őrizlek

s volt, hogy felém hajoltál
ajkad lágy szavakat suttogott

hajlongó bambuszágak

s volt, hogy feléd hajoltam
ajkam mézet ontott
tán túl édes volt

aranyló búzamezők
tarra vágva
kiálló torzsák felsebeznek

kék búzavirágok
égre kacagtak
pipaccsal viruló
szerelemben

itt már oly hidegek a reggelek
fázósan didergek
hova lett a hév
hova lett a szerelem

elavult szavak
nekem oly édesek
csokorba kötném
ha körém hintenéd

elképzelem

midőn a zöld falevélből
sárga, piros és bordó lesz
úgy változik át az érzés is

csupasz ágakon bóklászik a szél

kezemből homok pereg
vöröslő fájdalom
ajkamon a bánat szava

kincseimet vagy mit annak véltem
szórtam szerteszét
boldogság ez nagyon
és hogy múlt
meglehet
de mégis újra és újra felfakad

kút mélyén napfény csillan
mészkő fehérjén aranyszemcsék ragyognak
tarka kis gyíkok lustán vakaródznak

képeket oltott belém az idő
mindent egymásra filmezett

énKedvesem gyere ölelj át
hajtsd térdemre ősz fejed
lágyan simogat két kezem

(keveredő idők
múlt és jelen
jövőkép lehetetlen

ne bánj semmit sem
hisz a történteken változtani nem lehet)

továbbra is motoznak a szavak
úgy szeretem
hintapalinta
leng magasra
száll
száll
benne ül egy kacagó kisleány

soha többé ne félj
láthatatlanul is fogom a kezed
s kifakult mosolyomban is csak Téged őrizlek

2013. augusztus 14., 10:12