2010. augusztus 8., vasárnap 17:13
magamra húztalak
magamra húztalak
és most minden úgy maradt
nehezül a test
a lélek meg ingatag
görnyednék
de azt sem tudok
lettem páncélos
szegény kitinesek
persze meglehet
őket éppen, hogy ez védi meg
no csak valamennyire
megszülettek a fátyolkák
átlátszó zöldek
csodaszépek
ujjamra tessékeltem
röppenjenek a szabadba
kint hol a nap heve
erős illatot lop
az égig érő Deodora cédrustól
szegény, én ültettem
s most marad árván
tán kivágják
a többivel együtt
ki tudja
mindig csalni
mindig elhagyni
talmi csillogás
hiú remény
magamra húztalak
és most nagyon fájsz
megfojt a súly
összeszorul a torkom
gombóc
megfulladok
lehetetlen állapot
mint kinek rákos a pajzsmirigye
és csak kapkod levegő után
de egyre kevesebb jut neki
csúf halál
lerúgnám hát takarómat
de akkor annyira fázom
rázkódik csak testem
nélküle
se így
se úgy
így van ez rendjén
de én mégis csak elmegyek
2010. augusztus 8., vasárnap 11:14
a vas szelídsége
a vas szelídsége
dörömböl fülemben
az előbb oly szép verset írtam
de fosztva voltam
igen
elszálltak a szavak
s már csak szelíden hömpölyög a láva
csendesült a tűzhányó
nem kerül papírra
nem kerül tollra
semmis minden szavad
s egészen más indulat
burjánzik bennem
mint a rák, a menthetetlen
bár mondják van csodaszer
igaz
így igaz
ismerjük mi is
csak hát
az ám
nem kell, hogy megérts
nem kell, hogy olvass
holnap kimegyek az erdőbe
vagy majd
megkeresem a legelesettebb fát
és megkérem csendes alázattal
mit csak ott lehet érezni
mindenen túl
adjon nekem helyet
örök helyett
és tudom bólint kedves szelídséggel
bár szíve szakad
de mégis megteszi értem
hisz oly nagyon szeret
persze ő nem ragozza
minek is
hisz oly felesleges
hallom a vas szelídségét
amint hömpölyög ereidben
mellkasodon fejem
bennem lüktet szíved
míves szerelem
kovácsoltvas ívek
futnak szerteszét
akár erek útján a vér
látod drága egyetlenem
milyen szép is ez
s hogy szeretlek
oly butaság
mint térdelni kukoricán
dacot szül csak
és sok-sok új hazugságot
megtanítja a „felnőtt”
elveszíteni a tisztaságot
oh hogy szeretlek
magam sem tudom
hogyan is tudnám
a lehetetlent
megszelídített vas
korlátokba zárt
öntöde hangos zsivaja
dübörög a véredben
s most felruháztál vele
mi lesz így szép szívemmel
túl hevesen ver
nem bírja ezt el a test
kicsapódik
vagy neki
hajtűkanyar
dráma vége
koszorúk hada
míg élt ajtót sem nyitottak rá
hát lett hirtelen fosszília
öntöttvas szelídsége
folyik ereidben én egyetlenem
2010. augusztus 8., vasárnap 09:28
szomorú szerelem
lapogatom a tömörített csöndet
visszhangoznak a lapok
tihanyi echó csak pitypalatty
no meg a hajnal, ki Auróra
csak egy véres cafat
hülye gondolatok
kifacsart zöld citromok
beérni sosem fog
mert csak zölden jó
akkor most mi van
zöld
a szabad
a lehet
a na lódulj
lódultam
oh hogyne
de a lábam
az esetlen
rögtön gyökeret vert
na persze, hogy nálad
hol másutt
vagy kinél
lám nem mindegyek a szavak
pedig...
no mindegy
ipiapacs egy kettő három
még se lesz nekem párom
akárhogy is várom
homokozó
tolvaj lépés
bizony bizony
meglopott
akár a Hold
a vén inget...
érdekes
megesett
eset
testek
gabalyodva
mint fonalgombolyag
áh nem a macska gurította
amúgy meg újra mindegy
de ha mind egy
akkor nem lehet kettő
pár sincs imigyen
szomorú szerelem
2010. augusztus 8., vasárnap 09:05
Camus és Sartre avagy sáros kamu
Pest is
pestis közöny undor
variálható
a kedvem is
de attól mit sem változik
áporodott szagok
nevezhetem büdösnek is
ezerszer feltépett sebek
genny fakad
sosem tisztul meg
sírok
könnytelen és hangtalan
vagdalkozom a szavakkal
magamban
és itt
a papír nem vet le hátáról
hej szilaj csikó
május - szerelem
lényegtelen
undor-falatokat falok
elfordulok
s tán ki is
mint sarkából kapu
vasalatlan pántok
facsapok
mestermunka
volt
se mester se munka
volt sem mindig
szakad a vezeték
is
nedvesen tapad a szád
gyomorrontás
savanyú volt tegnap a leves
undor közöny pest is
2010. augusztus 7., szombat 20:27
Szivárványszerelem
Szivárványszerelem foszlik az égen
fejemben a gondolat meg sem születhetett
és már elveszett egészen
mégis mindenem vagy
kezeim nyújtom feléd
de csak a vágyam ölelem
te vagy a szerelem
az igézet
s a minden
érted születtem
de sorsom előre tudtam
vagyok az egyetlen Mirjam,
hogy soha ne érjelek el
maradjon rejtelem örök szerelemben
fájdalmam foszlós kalácsba sütöttem
galambok csipegetik a téren
utána összebújva simogatják egymást szépen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése