Mélység

2014. július 23., 8:39

Ma is
mondanám,
mint minden reggel
de mit is?
mit is ma is
szavak csobolyója
folyik bennem
képek villannak
mélyek tárulnak
akár a barlang
szezám nyílj meg!
besétálok
és a döbbenettől
szavam eláll
kincsek rejtőznek
oh nem, mint
a rablók barlangjában
Ali baba is elveszett
rejtőzködő érzelmek
Kosztolányi színes ceruzái
Michelangelo kőbe zárt fájdalmai
és persze Rodin szelleme
bolyong ott benn
másokkal vegyítve
kaleidoszkóp
színes egyveleg

odakinn kacéran ragyog a nap
pókhálószálakat csiklandoz
forró leheletével
harmatgyöngyöket mohón szippant
tán irigyli fényes csillanások
féltékeny...

s mindent emberi tulajdonsággal ruházunk fel
bőrünket terítjük a világra
oh hol vagy szamárfülű király
s te szegény borbély

lagymatag
puha szó
puha érintés
lajhár álma mily szép

látod csak mondom
lélekbúvár csemege
na persze csak kit valóban érdekel

unott percekben
ásít a közöny
érzéketlenség szele veszettül söpör

utca - hajléktalanok
de már messze járok

fel nem fogom az ellentétek miértjét
ez nem dualizmus
nem szükségszerű
csak törvényszerű
"jognak asztalánál"

elveszett otthonok
kallódó emberek
fájdalom
mély sóhaja
vad orkánná szelídül

érthetetlen

lépj belém
sétálj be
odabenn
terített asztal vár
szívem és lelkem
bezárt melege
mi adni vágyik
szakadatlan

rongyszőnyeg
göngyölítem
mennyiféle szín
mennyiféle szál
minden maradék
beleszőve
akár a szivárvány
felsétál a lélek
égbe szökken
könnycseppek garmada

odakünn pillangó szárnya libben
lélek száll lélekhez

Rezgések

pókhálószálak
finom rezgések
esőcseppek
gyöngyharmatok
rezgések
szívhúrjai
időtlen magány
messze távol
vágy
hiány
zakatol
zakatol
mennék
valahova úgy mennék
rezgések
rengések
felerősödők
tájfun söpör a tájon
békétlen szív
nyugtalan lélek
finom pókhálószálon
vágyak rezegnek
elszállnak
ökörnyál
ősz
elmúlás
szüntelen harc
hontalan létem
hozzátok vágyik

Tegnap

tegnap
levelet küldött nekem a halál
mit mondjak
nem feleseltem
meg se rendültem
lehet fel sem fogtam
nem tudom
de az is lehet
örülök
végre itt az utolsó pont
már annyi volt...
tegnap
szembesültem
egy pillanatra
a
Wilson-kórral
rezes lettem
pedig nem is
vagyok banda
tag
sem
mennyire szeretem
a rézszobrok
zöld csorgását
Buda - Vár
szobrok
sétányok
suttogó hársfák
bolondító illatok
szerelem
átvonulok a város felett
lenézek
fentről
s integetek
mosolyba szőttem
minden bolondos
ki nem mondott szavam
szülővárosom
nem tudom szeretlek-e
csak a régi
szülői ház
mi úgy hiányzik
anyám és apám
veletek vagyok

 

2014.július 01.

Érted...

ki-be sétál a gondolat
megfertőzi a tavasz
rügyeket hoz
bimbót fakaszt
milyen furcsa is a gondolat
mikor tavasszá változik
s talpig virágba borulva
érted imádkozik

 2014. március 17., 14:47

...talán...

csak áll, álldogál
az ablaknál
befele látó szeme
fürkészi a kertet
még hideg a föld
alig élednek a növények
talán az elmúlt évek
szép emlékei
mik fejében virágoznak
összekeveredik minden
néha megmoccan benne
a tenni akarás
de mint valami
lomha fekete madár
tova száll
léptei elnehezültek
alig mozdul már
s ha néha-néha
nyílik az ajtó
csak botorkálva
szédül a lépcsőkön
lefele
lefele
haja ezüstje
fényesen csillan
a lágyan simogató
tavaszi nap
éltető sugara alatt
talán még újra
erőre kap
talán még
ültet virágot
s újra élettel teli
hangosan zsongó
lesz
az egykoron
oly szépséges Kert...

2014. március 17., 12:00

ártatlan szó

s van, hogy egy ártatlan szó
elront mindent
valami végigfut a szíven
olyan hirtelen
s mégis oly erősen
begyógyíthatatlanul
pedig csak egy ártatlan szó
nem is úgy akarta(m)
mondani
nem is gondolt rá,
de kilöködött visszatarthatatlanul
miértjén hiába minden töprengés
visszafordíthatatlan folyamat
nem történt semmi sem
csak belehalt egy szerelem
azóta is az az ártatlan szó
ül egy kifakult szíven

 2014. március 17., 11:02

ellentmondások

létünk
örök ellentmondásában élünk

magam érzéseit mondhatom
a máséra nincs jogom

jog
erkölcs

mind határ

miért szabunk határokat

miért vétkezünk

mi az a vétek

kérdések labirintusában
elveszek

miért nem tudok
tiszta szívvel szeretni

hőn vágyok
újra ártatlan lenni
mikor még nem férkőzött
be szívembe
(eszembe)
semmiféle
fertőző gondolat

a gondolat hatalma
miért oly erős
miért
miért mar
rágcsál

milyen szép piros alma
kívülről hibátlan
miközben odabent
egy rózsaszín kukac

táplálék

láncolat

fájó gondolatok sora

miértek halmaza
eltipor bennem
minden szépet

fohászkodnék
de kihez
kiben kereshetnék erőt
ha bennem nincsen

számadó élet
bilincsbe vernek
érzéseim
mikor pont
hogy
...

gondolatok rabságában élek
gyilkossá válok

és miért nem tudom leírni
pont azt ami bennem születik

 2014. március 15., 9:48

Kőművesék

szerettelek
szerettelek?
vagy csak hiányt pótoltál...
hittem
hittem benned
aztán felkaptam fejem
aztán kételkedtem
végül valami elveszett
már nem ejtem át
lelkedbe lelkemet
már nagyon fájsz
néha
eltereltem rég a gondolatot
mennyi zúgó!
szegény folyók
az ember gátakat emel
gátakat szab
s közben befalazza
s bele is falazza
önmagát
szegény Kőművesék
néha még visszavisz
egy mozdulat
de már nem dobban meg
a szívem
néha még hív egy-két
emlék
de valahogy csak
üresen koppan
szerettelek
szerettelek?
vagy csak akartam,
hogy ne legyek annyira magam

 2014. március 16., 10:09

parányi mennyország

magamba zsúfoltalak
és most lógok rajtad
hej körút
négyes, hatos
csikorog
fürtökben az utasok
így volt
de most nem tudom
magamba zsúfoltalak
gondolataiddal birkózom
magként elhintetted
csak éppen
az esőt elfeledted
szárazon koppan
a való
valami volt
de hogy mi van
azt nem tudom
magamba zsúfoltalak
parányi mennyország
színek-illatok
kavalkádja keveredik
magam mámorával
háború vagy béke

minden csak üzlet
tudom érted
de a hited tiszta volta
újra épít engem
csak nehéz
hallgatásod ül szívemre...

 2014. március 14., 18:32

Duna

A Duna egyik oldalán meghalt egy öregember
a másik oldalán született egy kisember
mindkettőt Jakabnak kereszteltek
- közben eltelt egy emberöltő -
zúgtak a harangok
zúgnak a harangok
lágyan hullámzik a Duna
homokszemek csillannak
ott futunk hárman, mi gyerekek
akkor még osztott volt a Duna
fülemben öreganyám hangja
a közepéig ne evezzetek!
lőnek!
odaátról lőnek...

szép Pozsony
felnőtt fejjel sétáltam utcáidon
de a múlt kísért
akkor is
most is
mindig, mindig
míg eszem tudom
hűs hullámok nyaldossák emlékezetem
boldog gyermekkor
fenséges zsíros kenyér
illatos baracklekvár
minden szép!
minden játszótér
a mai játszótereken félek
valamikor belém költözött
az iszony
s velem kötött viszonyt...
Duna
kanyarog mocskosan
mennyi vérrel keveredett...
képek, hangok
sikolt  múlt

bárhol járok
mindig elkanyarodok
bár tudom voltak ikes igék

árnyékok játszanak önfeledten
kificamodott halott testeken
fekete sávként vetülnek

Duna...
napfény csillan
vidám nevetéseket
felkap a pajkos tavaszi szél

én mégis a koldusokat látom
a fennen hirdetett nagy jólétben

úgy kanyarog a gondolat,
mint a szabadon szaladó patak

ha bezárom fáj
feszít
leírom hát
bár fülemben cseng
valakinek bíráló szava
keményen csattant
de én mégsem
hallgathatok,,,

2014. március 14., 11:27

Rügyfakadás

rejtezkedő bimbó
a szerelem
rügy,
mely fakadásra vár
éltető fényre
melegre
langy esőre
egy igaz kertészre
ki előhívja
s élteti
minden pillanatban
nem feledi
szépséges virágát
az életnek
igaz nagy ajándékát
hagyja helyén...
nem ülteti át
nem hiszi,
hogy mindenütt
megélhet
nem tekinti
mások játékszerének
egy arborétumnak...
és ha árnyékra vágyik
és ott pompázik igazán
nem ülteti napra...
nem tekinti éknek
mivel dicsekedni kéne
szeretetével árasztja
s virága mind-mind
meghálálja
néki nyílik
cserepes ajkait nyújtja...
szívét kitárja
cserébe nem kér
semmit
hisz tudja
csak adhat és adhat
igaz örömmel
s attól boldog
ha a másik
tudja azt elfogadni

 2014. március 11., 13:17

Télaltató

képzeletem hallotta csak
a tél zenéjét
nem riasztottak jéghegyek
fagyott ágak
sem csüngő jégcsapok
vajon merre jár(t) szegény
megvénült Tél apó
tán annyira fáradt,
hogy önmaga
fordult téli álomba
akárhogy is
most már
nagyon vigyázzunk
fel ne ébresszük
aludjon
csak aludjon
pihenje ki
évezredek fáradtságát
és majd jövőre
felfrissülve
örömöt hintsen
a karácsonyra
és a didergő
csupasz földekre
vetés melegedjen
emberfia ne fázzon
meleg tűz égjen
a szívekben...
s kályha körül ülve
hallgassunk
sok szép régi mesét
dúdoló
dúdoló
örömfakasztó
hittel éljen
földön minden ember

2014. március 11., 12:17

üres

elszaladtak az évek
kinek meséljek
nem kísérnek
csillogó szemek
üres a ház
kihűlt a tűzhely melege...
visszavágyom a múltba
mikor kicsiny
gyermekkarok öleltek

 2014. március 10., 10:02

"Felhőgyerek"*

odakinn ragyogás
idebenn majd' sötét
márciuska ébredezik
s vele közelít a tavasz
bomlás-kibomlás
milyen érdekes!
egy igekötő és mennyire más
mint az élet
együtt a halállal
bölcsők
ringatás
Kedves...
képek vonulnak
akár a felhők
s ha már igazán súlyosak
kicsapódnak
lám
és a gondolat már tovalibbent
akár a zümmögő legyek...
szárnya maradt, mint volt
hisz ez igazán:
adok-kapok
s mint a folyó
hordalékát lerakva
új hordalékkal gazdagodva
fut tova
látod Édes,
így futunk mi is tova...
foszlányok
dallamok
reánk telepednek
majd látszatra szétfoszlanak

oh, hogy futnak a felhők!
tótágast állok én
s a hátukra kapaszkodván
felhőgyermekké leszek...
- oh hogy fáj, hogy fáj -

erdei oltáron feledtem szívem

inkák, maják
pusztítás
irigység
kincséhség

átírták a történelmet

mára minden hazugság
születik új régi történelem

elveszett minden hitem

de egy
egy igaz bennem dobban
erdei tisztásokon erősítem...

szeretlek végtelen
szeretlek s bár be nem látlak
mégis érzem mindenséged
sodrásodban magam folyok...

tétova léptek
tétova kezek

anyám hozzád visszatérek
magamat keresztre feszítem érted
soha meg nem bocsájtható a vétkem
nékem...

néztek rám mikor mondom, hogy
hiába minden bocsánat
csak én bocsájthatnék meg magamnak
de azt nem lehet
nem lehet
kolonc
súlyos

mégis árokpartra szökken lelkem
hol legyezőfű széplik
s szívemen mosoly szalad végig
arcomra ülnek álmaim
a vágtató széllel rohanok tova


(* Felhõgyerek - Sibylle Muthesius)

 2014. március 9., 12:28

még vagyok

még vagyok
s látom
ahogy bomlik a reggel
akár a kora tavaszi virág
párában fürdik a táj
s a gyenge nap felcsókolja

még vagyok
szomorúan
mindent tudóan
s mégis
végtelen tudatlan
szirmait hullatja az értelem

még vagyok
kezem jéghideg
anyám tekintete fáj
üresek a hajnalok
pedig már
trilláznak a madarak

még vagyok
ébred a természet
miközben örök álomra
hajtanám le fejem
bánatom oly erős
szétfeszíti szívem

még vagyok
nyugtalan
hontalan
örök vágyakozó
mégis mindent temető
halni vágyó
de még vagyok

2014. március 8., 9:57

szeretni szeretnék igaz szívvel...

verset írnék neked
 vagy legalább jegyzetet
de kifogytam a szóból
bár ez így nem igaz
éppen hogy olyan sok
keretbe nem foglalható
itt is ott is kidudorodna
sarló és kalapács
no meg szeg
és szegelek
elveszett kedvemet
ha lehetne
be jó lenne
minden ember boldog lenne
látod futnak a sorok
bennem a kényszer toporog
oh hogy szeretlek téged
ajnároznak az összevissza szavak
s nem mézes ragacs
bár a méz
azt mondják egészséges
hát meglehet
lehetős
ős
be szegény
nincsen ... (milyen?) bőr
se hétszilvafa
itt még egy se
ahol van nem böcsülik
ahun nincs hiányolják
lennék én ács
és takács
meg fűtőmester
és favágó
egy ember se fázzon
szívek sose dideregjenek
 kezek-lábak melegedjenek
szemek éhesen
kirakatüvegre ne tapadjanak
szeretném ha szeretnének
és épp ezért
daccal fordulok el
emelj szívedre
s hallgasd a csendem
engedd, hogy kezem
megérintse arcod
s mintha volnék vak
simítanám végig
minden vonásod
mosolyod
ujjam hegyére ültetném
s azzal szívembe rejteném
s ha szomorúság törne rád
visszarajzolnám honnan vétetett...
 ha elfáradnál
megvetném ágyad
s jó szóval
minden gondod-bajod kisimogatnám
s ha még így is valami fájna
keblemen ringatnálak
mintha volnál gyermek
engedj magadhoz
ne féld összevissza énem...
szeretni szeretnék igaz szívvel...

2014. március 5., 17:34

eltávolodás (bánat)

ma hagyom, hogy
a bánat járja át
testemet-lelkemet

fáj a volt,
mert nem dobban a mában

üresen kószálnak a gondolatok
valami nehéz burokba zárva

veled útjaim
a távolba vesztek

eolhárfa hangja
zokog fülemben

kérges kéz
érintésére vágyom

ma taszítanak
a simaságok...

csavargó ősz szakálla
lebben a hideg szélben

szemében elveszett
a bánat...

villanások, képek,
emlékek
összekevert hada
tapossa szívem

minden kedves hang
édes simogatás
mára elveszett

anyám beesett arca
hunyt szeme
szívemet marja

pokol bugyra
e földi lét
eltékozolt élet
átfestettem
minden színt
színtelenre

fehér a gyász
a megváltó halál
cseresznyevirágok
pergő szirma
betakar

Kína édes dallama
dobol szívemben
utazik lelkem
zöld vizeken
kék hegyeken
jáde kövek temetnek...

2014. március 5., 9:34

...kényszer...

pénzért mért szerelmek
hallgatásért vett nyugalmak
miközben valami
odabenn éget

látomások kusza rendje
megbéklyózza a szívet
láncra veri az értelmet
pedig ott dobol az igazság

tiszta hitem elveszett
félelem kering ereimben
s hogy mindent feledjek
megszűntem szeretni

tiszta szoba
vastag dunna
piciny konyha
duruzsoló kályha

téli esték
mesékbe szőtt varázsa
sült alma illat
kontyos nagymama

bennem minden szanaszét
szanaszét
tanulok újra szeretni
de nagyon nehéz

szívembe kusza vonalakat rajzol
egy láthatatlan kéz
szeretnék tűnődni
szépségeket felidézni
de valami fogva tart

annyiszor hittem
tiszta szívvel igazán
öncélú vallomás
lyukas krajcár

azt mondtam hallgatok
mert érthetetlen vagyok
de a kényszer erősebb
vagyok a rabja...

ibolya kéklik
pedig csak hóvirág nyílik
zavaros a megáradt patak
új utat keres

fénylik valami fénylik
megcsillan a remény
a kacér, balga lény
szemed bogara sötét

van egy ország
ahol lakik a boldogság
veszélyben hazája
kegyetlen seregek
ellene kerekedtek

ringatlak dúdolva
szívemre emellek
mintha lennél
édes gyermek
te hűtelen
te áruló
magadat elhagyó
didergő pici én

2014. március 4., 11:34

kései fagy

fehérbe öltözött a reggel
fagykezek vizeket dermesztettek
szívemen egy fuvallat
dermedségbe fulladt
játékos kedvem
bánatot fakasztott
s vele engem is
megfagyasztott
szóruháimat levetkeztem
pőreségem didereg
minden csak átfutó gondolat
az élet egy csoda
misztikus rejtelem
feléd kanyarodnak
érzéseim
szavak nélkül ringatlak
mintha volnál gyermek

 2014. március 4., 7:39

Meddig

partot ver az alázat
hajbókol a nyomor
fülekben dobol a félelem
nincstelenek sora
még megadóan vár
leszünk-e újra Dózsa népe
merünk-e emberként élni
vagy csak csúszva-mászva
hajlékony derékkal...
hallom amint törik a csont
s nevetnek felette
szögesdrótok feszülnek
állat és ember tetemek
akár Jézus a kereszten

mennyi befejezetlen mondat
a halál csak pont,
de nem megoldás

Radnóti botorkál
fülembe írta sorait
szívemben
öröm és fájdalom vajúdik

most is menetelnek
feszül a lánc
kibuknak, elesnek
ki nyújt kezet?

kilakoltatás
éhség
butaság
szándékos nyomorba taszítás
kell a birkanyáj
micsoda csapat-szellem

pálinkafőzde...
részegség
fekete mámor
szépséges kergekór

lám az urak feszítenek
szívem szakad
ki mer tenni?!
hős vagy áldozat...

vissza-vissza térő képek
Auschwitz
nevető arcok a halál felett

ember, mondd meddig mehet ez

 2014. március 3., 9:33

tűz

félreértett
kisiklott szavak
nem mondják
az igazat

lelkünk lángolása
olthatatlan erdei tűz
kialszik magától
miközben
útjában
mindent elpusztít

tűz martaléka
a szerelem
szél simítsd át
szeretésé
ne tápláld
a lángokat

zanót pattan
porrá hamvad
s mint főnix
hamvából kél
sokkal szebben

alvó magvak
erdő mélyén
egyszer majd
felébrednek

felébrednek
szárba szöknek
hirdetik,
hogy így is lehet

"el ne hidd,
hogy megtagadjuk
minden álmunk"
s a páva is felszállott

magasra hágott
akár a nap
a virradó tudat

félelem zokog
szép hazámban
szívemben
vihart kavar

viharos fellegekkel
közelít
a március

álarcos feketék
mindent átírnak
félelem zokog
a magyar puszta felett

kisiklott szavak
mit rejtenek
félreérthető sorok
miről is zengenek

 2014. március 1., 14:53

március

ímhol megérkezett
a rügyből pattant március...
a tél valahol elveszett
nem tudom hol lehet
szép fehér ruháját
földszürkére váltotta
hidegét kemence sutba dobta
rengeteg az eső
mintha volnánk trópusokon
kis erek vidáman szaladgálnak
ívük rendje zúgókban törik
hangos vidám csobogással
az erdő mélyén mohabúvik
csodazölden
semmi nem szól a télről
még a csupasz fák is csak
szende álomban leledznek
karjukat tárják a kékégnek
szívükben a föld dobban

 2014. március 1., 13:03

csend és visszhang

a csendbe font pillanatok
lázas ritmusában
még meg-meg dobban
a szívem
és a vöröslő avar
zizzenő bánatával
osztozkodom
lábam az erdőt járja
egyetlen társam
ma még oly csendes
oly csendes
de mindez csak látszat
oly halk minden zaj,
hogy csak tudom...
hajnali pára
vágyakat öltöztet
mint a didergő király
új ruhája
zúgók sora
töri meg
a kicsiny erek
szaladó rendjét
lehajló ágak
bennük merítkeznek
vastag törzseket
érint kezem
keresem bennük
a jelet
s van, hogy
szívem visszhangra lel
együtt keringünk
szállunk a magosban
akárcsak a
frissen mosott ruha
és szegény mama...

már régen nincs várakozás
nem fénylenek a sínek
megvénült talpfákon
fenyők eredeznek
szívemen átsuhan
valami el nem mondható

összeölelkező szeretet
görcsös kezek
kihulló emlékezet

 2014. március 1., 10:43

múlt útján

donnnn
dana
...
"rejtelmek ha zengenek"
hallgatom csak hallgatom
különös reggel
akár az este
de lehet, hogy az éjszaka
vagy inkább minden pillanat
magamra satíroztalak
két szívvel látom a világot
nem egymás fedésében
"Te bújtattál engemet"
"szól a szellő
szól a víz"
erdőben élem az életem
"rejtelmek ha zengenek"
a mitikus völgyben
éreztem
úgy éreztem
tündérek táncoltak
fátyluk elfedte a távolt
a múlt útján voltam a jelenben
egyedül veled
veled...

 2014. február 27., 9:20

kérés nélkül

s ha pillangó lennék
ujjadra szállnék
billegnék vidáman
de kérlek
vigyázz rám
oly törékeny lényem

s ha moha lennék
erdő mélyen
csodazöld
kérlek
lépj reám
érezd rugalmas
puhaságom...

s ha volnék
ki nem
hát így szeress
de mert kérni
nem lehet
szeress engem
kéretlen

2014. február 25., 20:29

csigaház

mondd, hogy lehet
átírtam minden érzésemet
s mi eddig mind szép volt
mára már egy hervadt csokor
de ez nem igaz ám
hisz a száradt virág is
oly szép tud lenni...
Neked viszont nincs bocsánat
bár nem vagyok Isten...
imaszék - álság - hazugság
mégis mikor néném
rózsafüzért morzsolt
igaz hite volt
mindene elveszett
háború dúlta életét
kemény lett
sosem tudtam
igazán szeretni
pedig...
Istenem, merre viszed
léptemet
kinek a szívébe rajzolod
lényemet
kinek hagyod, hogy
szeressen engemet
mily gyarló vagyok
mily esendő
és mennyire szeretem
a szavakat
mennyire...
ezernyi emlék villan
járok a múltban
feledem a jelent
a jövő titok
mély ismeretlen
fátylat lebbenteni
róla nem is vágyom
engedd kérlek,
hogy a múltban
nyílt virágokat
sorra kitakarjam
bibéjüket csodáljam
s egész lényüket
a futó parányi ereket
melyek az életet szállítják
ajkaimmal érinteném
úgy érinteném
akárcsak téged
milyen különös
szelídség
milyen valótlan
fények
mik élednek bennem
mióta vagy
és a múlt
akár egy csigaház
velem vánszorog tova...
tenger mélyén
titkok nyílnak
milyen a szív
maga a tenger
hogy hullámzik
hogy lüktet
miközben virágokat ültet....

 2014. február 25., 8:36

szerelmes vers

a szívem, akár egy tisztás
zordon erdőből
hirtelen fényre derül
szeretésed átragyogja
minden elveszett éjszakát
önző lényem átformálnám
de akkor vajon ki lennék?
s mit adtál, így adtad
ahogy vagyok...
Tévedtél volna
s építettél egy sosem voltat?
nem tudom...
hisz míg vakon látunk
szebbre festjük a valót
és mégis

újra és újra
megdobban szívem jöttödre
kitárom lényem
minden rejtett zugát...
szemérmem még ingadozik
de néha-néha
felkacag és bújva, de
kínálja magát

árvaságom mellé
palántát ültettél
hagyom erősítse a szél...
melegítse a nap
gyökerei érként
futnak testembe
s keringésed ütemére
mozdulok én is
felgyorsult iramban
futnak napjaink

2014. február 24., 16:02

befejezetlenül

bár nincs időm
- Hah! -
mégis a betűkre sandítok
és keretbe foglalnám
minden átfutó gondolatom
semmiségek
főleg másnak,
de nekem az életem
mily egyszerű
és mégis bonyolult
színes az élet
még feketén is...

az éjszakák nyugtalanok
egy ideje
folyton visszatérő képek
nincs menekülés
halottjaim élnek
s végre velük vagyok
közben állandón
..........

 2014. február 24., 10:14

ezüstnyár

és megint csak megszöknék
elmennék
hullámok
lent és fent
bármerre fordulok
betemet, eltemet
reszketek
ezüstnyár
zizzen a nyárban
visszahív
hazahív
ez a dal
dallama
szívemet facsarja
akadozó dal vagyok
tisztha hangok falsul szólnak
kinyújtom kezem
tenyeremen egy egész élet pihen
szépen ívelt vonalak...
Isten szeme reám nevet
látod Édes
minden hiába
a vágyak inkább eltemetnek
fel, fel semmi sem hív
hiába is oly kék az ég
és derűs a határ
ebben a nemvolt télben

 2014. február 21., 16:07

elmegyek

ma olyan a kedvem
hogy nincsenis kedvem
elmegyek elmegyek
hosszú útra megyek
az út végén leejtem bánatom
tengernyi bánatom
folyamként hömpölyög
várom a révészt
várom a révészt
vigyen át a tulsó partra...

 2014. február 21., 10:00

koldus

üvegrózsa
törékeny szív
átlátszó erek
vérpatak

bánat
szemem sarka
utat enged
mégsem
fut a patak

nehezül
odabenn
kőfolyam
kétely
ölel szorosan

árva létem
már-már
virágba szökkent
jaj, de a kegyetlen valóság
a legjobb radír

halomba fektetem magam
szénnel satírozom
többé senki se lásson
többé ne kelljen fájnom

koldust láttam
nem is hittem
úgy állt csak
olyan furcsán
várt is meg nem is
akár a szívem

tél nyoszolyám
nem csikorog
virágszívem mégis halott

odakinn eső-sóhaj
kopasz fákon megremeg

kedvesem
kedvesem

volt nekem

2014. február 21., 9:46

Édes

menni
mindig csak menni
maradni
mindig csak maradni
fájni
a menni maradásért
mert semmi
sosem úgy ahogy
mindig minden kifordul
átfordul
s végül felborul
a csendek is akkor szólnak
mikor a zaj mindent elnyomó
süketítésére vágyom
valahogy mindig minden fordítva
fordítva
kifordítva ordítva
va
vaú
nem érted
nem értem
belénk súlykolnak mindenfélét
ezt ne
azt ne
így nem jó
úgy nem jó
hát miért
mondd miért
miért kellenek szabályok
mesterséges rendek
mik ordítnak oly fejetlenek!

látod Édes, elmentél
mikor én még maradtam
majd Te megérekezel
s én elmegyek...

torzonborz
büdös borz
utolsó emlékem
fekszik kivasalva
szegény szegény
de ha ruha volna
milyen szép is volna
mint egykoron a legények
óvatosan a fejük alatt vasalták a kopott nadrágot
hosszú sor csaknem végtelen
de azt mondják az is összefut egyszer
mégsem tej
túró
ismeretlen fogalom
pedig szeretem nagyon

ma is csak elszalad a sok betű
összefutnak tolulnak szavakba
s mégsem értik meg
egy nyelv
egy szív
egy fájdalom
érinthetetlen érthetetlen
reggeli imám
mit mormolok
minden hangban én szólok
én
én
én
kiabáló ego
tolakszik-veszekszik
majd a halálban tán nyugszik

parton álló emberek
esőcseppekkel verdesve
kémlelik a távolt
Paloma lángol...
szívemen cseppek
sűrű vörös cseppek
apám Te édes
rég elhagytál

szívemen bánat akár az erozió
rongál csak rongál
majd az enyészet rázárja kapuját

szeretek
mert szeretek
Édes kincsre leltem
de mert "bölcs" vagyok
már rég tudom semmi sem az enyém
kölcsönkapott kacatok
rakódnak veretesen véges életemre
szeretlek
tudom megérted
s mégis fáj
Nekünk fáj...

2014. február 20., 8:49

gyászrózsák

ha lehetne
holnap is lehetne
lerobbant mában
loholok némán
mozdulatlanságomban
veled

álmodtam tegnapot
álmodtam holnapot
csak éppen
ma nem vagyok
odabenn dörömbölnek
kificamodott szavak

állj meg, állj meg!
alagút fényes
elégett
haldokló lélek
marad a testben
sikoltó fékek
vöröslő emlékek
vége, vége

azóta más sincs
csak az a csikorgás
azóta más sincs
csak az a sikoltás
illatos máglyán égek
érted s ellened
hova lett minden
hova lettél te

ágasbogás fán
szerelem hintázik
hupilila és kék
megfagyott mosolya

ágyadon fekszem
vállamon táncot jár
a kései napsugár
bőröd illata
hajlatomba fészkelt
tenyered mosolya
bőrömet fürdeti

feloldódtunk egészen
sosemvolt tegnapban
holnapra semmi sem maradt
feledett dallamok
szomjasan fuldokolnak
kihagy a szívem
mégsem feledlek

kereveten fekete fátyol
gyászrózsák nyílnak
agyagszíveken...

2014. február 19., 22:16

titkos út

oh, hogy szeretném
ha szél cibálná hajam
és lázas csókokat
rajzolna szomjas ajkamra

föveny homokja
elnyeli léptünk zaját

távolban messze
világítótorony
elvesző fénye hív

 titkos utak sodornak össze
ott találkozik
a két egyenes
úgy fonódik össze,
mint két mámoros test...

egymásba fúlt tekintetünk
magasba csapva egyesül

föveny homokján
álomba ringat az óceán

 2014. február 19., 11:49

huszonötös

villanyfényben milyen szép vagy
- igaz, csak egy huszonötös

fáradt vagyok végtelen
elsötétült a lelkem

rossz költemény
rímtelen vers

divatbábu
sötét szívem

dirib-darab
összetörtem

nem jön senki összeszedni
szemétdombra sepregetni

minden barát szürke barát
szívem szomja olthatatlan

hulla lettem elevenen
tudom nem szereted
buta versem...

- én sem -

 2014. február 18., 9:50

enciánkák

úgy vagy, hogy nem vagy
mintha bennem lélegeznél
mintha belőlem szólnál
kinyújtott kezed virágokat érint
kinyújtott kezem virágokat érint
égi réten enciánkák nyílnak
bibéjükön szerelmet ringatnak

2014. február 4., 9:38

törékeny

bölcsődal
szóringató
szélforgató

álom
álomban
oldódik

virág
virágban
nyílik

kéken ring a messzeség
lent az ég
lent az ég

búzamezők szőkesége
vérvörössel jajdítva
ég alatt föld felett

lélekpillangó repked
rászáll kinyújtott kezedre
hímporával öltöztet...

tied minden rebbenése
oly törékeny kicsiny teste

2014. február 4., 11:03

...

...és a zene szól
tekeredik
kígyó-dallam
rám fonódik
édes illatú lián
oszmánok
sámánok
a szívem várandós

fehér hó hull
lágyan betakar

idegen léptek nyoma

cseppek
piros cseppek

igaz dráma
mese máma

elfeledett
kitekert szavakat
hurcol a szél

suhog
feketén suhog
anyám sprőd haja
a téli éjben

őrült érzés
ült szívemre
felkavart

leráztam
lesöpörtem
nem lehet

beágyaztam
minden szerelmet
kemény a vánkos
kihűlt a derékalj
cérnaszál élet
nem kell már a szerelem
s mégis veled lettem viselős
szépnevű kedves

milyen messze
minden álom
milyen messze

rám fonódtak a szavak
szegény viselős szívem

jégrianás
álomsüllyesztő

hűen őrzem
oldhatatlan magányom

ne, ne ébressz fel

 2014. február 2., 15:18

kitelepítés

sikoly * (hol vagy Munch)

vadlesen vadak
beetetett emberek
fordul a kocka
mondd milyen

elcsatangoltam
éhem csillapítanám
kukába dobott ennivaló
vegyszerekkel locsolva

kedvem szegetlen
szívem kietlen
vérvörös pipacsmezők
búzaszemmé lesznek

őrlemény az élet
hulladékmorzsa
tárolókban patkányok
lakmároznak

(mily okosak)

értelmét a szónak
eladták régen
írástudók félnek
király az ostobaság

(még koronázatlan)

lehajtott fejű alázat
szikrákat rejteget
Dózsa népe
mégis csak hallgat

(vérszagra gyűlnek az éji vadak)

mámor és becsület
kereszten feszülnek
hamis imákat
böffennek a szavak

(kifordított múltidéző)

féltelek gyermekem
legyél bármi
vagy bárki is
mind egyremegy

(szufi költészet)

dübörgő élet
Niagara
záporozó halál
csepekkel mérve

elvesztek a szép szavak
máglyákon égnek a könyvek
szobrok ledűlnek
fekete mellényesek ránk törnek

(sötét középkor)

némán sikolt
a félelemmel
kötözött
rongyos sereg

hullámlovas nemzet
szaporodnak az istálók
és a grófok
úri hintón könnyebb

az árvákat mind kitelepítették...

 2014. január 22., 10:07

árvák

és még mindig szólok neked
olyan természetes
hány év múlt el már nélküled
egyedül ülsz a nagymama széken
milyen szépen megcsiszoltad
lelakkoztad - mennyire szerettem
faragsz
vittem neked mindenféle vésőt
ecseteket is...
szobraidból nálam is van
de nekem inkább te kellenél
öt kemény évig nem mentem haza
szegény anyám maradt  árván
de nem tudtam
csak rád gondoltam
most már mindkettőtökre
nem marcangolom magam
de tudom nagy a vétkem
én konok rossz teremtmény
megöltem a szívem
hogy annyira ne fájjon
de vele elveszett a mosolyom is
szivárvány könnyek az égen ragyognak
oly régiek oly régiek
elfáradtam
hol az az ív
felsétálok hozzátok
többé tán nem leszünk árvák
én kedveseim...


2014. január 20., 20:11

hűtelen

arra gondoltam
írok neked
aztán mégse
hív és mégse
parányi léted
keresztezett
"kertész leszek"
nem tudok leragadni
a gondolatnál
egy gondolatnál
le se írtam a szót
és már másfele fordulok
szó szót hív elő
végtelen láncolat
nem tudok hűséges lenni
mindig el csak elmenni
elhagyni mindenkit
elhagyni a szavakat
újakért
hűtelenül
micsoda szó
kitaláció
injekció
bizony belénk döf
olykor kegyetlenül
nem gyógyító szérum
de vad méreg...
írni vágytam neked
ugye tudod

mégis átfordult a szó
idegenné lettél
mióta tudom hűtlen vagy

 2014. január 20., 11:08

derengés

velem-nélkülem
csorog az idő
(lentemant
lentemant)

hallgatsz
hallgatok
időnként fáj nagyon

teremtettelek
átformáztalak
s hittem olyan vagy

bágyatag szavak
kereveten hálnak

nézlek
szemem előtt alakod
nem vagy

kezed ernyedten lóg
talpas pohár félig
felborulva

édes nedű csorog
akár a hálátlan idő

veled állok
a felgyorsult világban
mozdulatlan
mozdulatlan

lennénk szirt
felett köröző sasok

csodaszépek

vállad íve
rajzolt vonal
odahajtom fejem

csendesen

álmodom
vízcsobog
üzen az óceán

nélküled
veled
így is úgy is
szilajul vágtáznak
ma a percek

minden átfordul
kifordul elfordul

van-e sarka a földnek...

szívem szomjas
szememben
veled-fények

feledem
feledhetem?

nézlek
arcomon kisimul
minden keserű vonás
finoman betakarlak
feldereng
régmúlt ifjúságunk
s mindent újra írunk
énKedvesem...

2014. január 15., 19:14

villanás-ok

villanás-ok

csodákkal spékelt magam
tálalom
feldíszített asztalon

vibráló levegő
végtelen síkság
leégett borókás

vágyam szalvétában
valaha gyűjtötték
ifjak s vének

múlt kalácsillata
liszt-ködben
illan

véletlen-szándékos
ígéző ígéret
kétes házasság

ondulált haja
a tengernek
simul felettünk

föveny algás zöldje
mézgás legelő
csikóhalak nem birtokolják

zászlók lengenek
sírások ásnak
hazudott szabadság

trikolor itt
trikolor ott
három a kislány...

kevergő
kavargó
avarzavar

magam sem értem
vagy ha mégis
el nem hiszem

rácsozott gondolatok
odú dohos mélye
sej világszabadság

égtek a máglyák
bútorok, könyvek
emberek...

toldalékos mennyország
kivetett boldogság
gubancos háló

benne ficánkol az élet
kantárszíja önmaga
embertelen ember

illanó
illanó
villanó

élet
élettelen
élet

 2014. január 13., 13:19

...

...

2013. december 27., 10:15

bennem fel- és kifordulnak
a csapodár szavak
gyomrom émelyeg

mily gyarlóak vagyunk
mi emberek

égünk, ázunk, lázadunk
önként lefekszünk
nagynak vélt nevek előtt

vagy csak mert úgy fúj éppen a szél

szememben harag szikrája
szívemben keserű szorítás
mert én már akkor ismertelek
mikor még senki se
mert én már akkor tudtam azt
mit senki sem érzett
vagy nem mert és nem is akart

(nem mondhatnám, hogy szerény lennék
nagydobra verem én is, hát mit ítélkezem!)

látod, mennyi barátod lett hirtelen!
és te mégis nyomorogsz

forogsz magad ásta sírban
és nem tudsz, nem akarsz kilépni
inkább nap mint nap gyilkolod magad
verseid oly keserűek
oly szidalmazóak
hogy bennem is megkeseredik a szó

de nem állok meg
s bármennyire is szeretem
a másmilyen szavaid
inkább nem fordulok feléjük

mások vagyunk már rég
mint akkor valaha útban hazafelé

gesztenyesor
lámpafény
csillanó víz
Duna-szag
te keserédes

tobzódnak a szavak
csak írnám újra

aztán csak bezárulok újra és újra
már rég tudom
nem ez az én világom
nem a szavak birodalma

a csend, az áhítat
erdő mélye
völgy öle
fennsík vágtató szele
fák beszéde
virágok illata
a zöld moha
ott vagyok én otthon
szívemben a végtelen hála

csak még néha felmorranok
mint sebzett vad

csapda tépte véres csonk
kibelezett élet
miért lépek oda
hol magamnak is teher vagyok

Ady és Poljuska
apám és Szibéria
és már megint a végtelen hómező
és a kacagó szél az ugar felett

kovácsolt szavak
töredező cirádája
végtelen magányom
hűs nyugalma

Mindenség emelj karodba
ringass át egy más világba

nem zajlik a Duna
hova lett a tél
hova lett a nyár
évszakok egymásba fúltak
ahogy mi annyian magunkba...

emlékvirágzás

emlékek tengerében
süllyedő hajó
elillant élet
szakadt vitorla
törött árboc
múlt újra festett szőnyegében
mint kísértet lépdelek
de nem másokat
csak magam ijesztgetem
ködöt imádkozom
mert felzaklat a volt
a jelen már csak
valami kopott repedezett
pici tábla ikon

ha néha egy piciny arcban
fiacskám jön felém
szívemben fájdalom
és mondanám Neked
Te ne így élj
légy okos
légy kedves
hangod sose emeld fel
a gyermeklét oly rövid
oly röpke
óvd minden pillanatát

óceán hullámai nyaldossák
képzeletem
illattal fénnyel szerelemmel
ölelnek
bennük élek
bennük halok
végtelen hiánya belém költözött

s már új kép villan
mormoták füttyögetnek
harangvirágok rezegnek
a friss szélben
hófedte csúcsok
örök édes álmom
s mégis a nyíló kék enciánkával halok
ott fenn a magasban
mikor már szabad vagyok

leszek hóbagoly
leszek sas
de sosem az ki egykoron voltam
minden elhibázott lépés
súlyos lavinaként temeti testem-lelkem

elillant tudás helyén
valami mély rejtőzik
kiszorít mindent
nem vágyom másra
mint erdő lányának lenni
hajnali párának
fénylő harmatcseppnek
emberi elme ijeszt
már nem akarom
hiszem khalil gibran szavát
magam sem tudom miért
tán mert bennem rejtőzik
a föld fájó lélegzete
vele dobban  fáradt szívem
kiléptem rég testemből
s bár még néha visszahúznak
karcos földi szavak
mégis-mégis a fák koronáját
simogató szél vagyok

minden gondolat mi vagyok
bennem reked
és hazuggá változó szavak
hagyják el néma ajkamat
betűkké formált átfestett szavak
hupiszínekben torzítanak

annyi mindent tettem
mit nem akartam
foglya voltam önmagamnak
kilépni belőlem hogyan is lehetne
csak valami furcsa élő-halállal

és mégis elmémben
levendula-szavak
kötöttek illatos csokrot

ránézek arcodra
halott szívemben
felsejdül valami
elfelejtett érzés
s bár nem pezsdül vérem
mégis kitörni vágyik
a régi melegség...

 2013. november 29., 9:23

összetartozás/kettősségek

csak egy árnyék
csak egy futó fénycsík
vagyok
a múlt és a jövő között
valami híd
mi nem feszül,
de imbolyog
valami el nem dúdolt dallam
ki nem mondott gondolat
kezes-lábasba bújtatott remény
lombot bontott remény

őszi köd
dér csípte kökény
kavargó színek

csak egy árnyék
csak egy futó fénycsík
a mindenség retináján

veled megyek az úton
évtizedek gyalogolnak
ifjúságunk foszló felhő
égi áldás

összetartozás
kapcsolódó láncszemek
korall-kaláris
apró igazgyöngyök

fájdalmak, vádak
a percek örömében

és tudása valami ősi nagynak
elnyomott ösztönök

mennyi év
el nem mondott vallomások
kulcsolódó kezünk
reszkető melegébe
rakott örök fészket
a lassan megszűnő élet

viharok
fellegek
tornyosuló habok

örök változás temet magába
harang kondul

végső álom

 2013. november 20., 12:47

Cselló és zongora

látod, szerettem volna Neked írni
de valahogy minden szó elvesztette valóját
és a gondolatok megfoghatatlanok
Sosztakovicsot hallgatok
billentyűk sora
édes dallam a fájdalomban
odakünn esik
az ablaküvegeken apró cseppek
a szobában pattog a kályha
ég a tűz
ez is egy mondat
vajon kinek mi jut róla az eszébe
képek villannak
szikrák gyúlnak
és közben rám fonódik a dallam
lágyan-halkan
mint erdőben szállingózó őszi falevelek
puha szőnyeg
rőt avar
csodaszép jelző
nem tudom miért
tán mert képpel jár

vége
elhallgatott a zongora
de már helyébe lép
a nagy szerelem
hegedű
apám hangszere
mily mély, mily szép
bele a mélybe
a testbe
a szívbe
a lélekbe

(közben rájöttem tévedés volt)

mennyi szó
mire való
sosem arról szól
ami ott benn él

tátongó üresség
rengeteg bántás
elveszett a csend szépe

tétova léptek
visznek a végnek

előbújt a nap
az is mint minden csak egy pillanat

évek sora olykor mily hosszúnak tűnik

esik és süt a nap
hol a szivárvány

ne kergesd a gondolatot

elmémben tébolyda
mindig mindent felülírok
már rég nem kell a szó

erdő mélye szívem otthona

összegubancolódott mondatok
ne mondj semmit
ne mondj semmit

mily nehéz az emberi szív
üszkös sebbé lett a tengernyi fájdalom

lebegni ég és föld között
szárnyak nélkül
vágyak nélkül
hótisztának lenni

Hozzád szólok ott messze
ugye tudod
itt lappang a sok ki nem mondott szó
mind megkövet Téged
feledett érzések

még néha felbukkan a múlt
mikor minden oly egyszerű volt
és végtelen szép
mert tudott a szív szeretni

2013. november 3., 10:28

16:19 - impressziók

burgundivörös és jajjsárga
átfestek mindent mára
kérlek ne tiltakozz drága
kelletlen színek
kelt vágyak
dagad a tészta
sülő fánk illata lengedezik
az ódon konyhánkban
aranyló baracklekvár csurran
nevetünk
vidám ráncok sokasodnak
szeplők is jöhetnek
nem baj ha csúfolnak
emlékszel
milyen is a gyerek
na persze volt kitől tanulnia
sokasodnak a sorok
kelnek a szavak
élesztőgomba hat
jaj kifut
kifut
akár a tej
kozmás szag
brrr
fintor
sebaj
és már rég
kisherenden a tejcsarnokban járok
különös szerszámok
tejkezelés
marha bőg
gémeskút ágaskodik
kék lepkék vidámak
lehet nem törődnek az elmúlással

pár percre újra veled voltam énKedvesem

2013. október 11., 16:41

16:05 - impressziók

távoli képek
lapzárta
huzat
légáramlás
levegőt
rémült sikoly
neszezések
keveredő sárga színek
nárcisz és csillag
csillag és nárcisz
örökzöld Skócia
vágtató szavak
tó
biztató
ringató
elaludt a kedves
üres kezem markol szorít
miközben mindent elveszít
mikor ideültem
ajkamon a régmúlt édes szavai honoltak
képzeletben nagyanyám konyhájában
a virágos tűzhely mellett álltam
néztem az almakígyót
hogy vonaglott
rétes nyúlt az asztalon
elmaradt az esti ima
nagyapa vöröskatona volt
és én a nagy dupla ágyban
vártam
csak vártam
közben imádkoztam
nem hittel
illetve valami gyermekhittel
széppel jóval
Mi Atyánk ki vagy a mennyekben
vigyázz kérlek szüleimre, testvéremre
és volt, hogy még másokat is soroltam
volt hogy nem
közben hintáztam a fejemen
pici fenekemmel az égnek...
hamar forgott a világ
és a közepén
benne voltunk mind...

Rád gondolok
a nagy-nagy őszi melankóliában
rezgő nyár még büszkén áll
zizegő levelekkel a nyárról mesél tán
de lehet csontjaiban érzi a telet
és csak tornázik bátran

Rád gondolok
a szavakra
az erősekre
a csodásakra
hogy aztán mind
alászálljon valahova
tán egy halomba
jó lesz az elmúlásnak
miközben majd a jövőt neveli

bizony így van ez énKedvesem...

2013. október 11., 16:39

mesék mezején

elveszett emlékeim helyén
sötét lyuk tátong

azelőtt éjjelente
folyton zuhantam
le a mélybe
pedig tudtam repülni
de valamiért mégsem
elrugaszkodtam
többször is
mindenhiába
üldöztek
zuhantam-zuhantam
egy lyukon át
vízpartjára estem

sokáig kísértett ez az álmom
mára ez is elveszett
de feltörnek mik nagyon fájnak
miket úgy felednék
magamon kívül temetnék
minden hiába
nem segít ima
talán ha hinnék
igaz hittel
és nemcsak néha fohászkodnék
valami sosem érkező kegyelemért

már rég tudom minden hiába
bárki megbocsájthat
de ettől még bennem mardos
az el- és kimondhatatlan

szárnyaszegett vágyak
lázasan temetkeztek
örök sajgó folyam
vénülő testemben

lelkem ismeretlen rengeteg
régen elvesztem benne

tengernyi szeretetem
engem fojtott meg

nehéz teher az idegen
hol nem értik míves nyelvemet

mesék mezején utazom
ugye anyám hozzád érkezem


2013. szeptember 28., 18:17

amikor téged olvaslak

amikor téged olvaslak
kivirulnak a szavak

őszi temető csendje
borul szívemre

parányi lángok kékes fénye
lelkeket melenget

amikor téged olvaslak
teremtenek a szavak

békét oltanak
bánatos szívembe

árnyékokat terelnek
helyükbe fényeket ontanak

színek-illatok pasztellje
lágy orgia

amikor téged olvaslak
minden átlényegül

 megszűnik a gonosz mormogás
béke éteri csendje áramol

és amikor téged olvaslak
hiszem mégis élek
s hagyom, hogy átfonják
friss meleggel
zúzmarás bensőmet
oldott kéveként
gyógyír szépségű gondolataid

amikor téged olvaslak...

 2013. szeptember 27., 9:23

Szekszárdról hazafelé

lehajtom fejem
tarkómon a
nap fénye
valami dallamot kottázik

hallom hangod
téren és időn át
belém égette a messzeség
Szekszárdról hazafelé

a hajnal a gesztenyefák
suttogó lombjai alatt talált
vad hajkoronád
szemedbe hullott

miről is beszélgettünk
már nem tudom
de biztos versekről
mi másról

majd valahogy a vén
Duna-partjára keveredtünk
és mélyen belélegeztük
a víz részeg szagát

lelkünk eggyé forrt
hullámaik szorosan öleltek
mégis mint minden pillanat
ez is valahol elveszett

vagy mégsem
tovaszállt mindeneken
összeolvadva a létezéssel
de minket betakart az idő

2013. szeptember 25., 10:54

foszlányok

szürke paplanos égbolt hajlik fölénk
esőcseppek lágyan ereszkednek
tisztára mosnák a lehetetlent...
száraz ágak újra életre kelnek
esőillat tölti be a tájat
oh, be szeretem!
a hőmérő magába süllyedt
igencsak hűvös van
szegény cinege
mára kikoptak a mesterek
bennem
- mint mindig -
szavak, dallamok keverednek
foszlányok
foszlós kalács
ragyogó konyha
fehér kötény
édes nagymama
és a hold
egész alacsonyan
teli fénnyel ragyog

himnusza az életnek

gondolataim elkalandoznak a békés tájról

fáj
nagyon
de nem kiáltok
csendben vajúdom világfájdalmam
időnként halkul
tompán sajog odabenn

miért
miért
dúl háború
miért szólnak a fegyverek
minden hiába
pirosló vér borítja a tájat
köröskörül halottak
anyák sikoltanak az égre
karjukon ronggyá tépett halott gyermekekkel

tehenek legelnek
pára szállt a völgyre
béke
és sok boldogtalan ember
nem tudják tán mily szerencsések
itt nem szólnak a gyilkos fegyverek
helyette egymást bántják
nincs kímélet

szörnyeteg az ember
miközben csodákat teremt

amott egy csonkolt ház
oly régen épült
ahogy itt mondják
napóleoni
de valakinek kedve támadt
lerombolni
és mennyi más csodás
múltat dicsérő épületet
fáj értük a szívem
és értetlenül nézek
és kérdem, hogy
lehet

miért tesz ilyent az ember
nem kíméli elei kétkezi alkotását

és mégis holmi múlt tiszteletről papolnak

gondolataim szokásos kavalkádja
másoknak merő sületlenség
gyorsan egy kemencét!

jaj, de mégsem
ez még borzalmasabb képet hív elő
mint mikor Auschwitzban álltam
a hajtenger előtt...

lezárom ujjaim
azokat tudom
de bennem minden tovább kavarog
be kell zárnom
és igen
mert nincs kinek mondanom
hát elmondom mindenkinek...

most inkább átengedem magam
a zsongító szélnek
lágy szerelmemnek
még kéklenek a harangvirágok
megrezdül kecses fejük
egy szebb jövőért harangoznak

 2013. szeptember 10., 9:38

gyermek lennék

megint  nyakamba ült a bánat
szomorúság leng körül és belül

szavak bukkannak elő a semmiből
nem is tudom honnan ismerem

titokzatos űrben lebegek
mintha egyfolytában keresnék valakit
vagy valaki engem

hívás-vágyás

minden értelmetlen
bár az értelmet sem kedvelem
szóként
és mindenre odacsapott válaszként

írnék az őszről
a színekről
talán szerelmekről
egyik múlandóbb, mint a másik

elmúlás

ez lenne a baj?

nem tudom

nem tudom mikor rám tör ez a valami
miért, honnan, minek

szavak zsonganak
összezsugorodnak
végleg eltűnnek

nyomatuk szívemen marad
átformál
és mégis maradok ahogy vagyok
terhekkel rám rakott

borzongok
tél imája

fehérség
didergés
messze hómezők
csontsovány apám

gyermek szeretnék lenni

 2013. szeptember 9., 11:35

áthallásokkal

kalandoznak a szavak
szétomlik a reggel
- az ínyenc francia -
egy újabb nap kezdete
egy újabb ajándék
színes szalaggal átkötött élet-csomag

vajon kioldja ki a masnikat

bennem képek fakadnak
miközben egymásra csúsznak
fény és árnyék játéka
van mi a szemnek láthatatlan
csak így érthetem

és ha nem tudom leírni
milyen nehézzé lesz
hurcolom őket
majd némán elengedem
mások reájuk találnak

halászháló Duna-illattal

ki ért meg

mivel is kéne olajozni
gördüljenek
de ne hangtalan
éppen nem

hosszan tartó vajúdás
a semmit szüli meg

nehéz
most minden szóvirág
ólomsúlyúvá lett

Rézhegyek királynője
szemem elé libbent

hív
de mielőtt elérném
szétfoszlik

ma a vésőm nem farag míves gondolatokat
minden hibás
s mint Danyiluska a kővirágokat
én is összetöröm
csak a romok hevernek itt

 2013. szeptember 6., 9:08

Paloma

keress meg
itt vagyok
hallod
most ne bújócskázz
nézd szememben
el nem sírt könnyek
száraz
mind befele folynak
kőszívem nehéz
súlya húz
lefele húz

gyere
szeress
mint egykor

nem kérlellek
de mégis

felcsendül hangod
Solvejg dala szól
cseng
messzire
ott fenn Északon
még
Peer Gynt
is hallja

szeretlek
mosolyom fakad
látod

láss engem
hogy én is
én is

tétova szavam
utol nem ér
vagy mégis

mégis

suhog a kukoricás
súlyos rend
katonás sorok
mennyire szúrnak a levelek

fáj
kérlek simítsd el
minden bánatom

Paloma
te egyetlen

 2013. szeptember 5., 17:12

mesélnék neked

mesélnék neked
szólnék, mondanám
oh, annyira mondanám
mit rám rakott az idő

de nem vagy

te nem vagy

zsibbad a lét
zubog a magány

keresnélek
bódult őrületben

gyere
hallod

nem láttam néma ajkad
lezárt szemed
tőlem messze mentél
mikor nem voltam veled

percek robognak
évszakok vetélnek

szédült keserves percek

mindened voltam
annyira vártál vágytál
milyen boldog voltál
és én balga
végtelen ostoba

minden visszafordíthatatlan
engedd hogy szeresselek
de hogyan
oh, de hogyan

merre jár lelked
szellemed

tested rég a lángok martaléka lett
itt hagytál árván

mennyire szerettelek
csak éppen
rossz voltam
mint mindig
mint azóta is

fáj
néha annyira fáj

megbolondulok

hajamban az ezüst temérdek
kupecnek kell-e

vágyom hangod
s látni szemed

mesélnék neked

 2013. szeptember 5., 17:00

Reggeli levél Virágomnak

Ma reggel elszaladtak az ujjaim Virágomra gondolván:-)

hűs van itt
langymeleg ott
a napocska milyen csapodár
van hol meleget ád
van hol bújócskázik
gyönyörű az ősz
bár még nyár van
ökörnyálak fénylenek
kései virágok nyílnak
fény és árnyék feleselget
minden a Teremtőt dicséri
a csend felerősíti a szépet
de a zaj birodalma kérlelhetetlen
és futva terjed mint az iszalag
vagy még inkább a repkény örök zöldje...
bennem is mosolyok szaladgálnak
hisz odabentről a szívből indulnak
lélekfakadóak
és merészsóváran a szájra ülnek
ott hintáznak
ez bizony nem a "semmi ága"

a gondolatok meg kalandoznak
az kilőtt ágyúgolyóbis sem kell nékik
utat törnek
akár nagyapa a diót
hej be finom!
sülő tészta illata
tekeredik orrom alá
ügyes kezű nagyanyám kicsiny kontya alol szöknek...

messze járok rég
visszatérek a szépséges Baranyába
tejszagú reggelekbe

kedvem semmi sem szegheti
boszorkányöltés ide vagy oda
mit nekem!

fényes tűk lány kezekben
készül a stafírung
van még ilyen?

bélyeget csókol a földre a nap

a szél is csak csendesen duruzsol
mint tél hidegében az álmodozó kályha


2013. szeptember 3., 8:54

Hangtalan

Az égre néztem
és a lehetetlent kértem
Te, lágy, szellő-kezeddel
mégis megsimogattál
és elküldted őt nekem
felettem fényes nappal
hangtalan
egy bagoly suhant

az égre néztem
hitetlen lényem
hála járta át

szavak fényesednek bennem
boldogörömmel repesnek

szavak vajúdnak bennem
kínkeservben születnek

áldott a pillanat
áldott vagy tenmagad

átfesteném a hiányokat
de csak ember vagyok
gyenge
pedig biztos erősnek születtem

"mi végre jöttünk világra"

de nem is ez motoszkál bennem
hanem
miért vagyunk olyanok amilyenek
ez a kérdés nem enged

apám fogd meg a kezem
és bocsásd meg minden vétkemet

te tudsz, de én nem
mert odabent marcangol
bilincsben tart
kitörnöm lehetetlen

az égre néztem
felettem fényes nappal
egy bagoly suhant

2013. augusztus 31., 10:19

levél

mint mindig
összevissza tekeregnek a szavak
verssorok szakadnak fel
vagy csak töredezett mondatok
tétova óda
mily szép e két szó
kimondom gyakran
hogy miért magam sem tudom
vannak szavak
melyek mélyen fogva tartanak
vannak képek
mik feltörnek
zenéken ringatózom

indulunk haza
távolságban közelebb leszek

nem érdekes

távolság-közelség
összevonva

annyi minden jár a fejemben
egymásra satírozódnak
s mert senki elő nem hívja
hát a csend-vermébe esnek

ott vajon mit csinálnak?
egymással viaskodnak
vagy csak elpihennek
s tán mint Messiás
várnak...
vagy várunk rá
ezek is zavarosak

 2013. augusztus 16.

Szélben

Te konok vagy
és hallgatsz
minek a szeretést bizonygatni
csalfa szavakkal
szóljon a tett
áradjon szív és lélek

de oly messze vagy

távolban maradtak a szavak
a lágy ölelések
a szél suttogása

emlékszel, mennyire szerettem
(és itt is)
a szél erőslágy érintéseit
hosszú hajam úszott utánam
és én mindenem neki adtam
elvesztem a búzatáblában
miközben köröttem fodrozódott a Mindenség
s vele Te

Te, énKedvesem

szelíden hömpölygött az Argenton
oh, mennyire szerettem!

az elnyugvó esti fényben maga volt a csoda

Kodolányi, Weöres
lángoló csipkebokrok

de előtte édes illatot ontó
hófehér virágfelhők

kint a szabadban
(szabad)
oly boldog vagyok
s bár az égető napot
rég nem szeretem,
de ha felém indul a szél
szemem ragyog
szívem kitárom
s a Mindenségnek kínálom
egyetlen barátom, szeretőm, kedvesem
ő a Minden

bátortalan léptek
kicsiny gyermek
bennem a sóhaj
nem szül tettet

hontalanságom súlyos kolonc
láncol
leláncol

csak feltörő szavaimban élek
s rajzolom fájó lényem

ne hallgass énKedvesem
csak szavaid zsolozsmája
édesíti keserű lelkem

 2013. augusztus 28., 13:42

Múltidéző

augusztus, te múlt idéző
szép nevű
oly gyorsan elszaladtál
időm sem volt észrevenni

érik a mogyoró, dió
vörös mókus dobálódzik
az út telis-tele

de jó lenne hideg télben

de jó lenne hideg télben
augusztusban megfürödni

emlékcsokorba temetni
révült tekintetem

ismétlődő szavak
ki nem mondott vágyak

óriási hiány
konduló üresség

mindenki otthon

anyaságom fosztott
hova lett a talizmánom

vagyok török
vagyok magyar

de vajon ki vagyok

"arra születtünk, hogy ..."
és ha igen, miért vész minden el

átalakul
színes üveggolyó
évszakokba zárt
mosolygó illatok

mennyire hiányzol
muskotályos zsálya

zeng az ének
fenn a bércen
Szép Szuliko

elvetélt boldogság
fosztott esztendők

zakatoló sorsvonat
ha hiszem
ha nem
eleve elrendeltetett

szívemben olthatatlan szeretet
mindenki messze-messze

"magam vagyok nagyon"
kérem vissza smaragd könnyem

bánatom kővirág
Rézhegyek királynője

mesékben dobbanok
régmúlt esték

rácsos ágy
te ott alszol gyermekem
esti mesék forgataga
indul felém

minden hozzátok hív
és én mégis maradok

 2013. augusztus 28., 11:10

Neved

...és minden hiába
Te már velem vagy
szellő suttogás
nyári alkony
fények-árnyak
színek
rozsdás varázs
bíborló bársony
az ég alján
egyik sem az minek mondják
mind megannyi csoda
szívek és lelkek melengetője

puha fények
neved komoly szépsége

Reád találtam a nagy messzességben
áradsz
fluidjaid bennem lüktetnek
nekem Te vagy a minden
Te vagy az érzés
Te vagy a vonzás

különös varázs mi fogva tart
hívsz
egyre csak hívsz

és én mondom
kimondom
a neved

oh, versek,
zenék,
képek
hegyek,
erdők,
Mindenségek!

köszönöm Teremtőm,
hogy Felé vezetted léptem
és erőt adtál szívem kitárni

boldog vagyok
szelíd nyugalom tölti el lényem

 2013. augusztus 26., 22:34

Majoránna illat

belém gömbölyödött neved
annyiszor mondom, suttogom
hangtalan magamnak

áradsz
és én mosolygok

imák és mantrák

morzsolom a messzeséget
majoránna illat

fenn a hegy lágy hajlatán
napfény táncol
és a szél vadul suhog

boldog vagyok

neked adnám minden dalom

láthatatlan szálak
miközben az ősz már kandikál
pókhálószálak úsznak
ezüst hajszál
könnycseppek
és harmat

és újra csak mosolyog a nap

kódolt üzenet
én nem tudom, hogy van ez
csak egyszerűen érezlek

kedvenc szavaim tolakodnak
kötődnének csokorba
vagy csak úgy szanaszét szórva
újráznák magukat
mint Elizabeth Barrett Browning
Mondd újrája

halkan
lágyan
selymesen

az előbb már versbe fontam
de mostanra csak így magukban
álldogálnak

énKedvesem

 2013. augusztus 26., 21:03

őrizlek

s volt, hogy felém hajoltál
ajkad lágy szavakat suttogott

hajlongó bambuszágak

s volt, hogy feléd hajoltam
ajkam mézet ontott
tán túl édes volt

aranyló búzamezők
tarra vágva
kiálló torzsák felsebeznek

kék búzavirágok
égre kacagtak
pipaccsal viruló
szerelemben

itt már oly hidegek a reggelek
fázósan didergek
hova lett a hév
hova lett a szerelem

elavult szavak
nekem oly édesek
csokorba kötném
ha körém hintenéd

elképzelem

midőn a zöld falevélből
sárga, piros és bordó lesz
úgy változik át az érzés is

csupasz ágakon bóklászik a szél

kezemből homok pereg
vöröslő fájdalom
ajkamon a bánat szava

kincseimet vagy mit annak véltem
szórtam szerteszét
boldogság ez nagyon
és hogy múlt
meglehet
de mégis újra és újra felfakad

kút mélyén napfény csillan
mészkő fehérjén aranyszemcsék ragyognak
tarka kis gyíkok lustán vakaródznak

képeket oltott belém az idő
mindent egymásra filmezett

énKedvesem gyere ölelj át
hajtsd térdemre ősz fejed
lágyan simogat két kezem

(keveredő idők
múlt és jelen
jövőkép lehetetlen

ne bánj semmit sem
hisz a történteken változtani nem lehet)

továbbra is motoznak a szavak
úgy szeretem
hintapalinta
leng magasra
száll
száll
benne ül egy kacagó kisleány

soha többé ne félj
láthatatlanul is fogom a kezed
s kifakult mosolyomban is csak Téged őrizlek

2013. augusztus 14., 10:12

/savon

/savon
csúnya a szád
mindjárt kimosom szappannal
persavon

a megnemértett lelkek sem fognak össze
összefog6atlan emberek

szavakon rágódva elveszek

elveszem
menten más
tárgyas tárgyatlan
tárgytalan
ige igétlen
idétlen

én nem tudom
hova lettem

bőröm ráncaiba mit varrt az idő
tán a titkait
mert a fénylő szemem
lágy mosolyát nem
így csak nézek mogorván
csillagtalanul, tompán

mi lett velem?

meséld el énKedvesem

néma a szív
néma a száj

pattogatott kukorica
fehér szeme repked
köpköd a lábas

társítások

keveredik minden

GaraboGereben merre jársz
mesélj még nekem
fogd meg a kezem
vezess, vezess

ez a tompaság bezár
s nincs mi fel- és kiold

szoknya sem lebben

valaha szél fodrozta hosszú hajam
két karom kitárva szaladtam
versenyt a széllel

jó volt

volt

2013. augusztus 13., 17:55

átlényegülés

valaha vágytam tudni
aztan azt hittem tudok is valamit
most már nem akarok tudni semmit
rendületlenül csodálkozom az embereken
ma már összeolvadnék a mindenséggel
úgy lennék a körforgás része
ahogy ember sosem
de lehet erre sem vágyom
egyszerűen csak lenni szeretnék
mások által hagyva de nem elhagyatva
ennél nagyobb dolgot el sem tudok képzelni

 2013. augusztus 1., 8:55

melankólia

http://www.youtube.com/watch?v=x7kWCaIwjfo

hervatag őszi napsütés
nyári reggelen
nyakamon bánatsál
szomorú végtelen
ringató tenger
locsogó hullámok
szélben rezgő
tengerparti szegfűk
rózsaszín selyme
szívemet simítja

ma körül ölel a bánat
nem vagy velem te sem
önmagam foglya
rabmadár
a lelkem
szomorú szerelem
rianás szívemen

 2013. július 31., 10:21

harmat

vagyok, mint harmat
arccal a Napnak
éjjel hűvösében
csillagnak álmodom magam
s mikor a hajnal lobot vet
lángoló kezével
csillagruhát simít rám

vagyok, mint harmat
feloldódó tünemény
de míg rezeg a létem
a földi égen
csak Terád gondolok
s tudom, bár ezernyi alakban,
de mindig visszatérek...

2013. július 30., 13:38

hangok

odabent kicsiny kis hangok motoszkálnak
nem kellesz senkinek
nem kellesz senkinek
árva vagy
nincs árvább nálad
még az árvácska sem
hát simulj hozzám
legyél velem
hogy ki vagyok nem tudhatod
de egyedül én szeretlek
lehetek csúnya
lehetek gonosz
lehetek bármilyen
sose keresd
ne kutasd
halld amit mondok!
csak én szeretlek!
gyere simulj hozzám
elviszlek messzire
közben a hangok megváltoztak odabent
valamit erősen súgnak
de semmit sem értek
kezem hideg
homlokom verejtékes
a sós cseppek szemembe peregnek
valaki erősen szorít
elvisz nem visz
elvisz nem visz
hol van egy akáclevél
nem!
inkább százszorszépszirom
kiszámolom!
s magam is elhiszem
úgy lesz a szirom dönt nem én
és ha az úgy akarja elmegyek veled
de ne motoszkálj már odabent!
elég, elég!
nem én sikoltom
ezt is ott bent valaki más
fehér rácsos ágy
lepattogzott festék
félhomály
fenn a magasban egy parányi ablak ráccsal
mindenütt rács
fejemen is
sőt benne is
mi ez?
nem tudok mozdulni
hova lett a kezem?
és a lábam?
a fejem is milyen merev
nem tudok mozdulni!
kikötöztek
kínzás - középkor
pedig csak a sárgaház
megadom magam
hang, kérlek vigyél el!
érzed?
erősen simulok hozzád
tudom, te vagy az egyetlen aki szeret

lehet akkor majd mások szeméből peregnek a könnyek...

 2013. július 25., 11:25

térdig a fűben

se bánat, se fájdalom
hűvösek a hajnalok
otthon valahol
mezítláb a torzsák közt
nem szúr, nem bánt
felkavar a nyár
pergő búzaszemek
belém kapaszkodik a határ
valahol te mégis vársz
kusza gondolatok
elszaladt élet
belül még mindig ott sír a gyermek
térdig a fűben
veled
csak veled
a percek évekké lettek
neked adnám minden gondolatomat
elmentél
magad után hagyva édes szavakat
belőle fontam bánat-koszorúmat
hogy szeress
arra kérni nem lehet
mindenféle nesz rian odabent
hangosan dobban a szívem
érted Szívem
elmúlik a nyár
közeleg az ősz
fáradnak a lombok
hajunk ősze lassan ezüst-tenger
nézlek
szememben mosoly
feléd nyújtom  karom
minden rezdülésemben
újra és újra éledsz
te vagy az ki szóra bírtad a lelkem
neked dúdolom minden dalom
hallgasd meg  énKedvesem

 2013. július 24., 18:12

rezeda

ismeretlenség vonzásában
sóvárog feléd a lelkem
fellebbenteni fátylakat
feltörni lakatokat
nem létező titkokat megosztani
minden hangot dalba foglalni
kanyarog a jegenyesor
poros út
pici faluba érkezem
tejszagú reggelek
álmos mosolya
szívembe nyilall
hol vagy kedvesem
hol a zománcos vödör
friss hideg vízzel
nagy karéj cukros kenyér
kacagós nyáresték
vízzel fellocsolt járdák
kiskertek andalító illata
rozmaring
rezeda
szívemben szerelem
hol vagy énKedvesem

 2013. július 23., 10:29

kiszámoló

lépésben haladtam
szavakon tűnődtem
veled álmodtam
mélyen radíroztam

és újra szavak
imaként vágytam
egy érintésre
feloldódni valakiben

tekergő énekek
elveszett hada
szaladok vissza
az eredőbe

nincs gondolat
nincs semmisem
nem vagyok én
nem vagyok te

vagyok egy nagy temető
a közös eredő
vagyok ki nem
az örök vággyal
mélységesen szeretni
és szeretve lenni

szavakon újfent lovagolva
hinni mindenekben hitetlen
veled futottam veled keltem
minden hiába elvesztettelek

hova esett a zsebkendő
körben állnak a lányok...
fut a szél fut a szél
szoknya libben vágyak temetője


2013. július 15., 8:30

halál

s ha elsodor majd bánatom
egy fáradt barna alkonyon
ne sírjatok oly nagyon

2013. július 11., 20:27

József Attilát olvasván...

fáradt vagyok
védtelen
s mint annyiszor
most is
átjár a halálvágy

érett alma
férgesen
hullik
a földre le
hullik
pöndörödik a levél
szára szonnyad
halk sóhajjal
 megválik anyjától
s egyedül
- mint mindig -
örök útra kél

bennem a szerelem
valahol mélyen szunnyad
élne szegény
de élne még

altatót dúdol a szél
lágyan ringatón
ne fájjon annyira szegény

árnyak birodalmába
tévedt szívem
oly fagyos
mintha jeges északi szél
sűvöltött volna néki

szél-szelek
viharos, édes vad szelek
fájdalmat terelnek
vele megyek
megyek

lankán libben
édes illat
kaszált füvek
szikkadnak

magam sem tudom
mit akarok
de egyet nagyon
dalba önteni
titok-lényem

elmondani édes szókkal
tudd meg szívem
ki él bennem
tudd meg szívem

 2013. július 11., 16:07

itatós

rézsutat vág a hallgatásod
lényem sérülékeny falán

elcsorognak a szavak
sodrodó üres csónakok

kora nyári ősz
leveleket veszejt

elszállt minden szerelem
parányi színes luftballonok

fonott kosár
rózsákkal teli

elszakadt életszálak
lankadnak a virágok

kezem szemem elé emelem
nagyon süt a nap

fénye vakít
fáj a szívem

szerettem
szerettek

érzéseim lepréselt csokra
mára fakóvá lett

 2013. július 9., 14:35

alkonyat

kopott kabátomban didergek
elveszejt a nagy hideg
arcomon rózsák nyilnak
ziháló tüdőm
horpadt mellkasom
fájdalomról mesélnek
lépni sem tudok
betegen lerogyok
félig ülök
félig fekszem
utálkozó szemek pásztáznak
ember voltom tagadják
parfüm- és kenyérillat lengi be
zsibbadt érzékeimet
bundák, prémek
ők nem fáznak
halkulnak a zajok
egyre kisebb vagyok
már fázni sincs erőm
testemen végig fut egy utolsó rángás
kitágult szememben
még némi fény
lassan beleolvad az alkonyatba
fehérül a táj
és a szitáló hó puhán betemet

 2013. július 8., 14:39

tengerpart fövenyén

napszítta álom
fakósárga
megkopott valóság
keserszürke
aranyba szőtt hitek
talmi csillogások
eladósodott világom
börtönbe zár
köröttem s bennem
értetlenség honol

futnék, szaladnék
tengerpart fövenyén
mezítláb taposnám
a nedves homokot
s várnám az éjszakát
talán csillagok szöknének
a rámboruló éjre
talán enyhet adó
szavakat suttogna
a képzeletem

keresném kezed
és ha érezném
tán boldog is lennék

tengerpart fövenyén
egy álom aludni tér

kedvesek és szerelmek
lázas imákba temetkeznek

bús szomorú éjszaka
csillagtalan magány

kereslek egyre
vajon hová rejtőztél

 2013. június 18., 9:01

őrző

szemedben csillagfény
földi remény
éjszaka tengelyén
fordul a fény

és otthon valahol
az egyik körúton
villamos csilingel
sárgán hunyorog
álmos szeme

álom és valóság
csak úgy mint
élet és halál
jegyben jár
(ne féld)

erdő alján kertek mélyén
szél suhan
csókot lehel az alvó fákra
kik csendesen megrezzennek
"nyírfa leng sírjuk felett"

visszatérő üzenet
apám s nagyapám
háborúról mesél
végtelen hómezők
megfagyott emberek

kicsi vagyok
anyám őrzi álmom
vaskályha melegében
izzó platni sebet éget
fáj az emlék

kérlek bocsáss meg

 2013. június 17., 18:50

...mint harmat

vagyok, mint harmat
arccal a Napnak
éjjel hűvösében
csillagnak álmodom magam
s mikor a hajnal lobot vet
lángoló kezével
csillagruhát simít rám

vagyok, mint harmat
feloldódó tünemény
de míg rezeg a létem
a földi égen
csak Terád gondolok
s tudom, bár ezernyi alakban,
de mindig visszatérek...

 2013. június 17., 17:49

énKedvesem

és ha a sodró lendület
hajt feléd kedvesem
mondd a sok szó
a sok gondolat
teher-e

rádöltöm lelkem hajlásait
mint kanyargó zsínórt
a kacagányra...

s mikor vagyok áradó
szófolyam
és hömpölygök feléd
szabadságod
nem mosom-e el

szólj
mondd
ha teher vagyok
ha hínárként mélybe húzlak

legyek csak pajkos szellő
incselkedő gyermek

vagyok és legyek
kit szeret
téged szeret
szelíd engedőn...

2013. június 17., 13:26

ne félj kedves

szűk dongájú terek
rejtenek szerelmeket
hidegen gyöngyöznek
méz-fürdette szavak
mámor
fűszeres álom
táguló messzeség
végtelenbe ágyazott
üresség
utcákat ró
kopogó cipők
ronggyá táncolt holnapok
kegyvesztett tegnapok
spriál
együtt csavarodik
minden idő
hámozatlan

lehetetlen
lehetetlen
kattog a kerék
szalad a vonat
rohan a messzeség
tenyeredben vonalak
miről mesélnek

veled álmodtam

pajta mélyén csillagok bújnak
szalma vackuk jó meleg
fényességük elpihen

lábunk alatt utak futnak
bezárulnak
összehajló csipkebokrok
sebesre karistolnak

szeress engem
énkedvesem
ringass engem
mindenségem

szivárvány tárul
színesen csábít
mégsem érjük el

vizes lett ruhánk
dobjuk le gyorsan
cseréljünk a henyélő csillagokkal
pajta mélye hívogat

ne félj kedves

2013. június 11., 17:07

egy pillanat

csak egy pillanat
nincs is több
visszanézek én
s látom a gyönyört
Veled színekben
pompázik a távol
s a közel
összeér a végtelen
kezed nyomán
szeretet-érzés fakad
látod énkedvesem
szememben az élet
Téged éltet...

2013. június 6., 13:58

búvó titok

macskamenta
valeriana
csupa hívogató
macskalényem
nem tagadom
Te vagy az én illatozó növényem
gondolataim bölcsője
Te, Te

hívsz minden pillanatban

méhzsongás
hársfa

mindenben Te vagy

lüktetnek a szavak
elmondani nem tudom

afrika
tamtamok
szavanna
vadállatok szelíden

becéznélek,
de semmi sem illik Hozzád

maradsz hát erdő mélyén búvó titok
édes látomás

a minden
a teremtő

több ez mint szerelem
ugye tudod drága

 2013. június 4., 10:45

jöttem...

"jöttem,
hogy újra menjek"

mákony
mákgubó
méz édese
pergő álom
láthatár
végtelen
magamba fonom alakod
lényed selymét megszővöm
varrok belőle szivárvány ruhát
belekötöm napnak melegét
sose fázzál

szirom
fehér
pereg
elmúlás
könnyek
nem feszít a vágy
édes bódulat
erdő mélyi illatok
bennem gomolyogsz

mosolygok
szívem ül ajkamra,
arcomra
benne lüktetsz
lágy vonásokat
rajzolsz arcomra

hallgatlak
kimondatlan szavaid
édes titkait melengetem

titok
mienk
lehet-e

titkok kertje
elme filmezett képek
mégis mit a szív lát a legszebb

hajlik a nád
csobban a víz
messze Kína hív

gyere velem!

"jöttem,
hogy újra menjek"

2013. június 4

ébredezés

bennem a képek kergetőznek
mint költőben a verssorok
szemem belső vetítője
örökmozgó
látod drága
kölcsön sorok jutnak eszembe
leírni őket muszáj
hisz bennem mások által születnek
önmegtermékenyítő
érdekes létező
de az embernél mégsem természetes
ha az ujjak elindulnak vándorútra
vajon hol pihennek meg
szelíden csordogáló patak partján
vagy éppen egy robogó vad hegyi folyam
árnyas útján
ki tudja
bármit is lehet-e tudni
van-e való
vagy mindent csak teremtünk
én nem tudom
nem is kérdem
minek
már tudom, hogy vannak dolgok
miket csak elfogadni kell
s ki nem tudja
vakon hitetlen
pedig az elme oly korlátolt
ki nem érti sokat veszíthet...

veszít, miként feszít a szó
ívelő híd
vagy konok egyenes
de ha megremeg a szív
húz görbét, mint a suta kéz

szívem - mily lágy a szó
mikor érzelemmel teli
s ki rideg, s hideg
szájhúzva mondja
akár a naplementére
micsoda giccs
oh, de nincs
hisz a képzelet
lehet bármily serény
bármily oldott
nincs olyan, mit a természet
már meg nem alkotott volna

hát ringass el szívem
ringass lágyan
végy karodba
légy öreg folyó
partodon a boldogság,
mint napsütötte homok csillan

engedd meg magadnak,
hogy érzéseid életre keljenek
s mint friss levegő átjárjanak

barlang mélye tán titkot rejt
de mind csak képzeled
s ha félsz mélyére lépni
sosem tudod meg

ezért szívem ringasd szerelmedet
ne féld szép szívedet
ne bánd ha a szavak már útra keltek
s más is dalolta
s bár hasonlítanak
néha egyformának tűnnek
mégis tudnod kell
ahogy mi szeretünk
úgy más sosem...

2013. június 2.

lángok

szegről-végről
szavakról-szavakra
hegymászás
lihegés
csak a csúcsra ne érj
fakó szavakat
permetező eső
lágyan mossa
mossa
Ágnes asszonyt ki érti meg
látod én folyton elkalandozom
hogy kik voltak őseim nem tudom
és amikor a szó ömlik
pedig nem is öntik dézsából
dézsa sincsen
megkönnyebbülsz
pedig szinte senki sem érti
újra szűk lett a tartomány
hol ma már mozognak
általános alany
általános
általános
higgany
láz
méreg
azbeszt
lecserélni mindent
na persze
biznisz az biznisz
ne hidd hogy egészséged féltik
új nagy hal
kapdos
ajaj
szegény kicsik
bendőben úszkálnak
de kár hogy nem rágják ki
jobb lenne
nem is tudom
micsoda mocskos lé folyna
folyna szét
már bőven elég
így is
na meg úgy is
értetlen állsz itt
már meguntad az olvasást
nem járhatsz utamon
keskeny a lábnyom
zuhanás veszély
mindenféle tábla
tilt
tilt
tilt
de nem mindenkit

aknamezőkön sétálok
itt is-ott is robbanás
húscafatok
de az még nem én vagyok

én
én
én

ki más
más

csak civakódás
értetlenség

lábak lódulnak
szöges bakancsok
nagyokat rúgnak
és taposnak

jaj

és akkor Duna-part

elég
kiáltjuk
de elveszett hangunk
elfújta a szél
meddő romantika

láz
tavasz
zsongás

zsigerdobás
hogy olyan nincs is
na persze
rég kizsigereltek

éhség

mennyi könyv

kevesen tudják
vagy csak képzelem

anyám varrj nekem új ruhát
bőrből legyen
emberi
az enyémet lenyúzták
nézd milyen pőre vagyok
csontig hatol a fájdalom

éhes vagyok
éhe a szónak
éhe a szépnek

ja hogy ezt már megírták

hát igen

képek
mennyi
mennyi

és ott futok én veled
a réten át
nem nem azon
pedig

kabát és takaró
sem fedi testem
már rongyok sincsenek

fájdalom
vonaglik önmagában
nincsen kin élősködjön

ha csak egy valaki is megértene
tán minden másként lenne

szurokeső
hull ősz fejekre

szép is lenne
de minden tar
mint az ágak
nincs tavaszi nap
nem melenget
a régi tűz

hova lett az égő csipkebokor

sándor se ír már
se a jános

tán együtt száll lelkük
a tüzet fogott csipkebokorral fel

fel

füstjelek
s elek

száll a mese

és jött laci
no meg egy másik jános

gyere
szállj velem

vagyok bódult
égi gyermek
felhőkön utazom
bokacipős lábam lóbázom

anya mindjárt elérlek
jaj ne menj messzebb

oh ha mondhatnám
mit már régen mondtam
ha mondtam

értem én piafot
de értem
alkudozni
de mind hiába
egyetlen perced sem lehet
itt a földön velem

ujjaim között
tekeregnek a szavak
ez vagyok magam
de magam

ki érti meg
ki érti meg

foszforos órák
álltak kredenceken
tikk-takk
tikk-takk
kattan
a zár
bezár
gondolatok foglya lettem
ide-oda
ide-oda

hol vagy csokonai
a friss meleggel
és azok a nárciszok
bennem ontják az illatot

temetőkert
már azt is feldúlják
sehol sincs béke
béke
vége

 2013. április 21

szomj

szeress engem
ringass engem
ölelj mintha volnék gyermek
bátortalan dadogó
félelmében megbúvó

szeress engem
ahogy a végtelen
öleli az eget

repce földön
sárga virág
ég kékjével
csókolódzik

szeress engem
csókodban
virágok nyíljanak
ölelésedben
napsugár cikkázzon

nézd milyen
végtelenül
piciny vagyok

kezemben
a múlt vékony fonala
időszálon pereg

máló vakolat
doh
penész
szegénység

nyakamon kötél
ki húzza meg

olyan éhes vagyok
olyan végtelenül éhes

nézd most itt vagyok
kérlek ölelj nagyon

öleld bennem azt ki sosem voltam
boldogságfűszerek illatozzanak

ringatozó hangamezők
sárgán viruló zanót-tenger

minden dícsér
minden hálás

bennem is ott a csíra

és ha nincs zord hideg
szárba szökken

és dalolok
dalolom a végtelent
a mindent átszövő
csodás mindenséget

nézd a várásban
öröm született
neked adom mit csak lehet
bár ez maga a lehetetlen

nincstelen koldus vagyok
néha-néha király gazdagon

feloldódtam a határban
fűszál zöldön harmat vagyok
könnycseppemként Reád hagyom

 2013. április 17,

végtelen vágy

akkoris és akkoris hiányzol
nem is voltunk együtt
nem is
nem is
oh hogy is lehet együtt lenni
a boldogságban is ott a bánat
buta ember
buta én
a vágy
az óriás
felfal mindent
elnyel
lementem a pincébe
túrót csípegetni
utánam jött
apám-anyám
hátba veregetni

telhetetlen
luykas bödön
mindent elnyel

hátamon a zsákom
kifolyott a mákom

gida lettem
erdő mélyén
vízből ittam

velednélküled

magányra ítéltetve
halálnak születve
testbörtönben vajúdni
egy élten át

perceg a szú
dalol a határ
csivitel a tavasz
mi rögtön nyár

elnyelik egymást az évszakok
hova lett a türelem
a mindennek ideje

szeretlek
felborzolom a vizet
összetörik a tükörkép
pedig ott állok én

nézd kezemen végigcsordul a nap

a bőröm pergamen
vagyok mint egykoron nagyanya

szeretlek

dacosan

csobog a hűs patak
nyomán élet szökken

 2013. április 17.

szeretlek

Vázsonyi Juditnak

Szeretlek.
Érzed ott belül.
S ha én szeretlek,
az nincsen emberül,
nem emberi elszálló tavasz,
szeretlek, mint isten, örökké itt maradsz,
az odvas keltikék már sosem múlnak el,
öntözd meg bőven drága könnyeiddel,
süssön, mint Nap, rájuk ragyogó mosolyod,
s bárhol légy, bármikor, bárkivel, akárhogy,
én ott vagyok, ott vagyok, vagyok.

2013. április 16.

vonzásban

én nem mehetek arra
engem nem visznek
reptető nagy szelek
csendem is oly zajos
fülemben dobolnak
süket tamtamok
otthon méze
már nem csorog ereimben
de mégis ha visszagondolok
újra régi gyermek vagyok
mezítlábas boldog
esőáztatta Szilas partján
kakukkfű illata csurog
fáradt szememben
nehéz szívemben
mindhalálig őrzöm
ezt a szédült látomást

S. 13 avril 2013

villanások

Álmot hint a csend
porcukor csillan a pitén
rózsaszín tűzhely
szépen festett virágokkal
alatta a láda
benne horpaszt a macska
nagyanyó tiszta kötényben
húzza a rétest
illatozik a fahéj
reszelve az alma
túró várja felkenését
húsvét-húsvét


messziről harangzúgás
hangos a kerengő
apácafátyol libben
arca kicsattan
vidáman nevet
fogja kis lapátját
ás túrja a földet
nefelejcset ültet
már kék szirma kibomlott
emlék a múltból


minden távolságban a titok
valami ígérő sejtelem
szívek menetelnek
reményvirág fakad


kútkávánál díszruhás legények
friss vízzel a vödör kezükben
hangos loccsanás
sikítanak pártás lányok
de kezükből nem ejtik el
a szív fölé tűzendő virágot


harsog az élet
bogár zümmög
egyre hangosabban
jaj szegény de lépre ment
szabadulna, oh de szabadulna


keresem a tegnapok ízét
a ma harapása oly fanyar
majd...majd
suttogom egyre
mikor az álom már valóság
de akkor újabbak követik
mert ilyen az ember
kevés a pillanat
milyen balga
milyen balga


nézd csak! hétszínszvivárvány
ragyog ott fenn
az előbbi zápor tündért hozott
nevetése úgy szikrázik
de úgy szikrázik


s én csak csendesen lépdelek
kakukkfű illata hoz vissza...

 2013. január 29. 

ne szedd le

hevenyészett sorokban

egyszerűen csak odavetem
lelkem fogható rezdüléseit

s a többi
tán pont a lényeg
ha van olyan
messze száll
felhők hátán utazik
esőkönnyel érkezik
édesanyaföld befogadja
leszek tenger
leszek fa
leszek mindenek éltetője

és mégis
te szeress engem

látod szép szívemet
neked kínálom
hallgasd dobbanását

növények nyújtóznak az égre
üde zöldjük fénylik
vannak melyek virágokat bontanak
selymesek lágyak
Isten oltalmára vágynak
ne szedd le...

főtt gesztenyét hámozok
elvesztette fényét
oh szegény
minden mindent táplál
élet és halál
összekapaszkodó szálak
hogyan lehet élni
ha ránk tekeredik a halál

clematisok kelyhe égre tárul
szemedben szépségük fénylik

alacsonyan jár a nap
házakra támaszkodik
szegény elfáradt
de másik féltekén
kábítószert szed
és ontja forró sugarát

szomjas a világ
sós vizek uralma visszatér
majd minden kezdődik elölről
s hogyan ki tudja
Isten sem...

 2012. október 31.

játszótér (halottak napján)

lélek szakad(t)

s te sem becsültél
foltos kendő a tisztesség
álmaimat reád aggattam
mintha volnál májusfa
lám messze mentél
magadat is becsomagoltad
silány papír
átázik
papírkönnyeket csurgat
a megfáradt borús idő
tanulmány az élet
sokféleképpen írják
mindenféle szabályokba vonják
játszóterek mára kulcsrazárva
s kinek kulcsa nincsen
kívül reked
bár
"kint is vagyok
bent is vagyok
jaj de nagyon boldog vagyok"
rövidre zárt körök
mint az áramkörök
kiég a biztosíték
sötét
sötét
rád borul a temető csendje
igaz mára ez sem igaz
vége az áhítat síró-csendjének
enyvesek a kezek
még azt is ellopták
kevés volt a márvány
kevés volt a sok virág
dicstelen mára virradt a tegnap
jövő nincsen
meg sem születve elorrozták
enyves kezű politikusok
minden tolvaj tisztességes
csak a szegény
csak a szegény nem
láz ár szökken az égbe
nem értem
nem értem
olyan ez
mint egykoron hitler
őt sem hitte senki ember
csak ki embertelen
emelte magasba karját
ein liter
zwei liter
mormolta sok németfrancia
egészen úgy hangzott
mint
heil hitler
próbáltad?
én hallottam...
már megint idekanyarodtam
pedig szemem
nem égő fekete
csupáncsak zöld...
hajam árja elúszott
fürge olló levágta
véres fülek
mohó kezek
kitépték
a fülbevalókat
chiffon szakad
combon ragacs
riadt szemek
őrült szemek
apadt mellen
halott gyermek
rekviem szól
gyászfekete
égő tűzben


France, 2012. október 31.

http://www.youtube.com/watch?v=FP9WLvZhL5Y