Szélben

Te konok vagy
és hallgatsz
minek a szeretést bizonygatni
csalfa szavakkal
szóljon a tett
áradjon szív és lélek

de oly messze vagy

távolban maradtak a szavak
a lágy ölelések
a szél suttogása

emlékszel, mennyire szerettem
(és itt is)
a szél erőslágy érintéseit
hosszú hajam úszott utánam
és én mindenem neki adtam
elvesztem a búzatáblában
miközben köröttem fodrozódott a Mindenség
s vele Te

Te, énKedvesem

szelíden hömpölygött az Argenton
oh, mennyire szerettem!

az elnyugvó esti fényben maga volt a csoda

Kodolányi, Weöres
lángoló csipkebokrok

de előtte édes illatot ontó
hófehér virágfelhők

kint a szabadban
(szabad)
oly boldog vagyok
s bár az égető napot
rég nem szeretem,
de ha felém indul a szél
szemem ragyog
szívem kitárom
s a Mindenségnek kínálom
egyetlen barátom, szeretőm, kedvesem
ő a Minden

bátortalan léptek
kicsiny gyermek
bennem a sóhaj
nem szül tettet

hontalanságom súlyos kolonc
láncol
leláncol

csak feltörő szavaimban élek
s rajzolom fájó lényem

ne hallgass énKedvesem
csak szavaid zsolozsmája
édesíti keserű lelkem

 2013. augusztus 28., 13:42