ébredezés

bennem a képek kergetőznek
mint költőben a verssorok
szemem belső vetítője
örökmozgó
látod drága
kölcsön sorok jutnak eszembe
leírni őket muszáj
hisz bennem mások által születnek
önmegtermékenyítő
érdekes létező
de az embernél mégsem természetes
ha az ujjak elindulnak vándorútra
vajon hol pihennek meg
szelíden csordogáló patak partján
vagy éppen egy robogó vad hegyi folyam
árnyas útján
ki tudja
bármit is lehet-e tudni
van-e való
vagy mindent csak teremtünk
én nem tudom
nem is kérdem
minek
már tudom, hogy vannak dolgok
miket csak elfogadni kell
s ki nem tudja
vakon hitetlen
pedig az elme oly korlátolt
ki nem érti sokat veszíthet...

veszít, miként feszít a szó
ívelő híd
vagy konok egyenes
de ha megremeg a szív
húz görbét, mint a suta kéz

szívem - mily lágy a szó
mikor érzelemmel teli
s ki rideg, s hideg
szájhúzva mondja
akár a naplementére
micsoda giccs
oh, de nincs
hisz a képzelet
lehet bármily serény
bármily oldott
nincs olyan, mit a természet
már meg nem alkotott volna

hát ringass el szívem
ringass lágyan
végy karodba
légy öreg folyó
partodon a boldogság,
mint napsütötte homok csillan

engedd meg magadnak,
hogy érzéseid életre keljenek
s mint friss levegő átjárjanak

barlang mélye tán titkot rejt
de mind csak képzeled
s ha félsz mélyére lépni
sosem tudod meg

ezért szívem ringasd szerelmedet
ne féld szép szívedet
ne bánd ha a szavak már útra keltek
s más is dalolta
s bár hasonlítanak
néha egyformának tűnnek
mégis tudnod kell
ahogy mi szeretünk
úgy más sosem...

2013. június 2.