2010. augusztus 4., szerda 17:44
Azt mondtad eltörtem
engem forgószél görget
hátamon a bánat
megannyi tüske
karcol, sebez, mélyed
fájó iglice
gyönyörű virága
szerelmet nyílik
bőr alá fúródik
mezítláb a réten
véres már a talpam
sebem tele porral
egyre duzzadtabb
vérbe került méreg
fekete üszök
tengeri beteg
maradnék még egy kicsit
de vagyok
- mint mondtam -
Lee Annácska...
nem látom tengerpart bús mezejét
nem látlak téged
nekem sírnak mégis fáradt angyalok
de nem üzen a távol
s újból gyógyító vagyok
valamit valamiért...
kezem kezeden
fájdalmad átveszem
iglice szívem, iglice
aranyos lábú iglice
http://www.artistdirect.com/nad/window/media/page/0,,4922492-12805871,00.html
2010. augusztus 4., szerda 14:18
cifra ingem
Volt nekem egy cifra ingem
cifra ingem
ha ránéztem hideg rázott
hideg rázott
mégis ez a cifra ingem
lett a legszebb
lett a legszebb
benne ismertelek meg
aztán egyre cifrább lett
festékre festéket hánytam
mára pereg
lepereg
olyan ez mint kapun festék
zöldek hada feszít rajta...
jött a nap
jött a szél
és a zöldek elszeleltek
de meglehet nem ezek a tényezők
mik kedvüket szegték
és a kapuról levették...
nagy a kapu
sarkig tárom
betekinthet
ki arra jár
nagy a kapu
már bezárom
elhagyom én a világom
minden Szépséges Virágom...
Kertem alszik
álmot alszik
ébredni fel belőle
nem teheti
nem teheti
hűtlen lettem
hűtlen hozzám
belehalt a Kertem...
most ki mondja meg
mi lesz velem
mi lesz velem
Kerttelen milyen is lesz az életem
az életem...
elhagyott a Szép Szerelmem
2010. augusztus 4., szerda 10:31
.......
Nélküled
mint szú
perceg a bú
de
most figyelj
tanultam ám
bár erősen mérgező
de mi nem
bekenem
xyla
akármivel
szegények benne fúlnak
s velük halok én is
azt mondta drágám
írjonirjonírjonirjon...
miközben én csak cserélgetem az ékezeteket
mint divatbáb az új ruhákat
hát én írva firkálok
satírozok nagy bátran
jó játék volt
érme papír alatt
és járt a ceruza...
kirajzolódó valóság
tán grafitszürkében
mert már rég elkopott az arany
s füstje sem maradt
elnézem azokat az ügyes kezeket
amint a múltat újjá varázsolják
egy kis csillogás és mily ámítás...
nos drágám
megint messze ment
mint akkor rég
mondta, hogy
pár nap vagy hét
s minden jobb lesz
és több
&
lesz velem
ez bizony elmaradt
akárcsak ön
maradtam árván
de nem árvácskán
de szép színesek
kicsik, nagyok
futók
miközben csak futok
nyelvem is lóg
de mind hiába
bölcsebb dolog
holdfényben andalogni
s lesni a Holdpalotát
miközben csak nézem
odafent a bált...
hogy is van?
pedig mennyit mondtam
Istenem, mily csalfa az emlékezet
átfest, átír
dohog-dohog
már Keletiben a mozdony is
töprengés itt
alakul
hová milyen bálba?
s bár nincsen még farsang,
de
2010. augusztus 4., szerda 07:41
valahol egy falon
És újra nem élsz
eltávoztál már rég
- na persze ez relatív
mindig ezt mondjuk -
csuklódról elvesztek
a tetovált számok
most égi jelet viselsz
vajon az milyen
mennyi vagon
mennyi ember
préselt heringek
pléh dobozban
de az fából volt
talán
olajos lé helyett
valami egész másban úsztál
hány év volt a pokol
aztán hány év míg újra hittél
vagy ez sosem volt kérdés
én a szemedben csillagokat láttam
mindig mindig
hogy tudtál szeretni
kezemet fogtad lágyan
és mégis mily erősen
mennyi útravalót adtál
aztán ott nálad
megismertem a csodát
kitárni a szívet
lelket befogadni
csodálni a szépet
a nemest
és az a szobor, az a fej...
igazi antik
indiai asztal
kerek és tán cifra
az én kopotthoz szokott szememnek
mindenütt képek, festmények
én is közéjük kerültem
aztán mikor már az Ő keze fogta kezem
és fluidjaink beszélgettek...
soha senki úgy nem szeretett
okosan, bölcsen
feltárva egy új világot
közben Csajkovszkij szólt
és a diák, a színes diák
őrzik egykori szépségem
bár már holt merev...
oh hol vagy
és hol vagyok én
no meg Ő
mind hárman lettünk valahol egy falon
általa megfestett festmény...
2010. augusztus 5., csütörtök 08:36
árva kutya
Kicsiny vagyok és törékeny
te magadhoz emeltél
dédelgettél
becézgettél
édes szóval etettél
majd kilöktél.
*
Testem-lelkem elgyötört
fakult félvak szemem
csupa kérdés.
Nem értek semmit sem,
csak egy árva kis kutya vagyok.
Végre rád leltem,
vagy te rám.
Igaz én csavarogtam hozzád
és te rögtön kedves voltál.
Kezed nyújtottad
és én nem riadtam,
mint máskor
és nem inaltam.
Bizalommal hozzád bújtam.
Kedves szavak hagyták el ajkad.
Évek teltek egyre szebb lett.
Igaz akkor még milyen jól láttam,
fénylett fekete kutyaszemem,
nem ült az vak kék folt pupillámon.
Tudtam te mindig megsimogatsz,
kis tányérba ételt teszel.
Friss vízzel oltod szomjam.
Most már alig látok,
mindennek nekimegyek
és ha szólsz sem hallom;
de te odalépsz hozzám.
Tudom azt mondod:
- várj kis édes,
rögtön hozok enni néked.
Én annyira örülök neked!
Ne haragudj, hogy
vizes mancsom azonnal
rád teszem,
s a köntösöd összekoszolom.
- sosem haragszol -
Néha mondod:
- már megint milyen vizes vagy,
nem fázol kis kutyám?
Majd végre hozod a reggelimet,
minő öröm én befalom.
Közben te simogatsz.
pedig ilyenkor nem is érzem,
sőt néha teher...
Aztán ha kedvem tartja
hengergetőzöm a fűben;
nem is egyszer.
Majd elégedetten odébbállok.
Így megy ez évek óta,
de holnap mi lesz nélküled?
Ki simogat, ki etet meg,
kihez szaladok a szántón át?
Te is elhagysz engem
kicsi gazdám.
2010. augusztus 4., szerda 08:22
Kardélre hányt szavak
Kardélre hányt szavak
élesen fájnak
pedig milyen szépek
lágyselymesek voltak
aztán jött egy asszó
vagy valami ilyesmi
csörte is meglehet
és szikrát vetett
mi sosem volt matt
most én aprítom a szavakat
aztán batikolom
szegények
ne dideregjenek
holmi megunt szürkeségben
összefolynak a színek
összefolynak a könnyek
illatos majoranna
de nyílik már
szép vadon testvére is
lilul az árokpart
mily aromás vagy szurokfű
és a neved különleges
semmi közöd a szurokhoz
azt kapta, ki megérdemelte
de lusta is volt az a
kincsekre áhítozó lány...
Holle anyó, Holle anyó
tudom elfáradtál
elnyel engem is a kút
megyek hozzád
rázom a párnát
rázom serényen
hulljon a hó
szűzi fehéren
takarja be szép szerelmem
rejtse el ne lássa senki
jó meleg paplan alatt
sosem fog már fázni
...lassan elfogynak a szavak
és a festék is
maradok odalenn
mi persze fenn van
és csak rázom-rázom
az égi dunnákat
hó borít minden földi hívságot
és én rég az angyalokkal muzsikálok
miközben idelent megtagadok mindent
s tudom nincsenek angyalok sem
2010. augusztus 4., szerda 07:41
És újra nem élsz
És újra nem élsz
eltávoztál már rég
- na persze ez relatív
mindig ezt mondjuk -
csuklódról elvesztek
a tetovált számok
most égi jelet viselsz
vajon az milyen
mennyi vagon
mennyi ember
préselt heringek
pléh dobozban
de az fából volt
talán
olajos lé helyett
valami egész másban úsztál
hány év volt a pokol
aztán hány év míg újra hittél
vagy ez sosem volt kérdés
én a szemedben csillagokat láttam
mindig mindig
hogy tudtál szeretni
kezemet fogtad lágyan
és mégis mily erősen
mennyi útravalót adtál
aztán ott nálad
megismertem a csodát
kitárni a szívet
lelket befogadni
csodálni a szépet
a nemest
és az a szobor, az a fej...
igazi antik
indiai asztal
kerek és tán cifra
az én kopotthoz szokott szememnek
mindenütt képek, festmények
én is közéjük kerültem
aztán mikor már az Ő keze fogta kezem
és fluidjaink beszélgettek...
soha senki úgy nem szeretett
okosan, bölcsen
feltárva egy új világot
közben Csajkovszkij szólt
és a diák, a színes diák
őrzik egykori szépségem
bár már holt merev...
oh hol vagy
és hol vagyok én
no meg Ő
mind hárman lettünk valahol egy falon
általa megfestett festmény...
2010. augusztus 3., kedd 17:44
Veled veled
Veled veled
mindig veled
lepketánc
fátyoltánc
szakadó kelme
selyem sikolya
monszun
őserdő
pára
veled veled
mindig veled
csatakos test
nem dúl vihar
indák fonódnak
orchideák nyílnak
lángot vet színük
izzik az ég
mivé lett a hófehér lepedő
veled veled
mindig veled
képzeletem messze messze
Indokína
kulik
nyomor
és palota
fojt a pára
megfojt
nézem lecsüngő kezed
alszol egyetlenem
homlokodon gyöngyök
lágyan letörlöm
arcodon mosoly szalad
s máris bennem fakad
veled veled
mindig veled
2010. augusztus 3., kedd 09:26
csorba bögrében
Milyen szépek voltak azok a szavak
édesmelegek, mint hideg téli reggelen
csorba bögrében gőzölgő friss meleg tej
látom is amint állsz az ablak mellett
nézel kifele
szemedben csillagok
pedig már reggel volt...
fehéren csurran a tej
és te kézfejeddel szétkened
na persze
majd a bögrét nyújtod felém
és máris rágyújtasz
most is hallom...
bodorodik a füst
színes karikák
mert mi más
nem lehet szürke
hisz te fújod...
odabenn kóricál egy árva hang
gördülne feléd
mint a nem létező könny
csacskán göcögve
de nem lehet
nem lehet
don ki hót-e
2010. augusztus 3., kedd 09:07
kívülről mesélem
Hideg van
borzongatóan
becsuktam az ajtót
bennem is
de dörömbölnek
a bent rekedt szavak
nem rohanhatok hozzád
nem írhatom
lefogni az ujjaimat
feledni a billentyűzetet
némának lenni,
mint Jancsi és Éva
de ha veszekedtek
- Istenem, de borzalmas volt -
nem is tudom mik törtek elő torkukból
milyen hangok voltak azok
még kislány voltam
csak néztem őket
átlósan szemben laktak
két kis fiúk volt
ők aztán tudtak kiabálni
elkanyarodtam
de jobb is
porcelánbaba egy dobozban hever
keze lába torzó teste mellett
haja elveszett rég
szemében örök csodálkozás
festett emlékek hada
billegő morzsa
nagyapa bajuszán
aztán kopogtatott a halál
hipp-hopp és vége volt
tél volt bizony
lefordult a székről
ágyra fektették
békésen aludt
tán akkor is keresztrejtvényt fejtett
és most is odafent
azóta morc nagyanyám is valahol messze jár
tán éppen verik a blattot
negyvenhúsz vagy ilyesmi
filléres alapon, na persze
de már látom is
apám kontrázza a lehetetlent
tüdeje meg ott úszkál fenn a MÁV-kórházban
egy magaslati polcon üvegbe helyezve elrettentésképpen
míg szegény anyám karácsonykor nagymosás tart éppen
magam nem vagyok a képen
kívülről mesélem
2010. augusztus 2., hétfő 17:17
míg a nap fel nem oldja
Hihettem volna, hogy nem,
de tudtam igen
mégis most újra haltam
szívemben szorítás
fájni nem fáj
elfogytak az érzések
mind szél hátára ültettem
vihar kerekedett
kavargó porfelhő
eltűnt a határ
messzire megyek
hegyek koszorúzta
kicsiny völgybe
majdnem hova vágytam
erdők sűrűje lesz otthonom
kanyargó patakok csobogása
szépséges dalom
többé nem várlak
bár várni csak azt lehet
ki messze ment
- mikor szeretünk
egy lépés is rengeteg -
úgy szunnyadsz bennem
mint az a szakadás
jár a Singer pedál
nem kell az új modern
jó nekem mi volt
ott a verandán
na persze ez nem varrható össze
marad hát akár tó vízén téli rianás
míg a nap fel nem oldja
és visszatér az égbe
hogy aztán újra aláhulljon
örök körforgás
örök szerelem
ringatlak a szívemen
én szép egyetlenem
2010. augusztus 2., hétfő 14:07
2010. augusztus 2., hétfő 13:12
kócos tegnapok
Rongyosra olvasott lapok
fiókba gyűrt emlékek
összekuszált kócos tegnapok
vadul dobog a szívem
Monitoron egy kép
betűkből épített test
nem igaz, nem igaz
valóbb a valónál
Dübörög a vérem
nem vagyok szent
az éjjel neveddel ajkamon
megcsaltalak...
Többé nem kérem
bocsáss meg
újra csavargok
a poros határban
Hagyom szabadon
áradni a szépet
vagyok ki mindig is
Gaia lánya
Nem köt a betű
nem köt a szó
nem köt semmi sem
falom a kilométereket
S lenn a folyónál
nézem a naplementét
arannyal csókolja a partot
birkák hangosan bégetnek
Részegek az istenadták
gyomruk teli
erjedt sárgadinnyével
szegények, kifeküdnek...
Visszafelé már a Hold kísér
de még mindig véle
üzenek néked én
majd egyszer ezt is másként...
S a kapun belépve
árad a Kert
sötét lombjában
elveszik szomorú énem
Még ugyanúgy szeretlek
mint az első pillanatban
majd a haldokló kerttel
temetem szerelmem
Azt mondtad eltörtem
engem forgószél görget
hátamon a bánat
megannyi tüske
karcol, sebez, mélyed
fájó iglice
gyönyörű virága
szerelmet nyílik
bőr alá fúródik
mezítláb a réten
véres már a talpam
sebem tele porral
egyre duzzadtabb
vérbe került méreg
fekete üszök
tengeri beteg
maradnék még egy kicsit
de vagyok
- mint mondtam -
Lee Annácska...
nem látom tengerpart bús mezejét
nem látlak téged
nekem sírnak mégis fáradt angyalok
de nem üzen a távol
s újból gyógyító vagyok
valamit valamiért...
kezem kezeden
fájdalmad átveszem
iglice szívem, iglice
aranyos lábú iglice
http://www.artistdirect.com/nad/window/media/page/0,,4922492-12805871,00.html
2010. augusztus 4., szerda 14:18
cifra ingem
Volt nekem egy cifra ingem
cifra ingem
ha ránéztem hideg rázott
hideg rázott
mégis ez a cifra ingem
lett a legszebb
lett a legszebb
benne ismertelek meg
aztán egyre cifrább lett
festékre festéket hánytam
mára pereg
lepereg
olyan ez mint kapun festék
zöldek hada feszít rajta...
jött a nap
jött a szél
és a zöldek elszeleltek
de meglehet nem ezek a tényezők
mik kedvüket szegték
és a kapuról levették...
nagy a kapu
sarkig tárom
betekinthet
ki arra jár
nagy a kapu
már bezárom
elhagyom én a világom
minden Szépséges Virágom...
Kertem alszik
álmot alszik
ébredni fel belőle
nem teheti
nem teheti
hűtlen lettem
hűtlen hozzám
belehalt a Kertem...
most ki mondja meg
mi lesz velem
mi lesz velem
Kerttelen milyen is lesz az életem
az életem...
elhagyott a Szép Szerelmem
2010. augusztus 4., szerda 10:31
.......
Nélküled
mint szú
perceg a bú
de
most figyelj
tanultam ám
bár erősen mérgező
de mi nem
bekenem
xyla
akármivel
szegények benne fúlnak
s velük halok én is
azt mondta drágám
írjonirjonírjonirjon...
miközben én csak cserélgetem az ékezeteket
mint divatbáb az új ruhákat
hát én írva firkálok
satírozok nagy bátran
jó játék volt
érme papír alatt
és járt a ceruza...
kirajzolódó valóság
tán grafitszürkében
mert már rég elkopott az arany
s füstje sem maradt
elnézem azokat az ügyes kezeket
amint a múltat újjá varázsolják
egy kis csillogás és mily ámítás...
nos drágám
megint messze ment
mint akkor rég
mondta, hogy
pár nap vagy hét
s minden jobb lesz
és több
&
lesz velem
ez bizony elmaradt
akárcsak ön
maradtam árván
de nem árvácskán
de szép színesek
kicsik, nagyok
futók
miközben csak futok
nyelvem is lóg
de mind hiába
bölcsebb dolog
holdfényben andalogni
s lesni a Holdpalotát
miközben csak nézem
odafent a bált...
hogy is van?
pedig mennyit mondtam
Istenem, mily csalfa az emlékezet
átfest, átír
dohog-dohog
már Keletiben a mozdony is
töprengés itt
alakul
hová milyen bálba?
s bár nincsen még farsang,
de
2010. augusztus 4., szerda 07:41
valahol egy falon
És újra nem élsz
eltávoztál már rég
- na persze ez relatív
mindig ezt mondjuk -
csuklódról elvesztek
a tetovált számok
most égi jelet viselsz
vajon az milyen
mennyi vagon
mennyi ember
préselt heringek
pléh dobozban
de az fából volt
talán
olajos lé helyett
valami egész másban úsztál
hány év volt a pokol
aztán hány év míg újra hittél
vagy ez sosem volt kérdés
én a szemedben csillagokat láttam
mindig mindig
hogy tudtál szeretni
kezemet fogtad lágyan
és mégis mily erősen
mennyi útravalót adtál
aztán ott nálad
megismertem a csodát
kitárni a szívet
lelket befogadni
csodálni a szépet
a nemest
és az a szobor, az a fej...
igazi antik
indiai asztal
kerek és tán cifra
az én kopotthoz szokott szememnek
mindenütt képek, festmények
én is közéjük kerültem
aztán mikor már az Ő keze fogta kezem
és fluidjaink beszélgettek...
soha senki úgy nem szeretett
okosan, bölcsen
feltárva egy új világot
közben Csajkovszkij szólt
és a diák, a színes diák
őrzik egykori szépségem
bár már holt merev...
oh hol vagy
és hol vagyok én
no meg Ő
mind hárman lettünk valahol egy falon
általa megfestett festmény...
2010. augusztus 5., csütörtök 08:36
árva kutya
Kicsiny vagyok és törékeny
te magadhoz emeltél
dédelgettél
becézgettél
édes szóval etettél
majd kilöktél.
*
Testem-lelkem elgyötört
fakult félvak szemem
csupa kérdés.
Nem értek semmit sem,
csak egy árva kis kutya vagyok.
Végre rád leltem,
vagy te rám.
Igaz én csavarogtam hozzád
és te rögtön kedves voltál.
Kezed nyújtottad
és én nem riadtam,
mint máskor
és nem inaltam.
Bizalommal hozzád bújtam.
Kedves szavak hagyták el ajkad.
Évek teltek egyre szebb lett.
Igaz akkor még milyen jól láttam,
fénylett fekete kutyaszemem,
nem ült az vak kék folt pupillámon.
Tudtam te mindig megsimogatsz,
kis tányérba ételt teszel.
Friss vízzel oltod szomjam.
Most már alig látok,
mindennek nekimegyek
és ha szólsz sem hallom;
de te odalépsz hozzám.
Tudom azt mondod:
- várj kis édes,
rögtön hozok enni néked.
Én annyira örülök neked!
Ne haragudj, hogy
vizes mancsom azonnal
rád teszem,
s a köntösöd összekoszolom.
- sosem haragszol -
Néha mondod:
- már megint milyen vizes vagy,
nem fázol kis kutyám?
Majd végre hozod a reggelimet,
minő öröm én befalom.
Közben te simogatsz.
pedig ilyenkor nem is érzem,
sőt néha teher...
Aztán ha kedvem tartja
hengergetőzöm a fűben;
nem is egyszer.
Majd elégedetten odébbállok.
Így megy ez évek óta,
de holnap mi lesz nélküled?
Ki simogat, ki etet meg,
kihez szaladok a szántón át?
Te is elhagysz engem
kicsi gazdám.
2010. augusztus 4., szerda 08:22
Kardélre hányt szavak
Kardélre hányt szavak
élesen fájnak
pedig milyen szépek
lágyselymesek voltak
aztán jött egy asszó
vagy valami ilyesmi
csörte is meglehet
és szikrát vetett
mi sosem volt matt
most én aprítom a szavakat
aztán batikolom
szegények
ne dideregjenek
holmi megunt szürkeségben
összefolynak a színek
összefolynak a könnyek
illatos majoranna
de nyílik már
szép vadon testvére is
lilul az árokpart
mily aromás vagy szurokfű
és a neved különleges
semmi közöd a szurokhoz
azt kapta, ki megérdemelte
de lusta is volt az a
kincsekre áhítozó lány...
Holle anyó, Holle anyó
tudom elfáradtál
elnyel engem is a kút
megyek hozzád
rázom a párnát
rázom serényen
hulljon a hó
szűzi fehéren
takarja be szép szerelmem
rejtse el ne lássa senki
jó meleg paplan alatt
sosem fog már fázni
...lassan elfogynak a szavak
és a festék is
maradok odalenn
mi persze fenn van
és csak rázom-rázom
az égi dunnákat
hó borít minden földi hívságot
és én rég az angyalokkal muzsikálok
miközben idelent megtagadok mindent
s tudom nincsenek angyalok sem
2010. augusztus 4., szerda 07:41
És újra nem élsz
És újra nem élsz
eltávoztál már rég
- na persze ez relatív
mindig ezt mondjuk -
csuklódról elvesztek
a tetovált számok
most égi jelet viselsz
vajon az milyen
mennyi vagon
mennyi ember
préselt heringek
pléh dobozban
de az fából volt
talán
olajos lé helyett
valami egész másban úsztál
hány év volt a pokol
aztán hány év míg újra hittél
vagy ez sosem volt kérdés
én a szemedben csillagokat láttam
mindig mindig
hogy tudtál szeretni
kezemet fogtad lágyan
és mégis mily erősen
mennyi útravalót adtál
aztán ott nálad
megismertem a csodát
kitárni a szívet
lelket befogadni
csodálni a szépet
a nemest
és az a szobor, az a fej...
igazi antik
indiai asztal
kerek és tán cifra
az én kopotthoz szokott szememnek
mindenütt képek, festmények
én is közéjük kerültem
aztán mikor már az Ő keze fogta kezem
és fluidjaink beszélgettek...
soha senki úgy nem szeretett
okosan, bölcsen
feltárva egy új világot
közben Csajkovszkij szólt
és a diák, a színes diák
őrzik egykori szépségem
bár már holt merev...
oh hol vagy
és hol vagyok én
no meg Ő
mind hárman lettünk valahol egy falon
általa megfestett festmény...
2010. augusztus 3., kedd 17:44
Veled veled
Veled veled
mindig veled
lepketánc
fátyoltánc
szakadó kelme
selyem sikolya
monszun
őserdő
pára
veled veled
mindig veled
csatakos test
nem dúl vihar
indák fonódnak
orchideák nyílnak
lángot vet színük
izzik az ég
mivé lett a hófehér lepedő
veled veled
mindig veled
képzeletem messze messze
Indokína
kulik
nyomor
és palota
fojt a pára
megfojt
nézem lecsüngő kezed
alszol egyetlenem
homlokodon gyöngyök
lágyan letörlöm
arcodon mosoly szalad
s máris bennem fakad
veled veled
mindig veled
2010. augusztus 3., kedd 09:26
csorba bögrében
Milyen szépek voltak azok a szavak
édesmelegek, mint hideg téli reggelen
csorba bögrében gőzölgő friss meleg tej
látom is amint állsz az ablak mellett
nézel kifele
szemedben csillagok
pedig már reggel volt...
fehéren csurran a tej
és te kézfejeddel szétkened
na persze
majd a bögrét nyújtod felém
és máris rágyújtasz
most is hallom...
bodorodik a füst
színes karikák
mert mi más
nem lehet szürke
hisz te fújod...
odabenn kóricál egy árva hang
gördülne feléd
mint a nem létező könny
csacskán göcögve
de nem lehet
nem lehet
don ki hót-e
2010. augusztus 3., kedd 09:07
kívülről mesélem
Hideg van
borzongatóan
becsuktam az ajtót
bennem is
de dörömbölnek
a bent rekedt szavak
nem rohanhatok hozzád
nem írhatom
lefogni az ujjaimat
feledni a billentyűzetet
némának lenni,
mint Jancsi és Éva
de ha veszekedtek
- Istenem, de borzalmas volt -
nem is tudom mik törtek elő torkukból
milyen hangok voltak azok
még kislány voltam
csak néztem őket
átlósan szemben laktak
két kis fiúk volt
ők aztán tudtak kiabálni
elkanyarodtam
de jobb is
porcelánbaba egy dobozban hever
keze lába torzó teste mellett
haja elveszett rég
szemében örök csodálkozás
festett emlékek hada
billegő morzsa
nagyapa bajuszán
aztán kopogtatott a halál
hipp-hopp és vége volt
tél volt bizony
lefordult a székről
ágyra fektették
békésen aludt
tán akkor is keresztrejtvényt fejtett
és most is odafent
azóta morc nagyanyám is valahol messze jár
tán éppen verik a blattot
negyvenhúsz vagy ilyesmi
filléres alapon, na persze
de már látom is
apám kontrázza a lehetetlent
tüdeje meg ott úszkál fenn a MÁV-kórházban
egy magaslati polcon üvegbe helyezve elrettentésképpen
míg szegény anyám karácsonykor nagymosás tart éppen
magam nem vagyok a képen
kívülről mesélem
2010. augusztus 2., hétfő 17:17
míg a nap fel nem oldja
Hihettem volna, hogy nem,
de tudtam igen
mégis most újra haltam
szívemben szorítás
fájni nem fáj
elfogytak az érzések
mind szél hátára ültettem
vihar kerekedett
kavargó porfelhő
eltűnt a határ
messzire megyek
hegyek koszorúzta
kicsiny völgybe
majdnem hova vágytam
erdők sűrűje lesz otthonom
kanyargó patakok csobogása
szépséges dalom
többé nem várlak
bár várni csak azt lehet
ki messze ment
- mikor szeretünk
egy lépés is rengeteg -
úgy szunnyadsz bennem
mint az a szakadás
jár a Singer pedál
nem kell az új modern
jó nekem mi volt
ott a verandán
na persze ez nem varrható össze
marad hát akár tó vízén téli rianás
míg a nap fel nem oldja
és visszatér az égbe
hogy aztán újra aláhulljon
örök körforgás
örök szerelem
ringatlak a szívemen
én szép egyetlenem
2010. augusztus 2., hétfő 14:07
2010. augusztus 2., hétfő 13:12
kócos tegnapok
Rongyosra olvasott lapok
fiókba gyűrt emlékek
összekuszált kócos tegnapok
vadul dobog a szívem
Monitoron egy kép
betűkből épített test
nem igaz, nem igaz
valóbb a valónál
Dübörög a vérem
nem vagyok szent
az éjjel neveddel ajkamon
megcsaltalak...
Többé nem kérem
bocsáss meg
újra csavargok
a poros határban
Hagyom szabadon
áradni a szépet
vagyok ki mindig is
Gaia lánya
Nem köt a betű
nem köt a szó
nem köt semmi sem
falom a kilométereket
S lenn a folyónál
nézem a naplementét
arannyal csókolja a partot
birkák hangosan bégetnek
Részegek az istenadták
gyomruk teli
erjedt sárgadinnyével
szegények, kifeküdnek...
Visszafelé már a Hold kísér
de még mindig véle
üzenek néked én
majd egyszer ezt is másként...
S a kapun belépve
árad a Kert
sötét lombjában
elveszik szomorú énem
Még ugyanúgy szeretlek
mint az első pillanatban
majd a haldokló kerttel
temetem szerelmem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése