogy fáj
nekem fáj
ki többet kaptam az élettől
s Neked mégsem adtam
csak míg voltam gyermek
vittem Neked virágot
minden jeles napra
ott az a bolt a Csömöri úton
hol hortenzia és ciklámen
pompázott a kellemes
hűs hidegben
és az a szag
tömény föld és virágillat
no meg valami mi csak ott volt
nevesíthetetlen
szomor mosoly
lézeng ajkamon
emlékezés virága nyílik
bánatos szívemben
mára minden emlék
és én öntözném
ne hervadjon
de mit tehetek
hogy ilyenné lettem
s még ezt a csodaszép
emlékvirágot is feledem
táplálni szívem mélyén
a szavak is egyre fakulnak
kutatom-keresem
s addig még jó
mert legalább erre törekszem
pedig érzem
közben egyre hullik-mállik
az emlékezetem
s már csak üres mosoly
fakul homályosuló szememben
az élet mit adott szépen vissza is vette
helyébe már semmit sem vetett
lettem önmagam kifakult árnyéka
néma kísértet
holnap már végre
Hozzád megtérek

Siersthal, 2018. február 16.

Édes

Ma Adyt szerettem
de ne félj Attila
Te maradsz az Isten
bóklászok verssorok között
remélve értelmet nyernek a tegnapok
és dúsan terített asztalon roskadozik a ma
ki nem dob semmit
hagyja az utódokra
ma Adyval álmodom
szép magyar életemet
kedvemet faragom
megannyi verssel
és hogy mégis csak szomorkodom
tehetek én róla
hisz magyarnak születtem
bár vérem igen színes
keveredik benne
minden népből
egy derékhadnyi...
mégis-mégis
Édesem ajkáról
csorogtak a legszebb szavak
anyám, Te kék szemű
szelíd tündér
ki odafenn kószálsz
a selyem réten
kezedben édes kalpagod
hosszú szoknyád
bokád körül lengedez
ajkadon réveteg mosoly
vágyad örök titok
életed temetted élve
Édes
mézízű szavaid
annyira hiányoznak
látod lettem
hontalan magyar
mióta Te nem fogod kezem...


Siersthal, 2018. február 16.

délelőtti levél Neked * odaát

gondolatban ezerszer Nálad jártam
de minek is mutogassam bús orcámat
búm s bajom a sűrű gondok mellett
csak holmi léhaság
mi fáradtan dől az ágyra
egy áttáncolt éjszaka után

odakünn vékonyan hullt az égi áldás
fehér ruhája oly sápatag
mint halott anyám orcája
a régi ágyon
hol már oly régen nem érintette apám keze

szertelen szerelmek elfutottak
mozdony dohog
csillagfüst száll az égre
E-GE-RÁG
E-GE-RÁG
zakatol a kerek
hej Te szénrakó dolgos kéz
most aztán igazán ne pihenj
rakd azt a tüzet
nincsen pajtás
csak a dal
csak a nóta
mi ficánkol emlékeimben
rakd meg pajtás
hol vagy pajtás

szerelmesek a vakondok
túrnak
halmok itt
halmok ott
feketék
sárgák
vörösek
földje válogatja
tetejükön fehér sipkák
hópamacsok milyen árvák

odébb kanyarog a kis patak
felvertem a vadakat
kacsák azok biza
nem holmi vicsorgó vademberek
hangosan
méltatlankodva
tovaillannak
félik e világot ahogy jómagam

az elébb még csupa dallam voltam
csupa szó
de közben
hámból kifogyott minden gondolat
kapaszkodó kezem
markolja a semmit
nézd csak
félúton megállt
milyen merev
milyen merev
anyám arca
kiterítve fekszik
végre tán boldogan

és most hogy már nem írhatom ugyanazt
mik az előbb még oly élők voltak
hagytam szaladjanak az újak
mert mindig más tör előre
gyomorrontás
kihányom a múltam
ne mondd kedves
szép az
bennem csak fellegek tornyosulnak
mézes szavak nem csordulnak
pár csepp méz
mily keserű
fekete-fehér
nem majakovszkij
se nem billentyű fosztott
régi zongora...
dalolj
dalolj csak
te édes
te árva
te mostoha gyermeke
e kies földnek
bánatod holnapra
oly törpe
hogy már-már láthatatlan

gyere
gyere
forog a világ
hova lett a zsuravli
hova lett a legszebb hang

anyám
apám
a vágyam veletek halt
járok élő kísértetként
nem tartanak a tegnapok
nem tartanak a mák
foszló szivárvány
magányom lyukas zsákban
útjelző
vajon honnan hova
te élet
te édes mostoha
vegyél vissza mindent
mit adtál hol bőven
hol fukaran

vajon várnak-e rám odaát?

Siersthal, 2018. február 11.

reggeli levél neked * valamiről mi bennem motoz

rám lehelt a tél
vagy megérintett
a tél lélegzete
jégvirágos ablak
mosókonyha
jégvirágos szó
fagyott lélek
álomtalan álom
megfejti Jung
tél
bűbájolás
varázsolás
szokások
zsákba varrt emlékek
tiltások
enigmák
bevésett szabályok
hágd át
hágd meg
mint Egerágon
a falu végén
a csődör a sok kancát
láttam
egyet
de sokat mondok
mondok
dokk
kikiötő
a hajókat kilövik ugye
félelem
zajló jéghegyek
emberek
üres szívek
zombik
kétlábon járó agyhalottak
félelem
fél elem
félelem bére
nem a nyugadom
halmozodó rettegés
mesélj
nagymama
mondd kérlek nagypapa
más volt
más
más lesz
más
almás
mismás
mismás
volt egy leves
volt egy szerelem
volt egy élet
volt
Volt
fizika
kémia agylebeny
zubony
kényszer
nincs sárga ház
nincs sárga csillag
van tagadás
csillagosok katonák
sárga nárciszok
Heller Ágnes
de ő egy másik Ágnes
kihagy
kihagyok
elakadok
lélegzetem Napra dermed
aranycsík kószál
halott
hal ott
végre vége
kondenzcsík fut az égen
oszlik
bomlik
temetetlen holtak
szerettelek élet
lehet
csak elmúlt
a múlt
bevarrtak
foszló lepedő
nekem szerencsém volt

vége

Siersthal, 2018. február 07.

levél Neked - ír (mag)

a múlt peremén járok
tovább most sem jutok
kerítés itt - kerítés ott
vajon kívül vagy belül vagyok

emlékek garmada
ázott szénaboglya
egerek szaladnak
macskák álmodoznak

a múlt pereme
vajon mivel is határos
utat rendet
miért nem vágok

tűnődöm milyen is volt
az a léckerítés
mi az öreg házat
óvta-védte kirekesztve

anyám pöttyös ruhája
lágyan száll a szélben
fekete haja hova lett
ajkán vöröslő rúzs elenyészett

imát is mormolok esténként
mint régen
mondom értük kik már
ki tudja hol járnak

a mennyezet egy valódi tárlat
szobrok képek ékítik
akna találta a háborúban
s én mind elneveztem

oh te finom fekete szőlő
othello te édes
mohón faltam
s mind kiadtam

gyermekkor keveredik
nagy üstben főznek
netán patyolat ruhát
kavargatnak

anyám hívlak
apám hívlak
s mind kik már
csillaggá lettetek

szívem szorít
oly nagyon fáj
a múlt mi nyomja
nincsen rá ír


Siersthal, 2018. január 14.

téli bérc

... és én már nem írok
nem is beszélek
keresem a csendet
de nem lelem
hallgatásomban
zajok tornyosulnak
szívemben méreg
ereim fájón duzzadnak
rögök születnek
engem temetnek
föld ne boruljon arcomra
régi vágyam leljen otthonra
ott fenn a kék hegyek ormán télen
hófedte bérc te légy
örök nyughelyem
és az a kék enciánka
mit annyiszor daloltam
takarja semmit nem látó
alvó szemem
mormoták szerelmes füttye
legyen gyászindulóm
végre végre hó fedi
borongós sóvárgó álmom


Siesrthal, 2018. február 06.

Petinek

bonjour Kedves,

Ragyog a sárga ház szemben
süti a Nap
míg itt a Manócska kertjében
fehér foltokban ékeskedik a hó
óriási különbség az úttest két oldalán
lám, mint az emberek létében
ki hol él
ki hova született
a kitörés nehéz
vagy lehetetlen
és senki ne mondja, nincs lehetetlen
csak tehetetlen...
hisz épp a lehetetlenekből
lettek, lesznek
még vastagabbak a vastagok...

Nem mesélted, mondtad, hogy
Borikáék Indiában élnek
 lám, az sem lehet könnyű
ott aztán van különbség
és mindig is volt
nemcsak az angoloknak köszönhetően

a héten elővettem (tényleg a héten)
Borikától kapott hosszú sárga ruhát
amit még az araboktól hozott ajándékba
belebújtam
most a vállfán lóg a szobában...
az előbb azt gondoltam a fürdőben míg
nagy keservesen téptem a hosszú hajamból
a bogokat...
hogy milyen önző is voltam (vagyok)
maj' természetesnek vettem, hogy
nekem is hozott valamit, holott...
mára már teljes mértékben saját életét éli
kemény lett (mindig is az volt, csak Eszterkét
kényeztette anyukád)
a társadalmi igazságtalanságokat másképp
nem is lehet elviselni
különben csak szenvedve élünk
és mit ér a nemes lélek...
ha nem tesz
csak összeroskad

nehéz leírni szabatosan a gondolatokat
amik amúgy is csak érintőlegesek
amik igaziból meg sem születnek
akár az olasz írónő könyvének
magyar címe...

hát nem érdekes?
mennyi mindent hordozunk magunkban?
egész életünkben viselősek vagyunk!!!
ami megszületik kevés
ha egyáltalán megszületik belőlünk
vagy elvetélünk és még mindig jobb,
mintha bennünk mérgesedik
és végül nem leszünk mások,
mint egy elmérgesült szervezet

ezt nem tudom most pontos szóval írni
ezt is csak érzem

lám az érzések...

Siersthal, 2018. január 21.

hogyan-ok

s bár nem akartam
de beléd lapoztam
peregtek a lapok
ujjaim tétováztak
megállítsák
ne állítsák
mint egy játékos
ki nagyban játssza
kivénhedt életét
hagyom
hogy ott álljon meg
hol akar
mit rejt
mit takar
a láthatatlan fal
szeretők összeakaszkodnak
zsíros illat
nem szag
terjeng
lőállásban várnak
sóhajok a golyók
rám eregetnek
mindenféle limlomot
helyesírás
nem írás
nem kell azt
minek
úgysem olvasnak
úgysem értenek már
csak kitekert kifacsart szavakat
miket viszont én nem
odakünn
esős tavasz
elcsúszott a tél
akár én
lásd be
szeretlek
bár érdekes eme szó is
elcsépelt kicsépelt
és mégsem potyog a mag
hát kérlek
taníts meg
hogyan szeresselek

Siersthal, 2018. január 20.

szavatosság

Az idő(m), mint valami gyártott terméké
lejárt
szavatosság
kidobandó
leöntendő
savval lúggal
bármivel
csak más ne használhassa fel
hát igen
így van ez
üzletek kukákba dobják
az ennivalókat
lejártak aznap
a szegény hogy meg ne egye
meg ne ehesse
éhét ne csillapíthassa
hathatós kezelés alá kerül
minden finomság
kevésbé finomság
hypo
egyszerű
fertőtlenítünk
fertőtlenítjük magunkat
nem jó a szegénység szag
az idő lejárt
senkit sem kímél

téged és engem
vajon mivel öntenek le

Siersthal, 2018. január 05.